4. rész

-Jenni Dahlmann, tessék!-hallottam meg a vonal végén egy vidáman csengő női hangot.
-Szia Jen! An…….
-Anneli?-kiáltotta a nevemet döbbenten.-Drága egyetlen balett-táncos barátnőm!-áradozott, még mindig a meglepettség hatása alatt. Akarva-akaratlanul nevetnem kellett egy aprót.-Úristen! De rég hallottam már a hangod!-lelkesedett továbbra is, ám a hangerőt kicsit visszább tekerte.
-Szia Jen! Hogy vagy? Mi újság Veled?-érdeklődtem tőle kedvesen, miközben hátradőltem a forgószékemben.
-Óhh remekül, köszönöm! Mostanában rengeteget edzem, mert két hét múlva versenyem lesz és jól akarok szerepelni.-mesélte lelkesen.
-Hát ez remek! Sok sikert!-próbáltam buzdítóan hatni, de nem igazán jött össze.
-Mi a baj Drágám? Mi történt? Jól gondolom, hogy van valami, ami miatt felhívtál ilyen sok idő után?-tapintott rá egyből a lényegre.
-Igen, valóban így van!-sóhajtottam.-Az az igazság, hogy nagyon is jól ismered a problémám forrását!-jegyeztem meg kissé kétértelműen.
-Hogy?-kérdezett vissza meglepetten!-Várj!-kiáltotta el magát a következő másodpercben.-Hadd találgassak!
-Miért gondolom azt, hogy tudod hol keresgess?-sóhajtottam fel jól hallhatóan.
-Most egy 175 centi magas, szőke félistenről beszélünk, aki nem mellesleg 2007 Forma-1-es világbajnoka és 5 hónappal ezelőtt még a férjem volt?-sorolta az összes helyesnek bizonyuló kérdését.
-Talált! Süllyedt!-válaszoltam keserűen, és az ujjaimmal végigsimítottam a hajamat, majd idegességemben az egyik loknis tinccsel kezdtem el játszadozni.
-Óhh Kicsim!-suttogta Jen megértően.
-Nem akartam újra látni! Soha, soha, soha!-visszhangoztam a szót szinte már görcsösen és nem bírva tovább a fenekemen maradni felpattantam a székről és róni kezdtem a köröket az irodámban.
-Eszembe jutottál, amikor Kimi elmesélte, hogy idén már a WRC-ben fog indulni, és még gondoltam is arra, hogy felhívlak, de tudtam, hogy mennyire felzaklatna a hír, így inkább hagytam, hogy csak akkor tudd meg, amikor már tényleg muszáj!-magyarázta kedvesen.
-Amikor először a kezembe került az idei szezonban indulók névsora azt hittem, hogy leesek a székről! Úgy hittem egészen addig, hogy szépen elkerüljük egymást egész hátralévő életünkben, ő elfelejt engem, én pedig majd valahogy túlteszem magam a történteken! De nem!-kiáltottam a telefonba zaklatottan.-Úgy kezdtem az évet, hogy nekiszáguldottam Kiminek, ő meg letepert a hóra!-nevettem fel kissé hisztérikusan. Jenni kuncogni kezdett a vonal túlsó végén.
-Ne haragudj, de ez annyira irónikus! Nem akarsz találkozni vele, és persze, hogy ő az, akivel mégis előssör összefutsz, vagy hogy helyesbítsek, akibe belefutsz!-jegyezte meg viccesre véve a figurát.
-Hát ezen én annyira nem nevetek!-mondtam morcosan.-És azt hittem, hogy elfelejtett azt sem tudja már ki vagyok, de nem, még mindig emlékszik rám!-halkultam el ismét a mondat végére.
-Te sem gondolhattad komolyan, hogy teljesen kitörölt téged és a veled eltöltött heteket a memóriájából.-próbált meg csitítani a korábbi Miss Skandinávia.
