91. rész

Nagy meglepetésemre, másnap délelőtt beállított hozzánk az én drága bátyám, így még egy ember volt, aki a nap 24 órájában körbeugrált. Nem mondom, hogy ez megszokhatalan és zavaró állapot, de azért kissé kezdett elegem lenni a srácokból amikor kijelentették, hogy kikísérnek a mosdóba, vagy amikor számukra magától értetődő módon elhatározták, hogy majd ők belém traktálják a kaját, méghozzá szó szerint. Ekkor lett végképp elegem, és alaposan rájuk ripakodtam, amit kissé megszeppenve fogadtak, ám ezzel sikerült őket észhez térítenem.

Egy szerdai napon, ebéd után, amikor Emmát elaltattuk, bevonultunk a hálóba. Én bekucorodtam a párnák és a vastag takaró közé, Kimi odaült az ágy szélére, Lőri pedig helyet foglalat az ablaknál álló fotelben. Miután mindannyian kényelmesen elhelyezkedtünk, hosszas beszélgetésbe kezdtünk. Rengeteget meséltünk Kimsternek a gyerekkorunkról, a csodás nyaralásainkról, a szülinapokról, de sajnos nem tudtuk kikerülni a már több, mint 15 évvel ezelőtt történt tragédiát sem. Sokkal lehangoltabbak és szomorúbbak lettünk a téma miatt és azt hiszem, ezt a hangulatváltozást a párom is észrevette rajtunk, ugyanis teljesen váratlanul témát váltott, és ezzel sokkal vidámabb dolgokról kezdtünk el beszélgetni, ismét. Remekül éreztem magam velük és őszintén hálás voltam nekik azért, hogy igyekeztek elterelni a gondolataimat a történtekről. Kissé elfáradtam, ezért szerettem volna szundíani egy picit, azonban éppen ekkor döntött úgy valaki, hogy megtisztel minket a látogatásával. Lőri rögtön felpattant és elindult, hogy ajtót nyisson, Kimi viszont ott maradt velem a szobában.
-Kicsim!-sóhajtott fel jól hallhatóan és a kezemet megfogva , közelebb ült hozzám.-Tudom, hogy ezt nem most kellene megvitatnunk, de nem akarok a nélkül cselekedni, hogy ne beszélnék veled.
-Megijesztesz. Mit akarsz csinálni?-néztem rá gyanakodva.
-Megígértem neked, hogy nem hagyom annyiban a történteket és én nem szegem meg a szavam, úgyhogy történjék bármi, bíróságra viszem az ügyet Jennivel kapcsolatban!-jelentette ki szigorúan és a bizonytalanság szemernyi szikráját sem véltem felfedezni a tekintetében.
-Ne tedd, könyörgöm! Nem akarok médiacirkuszt! Semmi szükségünk erre!-ráztam meg a fejem szomorúan.
-Mindent a lehető legdiszkrétebb módon fogok intézni, de ezt mostmár nem hagyhatjuk ennyiben!-mondta, nagyobb hangerővel.
-Nekem az is elég lenne, ha eltűnne már végre az életünkből ez a…….nő!-suttogtam megtörten, és a kezemet kezdtem tördelni.
-Szívem! Nézz rám!-emelte fel Kimster a fejem, és mélyen a szemembe nézett.-Nincs garancia arra, hogy meghátrál! Te tudhatod ezt legjobban! Túl sokat vesztettünk már miatta, nem hagyhatom, hogy a családom életét fenyegesse ez a hárpia! Mindent vissza fog kapni most, kamatostul!-pillanatok alatt felhergelte magát, és láttam rajta, hogy ha tehetné, legszívesebben a két kezével fojtaná meg azt a kegyetlen ribancot.
-Tégy ahogy jónak látod!-suttogtam beleegyezően és megvontam a vállam.
-Ígérem, megprbálok mindent úgy intézni, hogy neked a lehető legkevesebbet kelljen ezzel az üggyel foglalkoznod, és emiatt idegeskedned. De hidd el, így lesz a legjobb mindannyiónknak!-súgta a fülembe gyengéden, majd egy lágy csókot lehelt az ajkaimra és magához ölelt. Egészen elszenderedtem a párom biztonságot nyújtó karjai között, azonban megzavarta ezt az idillt, hogy kopogtak az ajtón.
-Ginus!-szólított meg halkan a bátyám, mire azonnl felkaptam a fejem és érdeklődve pillantottam rá.-Vendégetek van!-mosolyodott el kedvesen, aztán kicsit félre húzódott és előrébb tolta a látogatót, aki nem más volt, mint az én drága nagynéném. A meglepettség nem a megfelelő kifejezés arra, amit akkor éreztem, mikor megláttam őt ott az ajtóban, a kezeit tördelve ácsorogni.
-Szervusztok!-köszönt halkan és egyik lábáról a másikra kezdett taporogni.
-Em néni!-suttogtam a nevét még mindig letaglózva a döbbenettől.
-Megyek, magaokra hagylak titeket!-nézett rám komolyan Kimi, majd egy puszit adott a homlokomra és elindult az ajtó felé. Em nénihez érve az arcán apró mosollyal bólintott neki, aztán Lőrincet is kitessékelve, kiment a szobából.
