6. rész

A hosszas elmélkedés vége aztán egy kis szundikálás lett ami egyébként nem tartott tovább egy szűk fél órácskánál. Kissé kábán, és álmosan ébredtem fel, de a zuhanynak köszönhetően feléledtem, és mivel már a gyomrom is megkordult, úgy döntöttem, hogy lemegyek az étterembe vacsorázni. Felvettem egy roppant egyszerű szabású, bézs színű ruhát, hozzá egy hasonló árnyalatú csatos magassarkút húztam a lábaimra és a legfontosabb dolgaimat egy táskába téve, elindultam a földszinten lévő étterembe. Nem meglepő módon rengetegen voltak a helyiségben és nekem is csak egy kedves pincér segítségével sikerült találnom egy eldugott két személyes sarokasztalt. Rendeltem magamnak egy ásványvizet, majd az étlap áttanulmányozásához fogtam. Mikor táncoltam, általában fehérhúsokat, illetve halat fogyasztottam, és köretet pedig leginkább valamilyen friss zöldsaláta képezte. Bár 8 éve abbahagytam a táncot, a könnyű ételekről továbbra sem mondtam le, és általában mindig ezeket fogyasztottam, csupán az elkészítési módokat variáltam. A választásom végül egy salátára esett, annak ellenére is, hogy az étlap telis-tele volt igazán ígéretesnek tűnő ételkülönlegességek neveivel.
-Nos, sikerült választani?-jött vissza a pincér néhány perc múlva, egy kis jegyzettömböt és tollat fogva a kezében.
-Igen!-bólintottam.-Egy svéd heringsalátát kérnék!-böktem ki pár másodperc múlva.
-Esetleg valami italt mellé? Remek fehérborokat, különösképpen őszi gyümölcsös és virágos jegyekkel teli chardonney-t, vagy esetleg egy friss üde Cabernet Sauvignon rosébort tudnék ajánlati a hal mellé.-kínálta illedelmesen a szőlőből készült nedűket.
-Köszönöm, nagyon kedves, de én nem fogyasztok alkoholt!-szabadkoztam, de azért a kedvességét meghálálva rámosolyogtam.
-Értem. Akkor hozhatok esetleg valami mást?-érdeklődött tovább.
-Nem, köszönöm.-ingattam a fejem.
-Rendben. Akkor kis türelmét kérem, nemsokára hozom a vacsoráját!-bólintott, aztán távozott az asztalomtól, én pedig hátradőltem, miközben a kezeimet, összekulcsolva a szoknyámra csúsztattam, majd az étterem berendezését csodálva ismét gondolkodóba estem. Valahogy az volt az érzésem, hogy mióta tudomást szereztem arról, hogy Kimi a WRC-ben fog versenyezni, teljesen szétcsúsztam. Igaz, a karrierem tulajdonképpen kettétört, nagynehezen mégis csak sikerült összeszednem magam, és újra erős lettem, ám Räkka megjelenése ismét elég volt ahhoz, hogy felboruljon körülöttem a rend. Gyűlöltem olyan kiszolgáltatott helyzetben lenni, hogy tudtam, bármelyik pillanatban sírógörcsöt kaphatok. Abban a több, mint 14 évben, amíg táncoltam, megtanítottak a rendre és a fegyelmezettségre is, ám amint szögre akasztottam a balettcipőimet, mintha ezt a tartást elvesztettem volna. Messze nem tudtam annyira féken tartani az érzelmeimet, és sokkal sebezhetőbb is lettem, mint korábban voltam. És mindez egy ember miatt történt……
-Parancsoljon Kisasszony, a salátája!-tette le elém a pincér a tányért, és azzal, hogy az asztalomhoz jött, újra visszarántott a valóságba.-Jó étvágyat kívánok!-mosolygott kedvesen.
-Köszönöm!-bólintottam lassan, aztán amint távozott, egy nagyot sóhajtva kezembe vettem az evőeszközöket és hozzáláttam a vacsorához. Komotósan, nyugodtan eszegettem a salátámat, mígnem egyszer csak egy alakot véltem felfedezni az asztal mellett állva
-Szabad lesz?-hallottam meg hangját, mire egy kisebb remegés futott végig a testemen. Egy pillanatra behunytam a szemem, aztán kifújtam a levegőt, és felnéztem rá.
-Nincs más akit boldogíthatnál?-kérdeztem kissé flegmán, majd mielőtt megkaptam volna a választ, a tekintetemmel végigpásztáztam az éttermen és láttam, hogy egy üres hely sem volt már sehol.
-Amint látod!-vonta meg a vállát.
-Ne készülj kedélyes csevegésre!-jegyeztem meg csípősen, majd újra visszaterelgettem a figyelmemet a vacsorámhoz, és ügyet sem vetve rá falatozgattam tovább. Éreztem, hogy a pillantását rajtam pihenteti, de szándékosan nem akartam felnézni, hogy ne kelljen szembe találnom magam a lelkem mélyéig ható jeges tekintetével, azonban egy bizonyos ponton túl már szinte fájt volna, ha nem emelem fel a fejem, és nem nézek a szemébe.
-Mi a gond? Valami van a hajamban?-néztem rá kérdőn, miközben leraktam a kést és a villát a kezeimet pedig a tányér elé fektettem.
-Nem, dehogy!-rázta meg a fejét és egy kissé bódult mosoly ült az arcára.-Csak csodállak téged és azt, hogy még akkor is bájos vagy, mikor eszel.-suttogta egészen halkan.
-Te most bájologni akarsz velem?-kérdeztem vissza gúnyosan.-Nem gondolod, hogy elkéstél vele egy kicsit? Mondjuk úgy nyolc évet!-tettem hozzá, miután színpadiasan elgondolkodtam.
-Haragszol rám?-tapintott rá a lényegre.
-Hogy neked milyen fantasztikus megfigyelő képességed van! Ja persze, elfelejtettem, hogy autóversenyző vagy!-bólogattam mindenttudóan.
-Miért hagytad abba a táncot?-kérdezte, közelebb hajolva hozzám. Ez volt az a momentum, ami végképp kihozott a sodromból.
-Semmi közöd hozzá!-préseltem ki magamból egyenként a szavakat, mindegyiknek erős nyomatékot adva, és azt hiszem, hogy szikrákat lövellő tekintettel néztem rá.
-Miért nem mondod el, hmm?-fürkészte az arcom.-Félsz valamitől, vagy netán menekülsz a múltad elől?-kezdett el találgatni. A táskámat magamhoz véve felpattantam az asztaltól és odaléptem elé. Mély levegőket kellett vennem, különben félő lett volna, hogy felpofozom őt a kérdéséért.
-Nyolc éve megszűntél létezni számomra. Olyan, mintha itt sem lennél, úgyhogy ne köszönj, ne szólíts meg, ne próbálj meg beszélgetni velem, akár még a fejedet is fordítsd el ha meglátsz. Érthető voltam Räikkönen?-sziszegtem a képébe dühösen.
-Ahogy te szeretnéd……..Anneli!-súgta, majd hátradőlt, és alaposan végigmért a tekintetével. Forrongva a dühtől faképnél hagytam őt, és egyenesen a szobánkba rohantam, bevágva magam mögött az ajtót.
-Gyűlölöm!-kiáltottam mérgesen, és hogy ezt nyomatékosítsam is, dobbantottam a lábammal. Ledobta a táskám az egyik fotelbe, én pedig rádőltem az ágyra és zokogni kezdtem…….