10. rész

Mivel Christiannak megígértem, hogy a csapattal ebédelek én is, és nem akartam megszegni a szavam, ezért kénytelen voltam, még ha nem is szívesen eltölteni bő fél órát olyan emberek társaságában, akiket legszívesebben a lehető legmesszebbről elkerültem volna. Igyekeztem nem közel kerülni a drága Sebastianhoz, vagy ahhoz a pletykafészek személyi edzőjéhez, Tommihoz. Amikor úgy láttam, hogy feltűnés nélkül kisurranhatok, fogtam magam, és vigyázva arra, hogy Christian vagy apukám észre ne vegyenek, visszalopóztam a rendelőbe.
Rá kellett jönnöm azonban, hogy nem volt a legjobb ötlet annyira siettetni azt az ebédről való ellógást, ugyanis visszaérve alapos fejmosásban volt részem. A változatosság kedvéért, most a „hőn szeretett és mélyen tisztelt” doktorúr ordított velem egy sort és próbálta beleverni a fejembe, hogy munkaidőben nincsen elcsászkálás, csak ha ők arra engedélyt adnak (ami egyébként nem lesz túl gyakran). Megint fantasztikusan éreztem magam a letolás után és még „nagyobb” kedvvel vetettem bele magam úja a munkába. Még csak a második napom volt ez a csapatnál, de már ez is elég volt arra, hogy az egyébként kötélből lévő idegeim máris rostokban lógjanak. Tisztában voltam azzal, hogy nem lesz egy könnyű menet ez gyakornokosdi, de arra azért nem számtottam, hogy ennyire meg fog viselni a dolog.

Az ebéd, na és persze a letolás után újra beleástam magam a munkába és néhány óra múlva csak arra eszméltem fel, hogy valaki egy kopogás után benyitott a vizsgálóba.
-Szia Nora!-köszönt halkan kedvenc finnem, akire most eléggé haragudtam.
-Nocsak! Jöttél újabb információkért Tommika?-kérdeztem kissé gúnyos hanglejtéssel, de a tekintetemet a világért sem emeltem volna rá. Ugyanolyan nyugodtan folytattam az írást, mint mielőtt bejött a helyiségbe.
-Most haragszol rám Nori?-tette fel a kérdést nagyot sóhajtva..
-Áhh nem, dehogy! Imádom, mikor a kéréseim süket fülekre találnak!-sziszegtem mérgesen és dühös pillanásokat lövelltem felé.
-Ne haragudj kérlek, de egyszerűen nem tudtam nem elmondani Sebnek, hogy milyen rosszul esett neked a beszólása!
-Igen, ezt vettem észre!-jegyeztem meg szárazon.-Most ezek után, hogy bízzak meg benned? Bármit elmondok neked és már rohansz is valakihez, akivel megtárgyalhatod a beszélgetésünket?-pillantottam rá jelentőségteljesen.
-Nem, dehogy!-rázta meg a fejét.-Nem szeretném elveszteni a bizalmad ilyen kis butaság miatt!-biggyesztette az alsó ajkát.
-Ez nem butaság!-csattantam fel kicsit idegesen.-És mondd, miért pont neki kellett elmondanod, mikor a lelkedre kötöttem, hogy ne beszélj erről a drága pilótádnak!-csaptam rá mérgesen az asztalra.
-Sajnálom, de tényleg! Ígérem nem teszek többé ilyet!-nézett rám bűnbánó tekintettel.
-Jahjj Tommi!-sóhajtottam fel és megráztam a fejem.-Legyen, megbocsátok! De soha többé ne beszélj senkinek olyan dolgokról, amiket csak neked mondok el!-emeltem fel a mutatóujjam.
-Nem fogok! Becsszó!-mosolygott rám kedvesen.
-Helyes!-nevettem egy aprót.-Gyere, lecserélem a kötést a kezeden!-biccentettem a vizsgálóasztal felé, aztán lassan felemelkedtem a székről és oda indultam én is.

A hétvége további részében, illetve a következő, Magyarországon tartandó versenyhétvégén sem sikerült közelebbi kapcsolatot kiépítenem a csapattal, ugyanis mindig volt valami tennivalóm. Továbbra is csak a Tinával és Susie-val, valamint Tommival voltam beszélgető viszonyban, hiszen semmi időm nem volt az ismerkedésre. Apukám egyre kevesebbet tudott időt szakítani rám, ami miatt szomorú voltam, ugyanakkor örültem is neki, mert ez azt jelentette, hogy már szerves részét képezi a csapatnak és nehezen tudnánk meglenni nélküle. Igazán boldog voltam, amikor hallgattam a beszámolóit, hiszen tudtam, hogy sikerült beilleszkednie, minden munkatársa elfogadta őt és végre azt csinálhatja, amihez ő igazán ért. Vele szemben, én nem mondhattam el magamról, hogy boldog lettem volna a munkámmal, hisz elvégre is azért mentem oda, hogy tanuljak, de még csak az irathalmazokat láttam és csupán a számítógépes programokat tanultam meg kezelni. Semmi új tudás nem ragadt rám, ami köszönhető volt annak, hogy az orvos meg a mitugrász asszisztensnője még azt sem engedték meg nagyon, hogy vérnyomást mérjek, sebet kötözzek, vagy vért vegyek. Ráadásul, hogy még boldogabb legyek, a négy hetes nyári szünetre újabb adag papírmunkát zúdítottak rám a feletteseim. Elegem volt már az állandó irkálásból, meg gépelésből, de nem akartam nyafogni, ezért inkább tettem, amit kellett és befogtam a számat.
A szünet alatt nem sok időm jutott pihenésre a halmokban álló, megírandó és javítandó papírok miatt, így aztán fáradtan és kimerülten érkeztem meg Spa-ba, a soron következő, Belga Nagydíj helyszínére…..