3. rész

Már a Kimivel való találkozás előtt is jól tudtam, hogyha újra látom őt, akkor a lelkemben lakozó nyugalom egyszerre felbolydul és teljesen meg fogok zavarodni. Igazam lett, hiszen amint váltottam vele néhány szót, máris képtelen voltam a munkámra figyelni. A múlton járt az agyam, és azon, hogy mi lehetett volna, ha nem találkozunk akkor? Azonban felesleges volt feltennem ezeket a kérdéseket, ugyanis már nem lehetett visszacsinálni a történteket, és a „ha” kezdetű mondatok itt nem kaphattak helyet. Nem tudtam mást csinálni, mint csendesen beletörődni abba, hogy évekkel ezelőtt az álmaim elvesztek, és kénytelen voltam más célokat kitűzni magam elé. Álmaim már nem voltak, hiszen már nem volt értelme őket életben tartani…….tudtam, hogy mostmár soha nem sikerülhet az, amit kislány korom óta szeretem volna. Letöröltem az arcomon végigfolyt könnyeket, aztán egy nagyot sóhajtottam és felálltam az asztalomtól, hogy elinduljak eddigi WRC-s éveim legnehezebb megnyitó ünnepségére. Felkészületlennek éreztem magam, és gyűlöltem azt, hogy tudtam, egy férfi…….az a férfi kizökkentett a mindennapjaim megszokott kis rutinjából. Dühös voltam rá, és úgy éreztem, csak azért váltott a Forma-1-ről rallyra, hogy engem újra a padlóra tudjon küldeni. Pedig éppen ezt szerettem volna a leginkább elkerülni……..

Mire sikerült annyira összeszednem magam, hogy el tudjam hagyni a központi épületet, odakint már sok-sok ember gyűlt össze, akik mind a megnyitó ünnepség kezdetét várták. A különböző jegyzetekkel, kérdésekkel, és egyéb hasznos iratokkal teli mappákat magamhoz szorítva, kissé rezignáltan közeledtem a munkatársaim felé, akik már lázasan készülődtek a versenyzők fogadtatására. Halkan köszöntem nekik, aztán a felszereléseinkkel teli asztalhoz léptem, és nem is figyelve igazán arra, hogy mit csinálok, elvettem onnan a saját Bluetooth-omat és a fülembe dugtam azt, majd a srácokra pillantottam.
-Valami gond van?-kérdeztem kissé gúnyosan, látva, hogy fürkésző pillantásokkal méregetnek engem.
-Ezt akartuk kérdezni mi is!-válaszolt David, aki a legtöbb versenyen a „műsorvezető” szerepét töltötte be.
-Nincsen semmi! És ha lenne, akkor sem tartozna rátok!-vágtam oda keményen, aztán sarkon fordultam és elindultam a hangmérnök felé, hogy ellenőrizzem minden rendben van-e.
-Mit mondtak már megint a srácok?-fogadott Peter a kérdéssel, amikor már csak öt lépés választott el minket.-Sikerült beletenyerelniük valami kényes dologba?-mosolygott.
-Ezt nem hiszem el!-csattantam fel.-Miért kell itt mindenkinek az én magánéletemmel foglalkoznia?-puffogtam, aztán őt is faképnél hagytam, anélkül, hogy megkérdeztem volna tőle, amit eredetileg szerettem volna. Egy, a munkatársaimtól viszonylag távol lévő asztalhoz siettem, ahol aztán kipakolásztam a papírjaimat és előkészültem a megnyitóhoz, aminek a kezdetéig már tényleg csak néhány perc volt hátra.