-Minek köszönhetem a látogatásod?-kérdeztem halkan, és közben igyekeztem feljebb csúszni az ágyban, ez azonban elég nehézkes feladatnak bizonyult, ugyanis a fájdalomcsillapító hatása már elmúlni látszott és a bordáim ismét kegyetlenül fájtak.
-Tudod Kincsem, már akkor megbántam a viselkedésem, amikor becsukódott utánatok a házunk ajtaja, de úgy gondoltam, ha utánatok megyek, akkor sérül a méltóságom, és az az, amit a legkevésbé sem akartam. Hetek óta rágódom ezen az egészen, minden nap órákat sírtam amiatt, hogy ilyen csúnyán viselkedtem veletek. Lőrinc és Seb is megkerestek engem és nagyon sokat beszélgettem velük. Rádöbbentettek arra, hogy óriási hibát követtem el. Miután a nővéremék meghaltak, megfogadtuk a nagybátyáddal, hogy ha törik, ha szakad, felnevelünk titeket és támogatjuk a lépéseiteket, és azt nem is vettük észre, hogy már szinte a tulajdonunknak tekintünk titeket, holott felnőtt emberek vagytok, akiknek saját életük van. Szörnyen megijedtem, amikor Lőrinc elmondta, hogy mi történt veled, és akkor döntöttem el, hogy éppen itt lenne az ideje annak, hogy idejöjjek és tisztázzuk a történteket, valamint szeretném Kimit is megismerni végre. Bár nem beszélek finnül, az előbb látott mozdulataitok, gesztusaitok még inkább megerősítettek abban, hogy most ide kell állnom eléd, és bocsánatot kell kérnem tőled azért, hogy ilyen minősíthetetlenül viselkedtem! Annyira sajnálom, hogy elküldtelek és ilyen kegyetlenül bántam veled! Kérlek, bocsáss meg!-suttogta elhalóan az utolsó mondatot, aztán fújt egyet és hagyta, hogy a szemében megjelenő könnycseppek végigfollyanak az arcán.
-Nem tudod elképzelni, hogy mennyire fájt az, hogy azt mondtad, csalódtál. Sajnálom, de az érzéseimnek nem tudok parancsolni, és nem is akarok. Tudom, te csak azt láttad, hogy szenvedtem a szakítás miatt, de azzal nem voltál tisztában, ahogy akkoriban mg én sem, hogy miért tette ezt. Szeretem Kimit, és azt hiszem nem mellékes tény, hogy ő a lányom édesapja. Bizton ki merem jelenteni, hogy ha ismernéd őt, akkor te is kedvelnéd!-próbáltam határozottan, megingás nélkül beszélni, de ez lehetetlen feladatnak bizonyult, hisz a könnyeimnek én sem tudtam már gátat szabni.
-Tudom Kicsim, tudom!-bólogatott hevesen a nagynéném.-Igyekezni fogok, hogy ő is lássa, nem vagyok ellene, csak kérlek, hogy bocsáss meg nekem!-suttogta sírva.
-Ölelj meg Em néni!-mosolyogtam rá boldogan, ő pedig rögtön teljesítette a kérésem, és vigyázva a sérült bordáimra, magához ölelt.-Nagyon szeretlek Kicsim!-simogatta meg a hajam.
-Én is téged!-súgtam a fülébe és egy puszit nyomtam az arcára. Hirtelen az ajtó fele kaptam a pillantásom, és megláttam a küszöbön toporgó, három kíváncsi férfiegyedet. Hogy pontosítsak, Kimstert, Lőrincet, és a nagybátyámat, Miki bácsit.
-Mit álltok ott? Gyertek már ide!-pirítottem rájuk viccesen, aztán elnevettem magam a megszeppent ábrázatukon. Ahogy közelebb jöttek, egyszerre öleltem át mindhármójukat, aminek az lett a vége, hogy a nagybátyám még talpon maradt, viszont a bátyám és a párom egymásra esve a lábaim előtt kötöttek ki. Vidám nevetésben törtünk ki Em nénivel és Miki bácsival a két srác ügyködésén. Nagynehezn összeszedték magukat, és feltápászkodtak az ágyról, és rendbe szedték a kissé megviselt ruházatukat.
-Ne haragudj kérlek, hogy eddig ilyen negatívan álltam hozzád és a kapcsolatotokhoz és még esélyt sem adtam arra, hogy megismerkedjünk.-lépett oda a nagynéném Kimihez.
-Azt hiszem, én is így reagáltam volna az Ön helyében.-válaszolt az ő megszokott nyugottságával.
-Jahjj ne magázz engem kérlek! A nevem Emília Szabó, de nyugodtan szólíts csak Emnek!-mosolygott rá szívem szerelmére és a kezét nyújtotta felé.
-Kimi Räikkönen!-rázott kezet a nagynénémmel.-Remélem, hogy a kezdeti nehézségeket leküzdve, mostmár rendeződik a kapcsolatunk!
-Rajtam nem fog múlni!-nevetett egy aprót Em néni.
Nagyot sóhajtva töröltem le az arcomról a könnyeket, és úgy éreztem, végre fellélegezhetek, hiszen minden a lehető legnagyobb rendben volt…….