-Persze, tudom!-ismertem be nagy esre-hitre.-Ja, és a legjobb részeket még nem is meséltem!-mondtam ismét gúnyosan.-Ez a nagyokos, azt hitte, hogy én már teljesen elfelejtettem a történteket, és tiszta lappal indulunk, így elkezdett velem bájcseverészni. Hát nálam itt tellett be a pohár, és miután azt mondta nekem, hogy nem gondolta, hogy itt fogunk találkozni, én közöltem vele, hogy én meg reméltem, hogy már soha a jó büdös életben nem fogjuk többet látni egymást!-pikk-pakk felhúztam magam ismét, és azt hiszem, a fejem már lassan egy jól megérett paradicsomhoz kezdett hasonlítani.
-Anneli, próbálj meg lehiggadni és tiszta fejjel hozzáállni a dologhoz! Nem fogod tudni elkerülni őt, és azt sem csinálhatod meg, hogy ha összefuttok valahol, akkor elfordítod a fejed!-csitítgatott Jenni továbbra is nyugodtan és higgadtan.
-De Jen!-ágáltam továbbra is kitartóan.-Még a gyomrom is felfordul, amikor látom azt a tenyérbe mászó vigyorát, és rosszul vagyok attól, hogy próbál velem cseverészni, holott tudja, hogy legszívesebben a Marsra küldeném!-puffogtam mérgesen.-És persze bájvigyorogjak, amikor a barátom bemutat neki. Haaah! Ez abszurd!-csattantam fel, és dühömben beleütöttem a forgószékem szivacsos részébe.
-Anneli!-kiáltott rám Jenni, mire én megszeppenve álltam meg az irodám kellős közepén, és leszidásra várva, még erősebben markoltam a telefont.-Elég legyen már!-pirított rám kissé mérgesen.-Eliszem, hogy ki vagy bukva amiatt, hogy megint találkoznod kellett Kimivel és hogy ezek után szinte minden versenyen látnod kell, de ideje, hogy megtanuld koordinálni az érzéseidet!-beszélt velem erélyesen és tekintélyt követelően.-Amikor táncoltál, sokkal fegyelmezettebb voltál, és soha semmi nem zökkentett ki ennyire a komfortzónádból, hát most se hagyd!-folytatta a mondanivalóját.
-Igazad van Jenni! Sajnálom!-szabadkoztam szégyenkezve. Egy hisztis, önsajnálkozó libaként viselkedtem.-ismertem be a legőszintébben és szomorúan lerogytam a székembe.
-An!-szólított meg Jen finoman.-Ne kérj bocsánatot tőlem. Hiszen tudod, hogy jól ismerem az egész történetet, így azt is tudom, hogy min mentél keresztül. Érthető, hogy felkavart téged az, hogy látnod kellett és valószínűlég még sokszor kell is Kimit, de nem tudsz mást tenni, mint belenyugodni a tudatba, hogy közel lesztek egymáshoz. Nem mondom, hogy cseverészned kell vele, és úgy kell viselkednetek, mintha mi se történt volna, de próbáld meg őt elviselni!-magyarázta Jen türelmesen és roppant megértően.
-Megpróbálom!-suttogtam megtörten és éreztem, hogy az első könnycsepp legurult az arcomon, aztán lassan követte azt a többi is.
-Légy erős An!-bíztatott Jenni rendületlenül.-Ha visszajössz Finnországba, akkor találkozhatnánk! Azt hiszem jót tenne neked, ha beszélgetnénk egy nagyot!-ajánlotta fel kedvesen.
-Igen, igazad lehet!-válaszoltam halkan.-Köszönöm, hogy bármikor számíthatok rád és meghallgatod a nyafogásaimat!-hálálkodtam.
-Ugyan Kicsim!-nevetett egy aprót.-Neked bármikor, bármiben! Most viszont rohannom kell, mert fél óra múlva edzésem van és még itthon ülök!
-Persze, nem tartalak fel! Köszönöm Jen! Vigyázz magadra! Szia!-búcsúztam el tőle.
-Fel a fejjel Kislány! Nemsokára megint találkozunk és akkor egy jó nagyot duncsizunk! Szia!-köszönt el ő is, aztán kinyomta a telefont.
A mobilt forgattam az ujjaim között, és csak üresen bámultam magam elé, egészen addig míg a fülembe nem szöktek egy már régen hallott, de annyira imádott szám akkordjai. Úgy éreztem, felpezsdült a vérem, és legszívesebben ott az irodámban táncra perdültem volna……