88. rész

Nyugodt, csendes életet éltünk mi hárman a svájci „házikónkban”. Sokat sétáltunk, játszottunk Emmával és kiélveztünk minden egyes pillanatot, amit ismét együtt tölthettünk. Persze, ez az idilli hangulat is megtört egyszer, méghozzá azzal, hogy Kiminek el kellett utaznia a tesztekre. Tisztában voltunk vele, hogy ez a pillanat is eljön, mégis nehezen tudtunk elszakadni egymástól, mégha csak néhány napra is. Láttam Kimsteren, hogy fájó szívvel megy el a tesztekre, ami köszönhető volt annak, hogy a lányával pár hét alatt szészakíthatatlan köteléket sikerült kialakítania, aminek én őszintén örültem. Amellett, hogy Emet rajongással szerette, velem is éreztette, hogy milyen fontos vagyok számára. Nem telt el úgy nap, hogy ne súgta volna a fülembe mennyire szeret, és mennyire szüksége van rám, és ezek a szavak mindig jóleső melegséggel töltötték el a szívemet.

Azt mondják, „nincsen rózsa tövis nélkül”, és ez valóban igaz is. Azt hittük a boldogságunkat nem tudja beárnyékolni semmi, csak arra nem számítottunk, hogy a média, főleg a bulvár része kiszagolja, hogy Kiminek van egy gyereke. Napokig folytak a találgatások, hajmeresztőbbnél hajmeresztőbb cikkek láttak napvilágot, mígnem aztán a párom tiszta vizet nem öntött a pohárba. Ő maga mondta el, hogy elvált Jennitől, és valóban igaz, hogy van egy gyereke-még azt is elmondta, hogy lánya-de leszögezte, vagyis inkább megkérte az összes újságírót, és fotóst, hogy ne zargassanak minket, ne kérjenek interjúkat, és hagyják, hogy éljük a mi saját kis életünket, és engedjék meg, hogy majd csak akkor mutatkozzunk kamerák előtt, ha már úgy érezzük, készen állunk rá.
Őszintén szólva, meglepett Kimi határozottsága és ilyen mértékű nyitottsága, de mérhetetlenül jól esett, hogy kiállt mellettünk, és megvédett minket, és ezért hálás voltam neki, és az iránta érzett szerelmem még inkább megerősödött.

Szinte észrevétlenül jött el a február és ezzel az új év első WRC futama is, amit Svédországban rendeztek. Kimi rebesgette, hogy örülne, ha vele tartanánk, én azonban még nem voltam felkészülve a nyilvános szereplésre és Emmát sem szerettem volna kitenni olyan megpróbáltatásoknak, mint hogy egy olyan helyszínen kelljen hallgatni az autók fülsüketítő hangját, ahol ráadásul csak úgy repkednek a mínuszok.Persze megígértem, hogy nagyon fogunk drukkolni neki és figyelemmel kövejük az eeményeket, és teljesítettük is ezt. Én még mindig nem tudta elvonatkoztatni az évekkel, illetve a nem egész két hónppal ezelőtt történt eseményektől, ám Emmának felettébb tetszett a műsor és mindig kedves kis kacajjal valamint önfeledt tapsikolással fogadta, mikor meglátta az apukáját a tv-ben.

Engem őszintén meglepett, hogy Kimi már a versenyt követő hétfő délelőtt hazaért, ráadásul úgy, hogy abban a hitben éltem, csak kedden érkezik. A korábbi jövetelének most kifejezetten örültem, ugyanis engem ledöntött a lábamról egy makacs nátha, ráadásul Emma szokatlanul nyűgös volt az éjszakák folyamán, így ez a hétvége engem teljesen kimerített. Kedden délelőtt elküldtem Kimstert a gyógyszertárba, ugyanis sikerült kifogynunk a különböző bogyókból, és a kis Hercegnő által fogyaztott tápszerből is. Emma ismét elég nyűgöske volt, ezért kénytelen volam ott ülni mellette és megpróbálni elaltatni őt, ez azonban nem bizonyuilt túl sikeres vállakozásnak.
-Kicsi Hercegnőm, próbálj meg aludni picikét!-simogattam meg a pofiját már sokadszorra, ő azonban még mindig sírdogált. –Tudod Emmácska, anyuci is szeretne kicsit lepihenni, mert…
-Lám-lám, azt hittem ez a lány Jéghercegnő lesz, nem Hisztihercegnő!-amikor meghallottam azt a gyűlölt hangot, egyszerre megdermedtem, és az egész testem remegni kezdett. Hitegettem magam, hogy ez csak egy lidérces álom, és ha megfordulok, vége lesz…..de nem. Az a nő ott állt a picur szobájának ajtajában és kegyetlen pillantásokkal méregetett minket.
-Te…..te meg mit keresel itt és hogy jöttél be a házunkba?-kérdeztem meg mérhetetlen haragra gerjedve és tettem egy lépést felé.
-Hmm, ismerem a férjem, és a pótkulcs eldugási szokásait!-ült ki egy gonosz mosoly az arcára.
-Kimi már nem a férjed!-csattantam fel dühösen.
-Ja bocsika tényleg, már a te papucsod!-nevetett fel szarkasztikusan.
-Mit akarsz itt? Miért nem tudsz végre eltűnni az életünkből?-kezdtem el kiabálni vele, amit Emma keserves sírással fogaott.
-Gondoltam, meglátogatom a legifjabb Räikkönent!-mondta ismét egy gúnyos vigyorral.
-Takarodj innen!-mutattam kifelé és hirtelen annyira felbőszített ez a szemét szuka, hogy határozott léptekkel megndutam felé, és sikerült őt szinte kilöknöm a folyosóra.
-Ugye nem akarod, hogy feljelentselek tetsi sértésért?-vicsorgott dühösen és villámló szemekkel nézett rám.
-Te csak ne fenyegess engem!-emeltem fel a mutatóujjam és felé indultam, ő pedig hátrálni kezdett.-Tünj már el az életünkből, hagyj végre békén minket, hagyd, hogy éljük a közös életünket, te pedig találj egy szerencsétlent, akit le tudsz húzni, és lesz olyan hülye, hogy veled tengeti a mindennapjait!-kiabáltam vele iszonyatosan dühösen és lassan lépkedtem felé, ezzel már egészen a lépcső sarkáig szorítva őt.
-Jahjj Édesem, már meg is találtam a megfelelő alanyt!-nevetett fel ördögien, miközben forogni kezdett, így most én kerültem a legfelső lépcsőfokra.-Hidd el, Kimi tökéletesen boldog lesz mellettem, főleg miután azt a kis fattyút bezáratom valami bentlakásos iskolába! Rád pedig aztán a legkevésbé sincsen szükség, úgyhogy…….A soha viszont nem látásra!-vigyorgott rám gonoszan, és mielőtt észbekaphattam volna, már meglökött a vállamnál, én pedig elveszítettem az egyensúlyom és gurulni kezdtem lefelé a lépcsőn. Hirtelen még fájdalmat sem éreztem, csak azt hogy egyre lejjebb és lejjebb érek, majd amikor földet értem a hideg taposón, egy pillanatra felvillan előttem Emma és Kimi képe, majd elsötétült minden……..