9. rész

Másnap reggel már fél 9-kor a csapat Home-jában voltunk és csendesen iszogattuk a reggeli kávénkat. Amikor beértünk, még csak Tina és Susie voltak a büfénél, pár perc múlva azonban a csapatfőnök is belépett az ajtón, nyomában egy magas, vékony arcú, fekete hajú férfival.
-Jó Reggelt!-köszöntek vidáman és rögtön felénk indultak.
-Jó reggelt nektek is!-bólintott apukám és kezet fogott velük.
-Nora, találkoztál már Markkal?-érdeklődte meg kedvesen Chris, a mellette álló férfira mutatva.
-Nem, még nem!-ingattam a fejem.
-Akkor engedd meg, hogy bemutassalak titeket egymásnak! Mark, ő itt Eleonore Schrödel, Martin lánya. És Patrick mellett tölti a gyakorlati idejét. Nora, ő pedig itt Mark Webber, a másik pilótánk!
-Örülök a találkozásnak!-mosolyogtam a nálamnál majd két fejjel magasabb srácra és felállva a székről, elfogadtam a felém nyújtott kezét.
-Én is Nora!-viszonozta a gesztust.
-Csatlakoztok hozzánk egy kávé erejéig?-kérdezte apukám hirtelen.
-Hát, végülis, van még bőven időnk, egy kávé biztosan belefér!-vont vállat Christian miután lecsekkolta az időt a karóráján.
-Nekem viszont ideje mennem, rengeteg minden vár ma rám!-álltam fel az asztaltól.-További kellemes időtöltést!-mosolyogtam rájuk kedvesen, és már indultam is a hátsó ajtó felé.
-Nora, várj!-szólt utánam a csapatfőnök, mire rögtön visszafordultam és érdeklődve pislogtam rá. –Hallottam, hogy tegnap sokáig bent voltál! Ennek nagyon nem örülök!-ráncolta a homlokát.-Szeretném, ha nem túlóráznál és látni akarlak ebédnél is!-jelentette ki határozottan, főnökhöz méltó határozott stílussal.
-De…….-kezdtem volna bele a magyarázkodásba, azonban az arckifejezését látva jobbnak láttam inkább csendben maradni.-Fél 1-kor jövök!-mosolyodtam el picit, aztán pá-t intve elindultam a vizsgálóba, ahol már várt rám az előző nap kiszabott munka.

Azt hittem ez a rendszerezgetés gyorsabban fog menni, azonban rá kellett jönnöm, hogy annak a viperának igaza volt, amikor azt mondta, hogy talán a következő versenyhétvégén végezhetek csak a feladattal. Nagyon lassan haladtam, ráadásul a szemeim már majd ki folytak a folyamatos monitor bámulástól. Ha volt valami pozitívum a délelőtti programban, az annyi volt, hogy sem a doktor, sem Patricia nem zargattak, csak reggel ellenőrizték, hogy bennt vagyok-e már, majd utána becsapták az irodáik ajtajait és szerencsére egy szavukat sem hallottam utána.

5 perc volt már csak vissza fél 1-ig, ezért lekapcsoltam a gépet, majd a mobilomat és a belépő kártyámat magamhoz véve elindultam a home „haljába”, de az ebédelni készülő csapathoz való csatlakozás előtt még tettem egy kis kitérőt az illemhelyet érintve. Amint elvégeztem a dolgom a mosdóban, már mentem is ki a csapathoz, ám mielőtt beléptem volna a hatalmas térbe, érdekes mondtafoszlányra figyeltem fel, és bár ezt nem illik, mégis hallgatózni kezdtem.
-Engem aztán nem érdekel, hadd hisztizzen! Abban biztos lehetsz, hogy nem fogok hason csúszni előtte!mondta indulatosan a srác, akivel nem indult túl fényesen a kapcsolatom.
-Nem hisztizik, de rosszul esett neki, hogy úgy beszóltál!-válaszolt Tommi. Kezdtem sejteni, hogy kiről folyik a csevej…….
-Most mit vár? Hányszor kérjek még tőle bocsánatot Haver?-csattant fel ismét Sebastian.-Én teljes mértékben elismerem és tisztelem Martint a tudásáért és a hozzáértéséért, de ettől függetlenül nem fogok Norácska előtt megalázkodni, azért mert az ő lánya!-csapott rá az asztalra. Ez volt az a pont, amikor már nagyon nehéz volt tűrtőztetnem magam, ugyanis legszívesebben odamentem volna hozzá és jól beolvastam volna neki.
-Héé, elég már! Ne szidd már ennyire azt a szegény lányt!-védett meg Tommi ismét.
-Nem bántom, csak elmondom róla a véleményem!-válaszolt vissza hevesen Vettel. Most láttam elérkezettnek a pillanatot a cselekvésre. Leküzdöttem magamban a kényszert, hogy helyre tegyem kicsit a drágát, majd a felsőmet megigazítva, elindultam kifelé.
-Akkoris egy hisztis liba, és……..-hirtelen elakadt a szava, amikor meglátott engem, és az arca is egyre jobban pirosodott. Tudta ő, hogy mindent hallottam. Futólag rájuk pillantottam, de a világért sem szóltam volna semmit nekik, egyszerűen csak odasétáltam az asztaluktól csak pár lépésre lévő büfépulthoz, ahol Tina és Susie beszélgettek éppen.
-Sziasztok!-köszöntem úgy, mintha mi sem történt volna és lehuppantam az egyik üresen álló székre. Nem köszöntek vissza, helyette igen csak furcsán méregettek.
-Mi az lányok?-kérdeztem, mintha nem tudnám, hogy vajon miért is néznek rám ilyen furcsán.
-Jól vagy Lola?-kérdezte Tina és aggodalmaskodva pislogott rám.
-Mi bajom lenne?-kérdeztem vissza egy vállrándítás közepette.
-Te komolyan nem hallottad, amit ezek ketten beszéltek, vagy csak nem vagy hajlandó tudomást venni róluk?-tört ki Susie-ból a kérdés, és erősen fixírozni kezdte az arcom.
-Tina, kaphatnék egy üveg ásványvizet?-fordultam egy teljesen más jellegű kéréssel a szintén meglepődött ábrázatot öltött lány felé. Szó nélkül elém rakott egy behűtütt vizet, amit én rögtön meg is húztam. Nyugisan visszacsavartam a kupakot, aztán a palackot leraktam a pultra és néhány máspdpercig még szótlanul ültem ott, majd megszólaltam.
-Tommi nyakát kitekerem, Tramplikára meg magasrról teszek!-vontam vállat teljes lelki nyugalommal, majd a munkatársnőim meglepett pillantásaitól övezve újra lecsavartam a kupakot a palackról és belekortyoltam az ásványvízbe.