Percre pontosan háromkor kezdetét vette a megnyitó ünnepség, és ezzel az én teendőim is megszaporodtak. Ilyenkor általában a legfőbb dolgom az események koordinálása volt. A fiúk remekül végezték a maguk feladatát, de én voltam az, aki hátulról összefogta és irányította a munkákat. A megnyitóünnepségekre mindig alaposan fel kellett készülnöm, ugyanis David fülére kellett mondanom, hogy mit kérdezzen az adott pilótától. Mindenkinek személyre szabott kérdéseket kellett feltenni, így aztán elég sok jegyzetem volt, amiről csupán félmondatokat, kulcsszavakat mondtam, ám ezekből David már képes volt frappáns kérdéseket összehozni. Nagyon szerettem benne, hogy bármilyen helyzetbe kerül, könnyedén kivágja magát, és nem okoz neki gondot, ha rögtönöznie kell valamit. Ezt a képességét most is kamatoztatnia kellett, ugyanis nekem sikerült alaposan elbambulnom, és hiába szóltak a fülemre a srácok, nem reagáltam rá, így Davidnek egyedül kellett megoldani a problémát. Mire észbekaptam, már két versenyző áthaladt a „kapun” és pont életem „megkeserítője” következett a navigátorával, Kaj Lindströmmel. Nagyot sóhajtottam, aztán belepillantottam a jegyzeteimbe.
-Kezdd el azzal, hogy egyedülálló, hogy Forma-1-es Világbajnokként a WRC mezőnyéhez csatlakozott. Kérdezd meg hogy érzi magát, milyen a légkör és mit vár az idénytől?-hadartam el kissé idegesen.
-Hölgyeim és Uraim, a következő versenyző nem más, mint a Forma-1 2007-es világbajnoka Kimi Räikkönen, és a navigátora Kaj Lindström!-konferálta fel őket David. Kimi fapofával intett egyet jobbra, egyet balra, aztán egy nem túl őszintének mondható mosoly is megjelent az arcán, majd a műsorvezetőnk felé fordult.
-Kimi! Már most, az első verseny előtt történelmet írtál, hiszen egyedülálló, hogy Forma-1-es világbajnokként kategóriát váltottál, és most a WRC-ben indulsz. Hogy érzed magad ebben az új környezetben?
-Nagyon jól érem magam, az itteni légkör sokkal lazább, az emberek közvetlenebbek. Ez tetszik!-válaszolt szűkszavúan.
-Eddigi rallys élményeid, tapasztalataid alapján mit gondolsz, hol fogsz végezni a verseny végén?
-Az árokban?!-csúszott ki a számon a kérdés. Másodpercek múlva élénk nevetést hallottam a fülemben. Oldalra fordítottam a fejem, és láttam, hogy Peter, valószínűleg a mondatomon kacarászik. Felnéztem a színpadra is, ott David próbálta éppen visszatartani a kitörni készülő röhögését, miközben igyekezett Kimi felé fordítani a figyelmét.
-………..a tanulást szinte a nulláról kezdjük, így még nagyon sokat kell fejlődnöm. A fő cél az, hogy be tudjuk fejezni a versenyt és első körben megtanuljak jó itinert írni, és figyelni a navigátoromra.-már csak ennyit sikerült elcsípnem a beszélgetésből, de ez is éppen elég volt ahhoz, hogy egy fanyar mosoly üljön ki az arcomra.
-Köszönjük Kimi! Sok sikert kívánunk a versenyre!-zárta le a mondandóját David. A „Jégember” bólintott egy aprót, majd intette a közönségnek, aztán beültek az autóba Kajjal együtt és lehajtottak a „dobogóról”.
A vele való beszélgetés után ismét teljesen kiestem az egész munkamenetből, folyamatosan rajta és a múlton járt az agyam, és semmi másra nem tudtam odafigyelni. Mikor vége lett a megnyitóünnepségnek, megkönnyebbülten sóhajtottam fel, és elindultam, hogy megkeressem a páromat. Reméltem, hogy van rám néhány perce,amikor magához ölelhet végre és meg tud nyugtatni valamelyest. Egy kis keresgélés meg is láttam őt, amint Loeb-bel és még valakivel-akinek nem láttam az arcát-beszélgetett. Halkan a háta mögé „lopóztam”, mire ő rögtön megpördült, és ahogy meglátott engem elmosolyodott, aztán egy lágy csókot lehelt az ajkaimra.
-Kicsim, hadd mutassak be neked valakit…..-mosolygott rám, és megfordított, hogy szemben állhassak az ismeretlennel……..aki nem is volt olyan ismeretlen. Hirtelen azt hittem, hogy hanyatt vágom magam a döbbenettől, és ezzel nem csak én voltam így, hanem az illető is.
-Kicsim, ő itt Kimi Räikkönen, Kimi ő pedig a barátnőm, Anneli Kiira Sällinen.-nem akartam ezt megtenni, de kénytelen voltam, hiszen Mikkonak nem szerettem volna mesélni a múltban történtekről, ezért a Jégember felé nyújtottam a kezem.
-Hello!-köszöntem az arcomon egy fanyar mosollyal.
-Szia!-mosolygott rám olyannyira „bájosan”, hogy még a gyomrom is felfordult.
-Szia Sebastien! Hogy vagy?-fordultam a francia világbajnok felé, mit sem törődve tovább Kimivel.
-Köszönöm kérdésed Ann, remekül!-mosolygott rám.-Na és te?
-Hát, hogy őszinte legyek, voltam már jobban is!-válaszoltam, miközben ránéztem Kimire.-Ha most megbocsátotok, rohannom kell tovább. Rengeteg dolgom van még!-mondtam sietősen.
-Később benézek hozzád Drágám!-mosolygott rám Mikko, aztán „útravalóul” még kaptam tőle egy csókocskát.
-Sziasztok!-köszöntem a másik két férfinak, különösképpen Sebnek.
Gyors léptekkel indultam el a központi épület felé, ugyanis nem akartam még csak Kimi közelében sem lenni. Nem tudtam elképzelni, hogy miként fogom „vele” kibírni az előttünk álló hónapokat, esetleg éveket is, de abban biztos voltam, hogy ezt ép ésszel nehezen fogom bírni. Ahogy az irodámba értem, rögtön lehuppantam a székembe, a homlokomat pedig az asztalra támasztottam. Hosszú percekig ültem ott ebben a testhelyzetben, míg nem hirtelen pattant a szikra a fejemben. Felegyenesedtem a székben, aztán a kezembe vettem a mobilom, és előkerestem a névjegyzékből azt a számot, amelynek tulajdonosával muszáj volt beszélnem, ha nem akartam teljesen becsavarodni. Megnyomtam a hívás gombot, aztán imádkozva vártam arra, hogy felvegye a telefont. Néhány csörgés után recsegni kezdett a vonal, jelezve ezzel számomra, hogy elfogadta a hívásom………