6. rész

Azt mondják, minden kezdet nehéz. Az én esetemben ez biztosan igaz volt, sőt azt hiszem fel is értékelődött. Igazán még azt sem tudtam, hogy hol is vagyok, és mit hol találok, máris olyan feladatot kaptam, ami teljesíthetetlennek bizonyult. DE! Nem is lenne a nevem Nora Schrödel, ha nem tudnám végrehajtani a nehéz feladatokat is. Már alig álltam a lábamon, folyott a hátamról a víz, és arra sem emlékeztem, hogy mit hova rakok, ennek ellenére fél 3-ra kész lettem a vizsgáló rendberakásával. Felmerült bennem a gyanú, hogy szándékosan csináltak ekkora rumlit, hogy leteszteljék, a takarítási feladatokat is el tudom-e végezni. Rengeteget dolgoztam mire mindent helyre tettem, ezért aztán úgy gondoltam, hogy járna nekem egy azokból a „kacsingató” szendvicsekből, amik a büfé pultjában várnak jövőbeli „gazdájukra”, így fogtam magam és a táskámat és elindultam a home büfé részlege felé. Útközben összetalálkoztam néhány csapategyeneruhába öltözött személlyel, akik szinte egytől egyig odaköszöntek nekem, vagy rám mosolyogtak, esetleg bólintottak egy aprót és én kedvesen viszonoztam a gesztusukat. Jól esett, úgy tekintettek rám, mintha már hosszú évek óta ott dolgoznék, noha nem is ismertek még. A büféhez érve, lerogytam a pult előtt álló bárszékek egyikére, és a fejemet a tenyereimbe támasztottam.
-Mi ez a búskomorság doktornő?-hallottam meg egy kedvesen csengő női hangot, mire felkaptam a fejem és Tinával találtam szembe magam.
-Ne is kérdezd!-sóhajtottam lemondóan.
-Na várj csak! Kapsz egy szép nagy szendvicset meg egy finom jegesteát, utána pedig elmeséled, hogy mi történt!-simogatta meg bátorítóan a karom.
-Te olvasol a gondolataimban!-nevetem egy aprót és hálásan pislogtam rá.
-Na csicsergj nekem Nori! Mi történt? Miért vagy ilyen fáradt és szomorú?-kérdezte, miközben lerakta elém az igencsak gusztának tűnő, finomabbnál finomabb csemegékkel megpakolt kiflit, és a teát.
-Köszönöm!-mosolyogtam rá hálásan, és belekortyoltam a barackos ízesítésű italba, ami igencsak jól esett már.-Nem tudom hogy leszek képes végigcsinálni az előttem álló hónapokat!-ráztam meg szomorúan a fejem, és elgondolkozva piszkálgatni kezdtem a kiflin lévő magocskákat. –Ez az orvos meg az asszisztensnője szörnyűek! Olyanok, min4 a rabszolgahajcsárok!-mondtam suttogva, és kissé megborzongtam.
-Hát érdekes egyedek, annyi szent!-bólogatott helyeslően Tina.-Én, személy szerint nem szimpatizálok velük!-fintorgott.-Egyszer bementem ehhez a dokihoz, mert nem éreztem magam túl jól, és akkoris leordította a fejem, hogy ne zavarjam őt ilyen butaságokkal, és hogy neki erre nincs ideje! Arról a kirakati báburól meg aztán nem is mondok inkább semmit!-legyintett.-Ne foglalkozz velük, csak tedd amit tenned kell, és minden rendben lesz!-mosolygott rám bátorítóan és megszorította kicsit a kezem. Elgondolkozva néztem a szemközi falon lévő Red Bull-os emblémát, mikor valaki váratlanul odacsörtetett és lehuppant mellém.
-Passzolj ide egy mentes vizet Tina, légyszi!-mondta sietősen a srác, aztán hirtelen felém fordult.-Régen láttuk egymást!-vigyorgott rám a szőkeség.
-Áhh az ismerős idegen!-mosolyogtam rá kedvesen.
-Az!-nevetett.-Délelőtt már nem maradt időnk a bemutatkozásra! Tommi vagyok, Tommi Pärmäkoski!-nyújtotta felém a kezét és barátságosan mosolygott.
-Nora Schrödel!-ráztam kezet vele s viszonoztam a gesztust.
-Áhh, Martin lánya?-kérdezett rá a családi vonatkozásra,amint világossá vált számára a dolog.
-Igen!-bólintottam.-Úgy látom erre a nyilvánvaló tényre mindenki felfigyelt!-nevettem egy aprót.
-Most, hogy így jobban megnézlek, tényleg rá kell hogy jöjjek, hasonlítasz apádra!-vigyorgott élénken.
-Még jó!-vágtam egy grimaszt majd elvigyorodtam.-Egyébként te is mérnök vagy? Vele dolgozol?-érdeklődtem kíváncsian, miközben meghúztam a poharamban lévő jeges teát.
-Nem-nem!-rázta a fejét.-Seb személyi edzője vagyok!-mosolygott.
-Seb?-kérdeztem felhúzott szemöldökkel, azonban mire kiejtettem a számon a nevet, rájöttem, hogy kiről is van szó.-Áhh……Herr „Elsőre beszólok neked” Vettel!-tettem hozzá és egy kicsit gúnyos mosolyra húzódott a szám. Tina és Tommi hirtelen elnevették magukat és meglepetten pislogtak rám.
-Most mi van?-tártam szét a kezeimet.
-Herr „elsőre beszólok neked”Vettel?-kérdeztek vissza szinkronban és továbbra is jóízűen kacagtak.-Hát ez óriási!-fulldoklott az a drága szőke finn a nevetéstől és rádőlt a pultra.
-Lola! Ez nagyon úgy tűnik, mintha haragudnál rá valamiért!-vigyorgott a büfések gyöngye.
-Nem szeretem, hogyha valaki már az első találkozásunkkor úgy néz rám, mintha valami ólcsó nőcske lennék!-jegeyztem meg dühösen és az ujjaimmal dobolni kezdtem a pulton.
-Ugyan Nori! Ne szívd annyira mellre, amit mondott! Csak engem akart cukolni!-legyintett Tommi és bíztatóan mosolygott rám.
-Beszéltem vele, mert bejött egy papírjáért, amíg pakoltam a rendelőt, és kedves volt, sőt bocsánatot is kért, de akkoris haragszom rá kicsit!-duzzogtam
-Beszéljek vele, hogy máskor ne legyen ilyen túl laza?-kérdezte Tommi roppant édesen.
-Nee!-kiáltottam fel.-Kérlek ne!-tettem hozzá halkabban és boci szemekkel néztem rá. –Nem akarom, hogy……
-Vigyázz, a hátad mögött!-artikulálta Tina, mire rögtön félbehagytam a mondatot. Furcsán néztem rá, majd lassan hátrafordultam és egy igencsak mérges ábrázatú nőszeméllyel találtam szembe magam. Úgy nézett ki, mint egy Fúria…….
-Miért nem vagy a vizsgálóban?-rikácsolta dobhártyát sértő hangon.
-Már végeztem, és gondoltam átjövök enni valamit, mert már kopogott a szemem az éhségtől!-válaszoltam neki teljesen nyugodt hanglejtéssel.
-Te csak ne gondolj semmit Aranyoskám! Tűnés a vizsgálóba!-jelentette ki ellentmondást nem tűrően és villámló szemekkel nézett rám.
-Később jövök! Légyszi őrizd meg a szendvicsem!-mosolyogtam bátortalanul Tinára, aztán egy nagy sóhajtás kíséretében lekászálódtam a bárszékről és elindultam a hátsó ajtó felé, tudva, hogy ismét hangos percekben lesz majd részem.