87. rész

-Te!-mutatott rám Kimi fújtatva, és határozott lépésekkel felém indult.
-Ééén?-mutattam magamra és ártatlanul megrebegtettem a szempillámat, de azért a biztonság kedvéért lassan hátrálni kezdtem.
-Kigúnyolod a konyhai szaktudásom?-kérdezte felháborodottan, majd hirtelen közelebb lépett, vagy lehet, hogy azt már ugrásnak is lehet nevezni, aztán megragadta a derekam és szorosan magához húzott.
-Hát tennék én ilyet az egyetlen, drága szerelmemmel?-bazsalyogtam roppant tüneményesen és továbbra is a szempillarebegtetéssel próbáltam menteni a menthetőt. Mint kiderült, hiába való volt a próbálkozásom……Kimi nem kis meglepetésemre az ajkait az enyéimre tapasztotta, k özben pedig az ujjaival a gerincvonalamat cirógatta. Egy elfojtott sóhaj tört fel a mellkasomból, azonban ez nem lehetett túl hosszú, ugyanis Kimster egyszeriben abbahagyta a kényeztetést, és elkezdett csikizni. Azonnal sikítozni kezdtem, amit a többiek ismét vidám nevetéssel fogadtak, én viszont szabadulni akartam a két erős kar közül.
-Kimi, nee, kérlek!-lihegtem teljesen kifáradva, és kissé összegörnyedve a fájdalomtól, ami a bordáimba nyillalt.-Könyörülj szegény fejemnek!-pislogtam rá boci szemekkel.
-Háát, na jó……egye fene, feloldozlak a további büntetés alól!-jelentette ki felsőbbségesen.
-Óhh, hálásan köszö….nöm!-suttogtam még mindig lihegve, és mire a mondat végére értem, úgy éreztem, hogy elfogy az erőm, és hirtelen megrogytak a lábaim, azonban Kimster rögtön észlelte, hogy nem vagyok a helyzet magaslatán, és utánam kapott.
-Héé, jól vagy?-kérdezte aggódva.
-Azt hiszem…..igen!-bólintottam lassan és hagytam, hogy visszavezessen a székemhez.
-Ne haragudjatok, hogy beleszólok, de ez nem volt a legjobb ötlet. Valószínűleg még nem jöttek helyre a repedt bordái, és egy ilyen futkorászás nagyon sok erőt ki tud venni az emberből, hiszen levegőt csak nehezen kap!-magyarázta Anna, és a féltés mellett némi feddés is csengett a hangjában.
-Tudom, nem kellett volna, hülye vagyok, sajnálom!-nézett rám Kimi bocsánatkérően.
-Nincs smmi baj, mindjárt jobb lesz!-mosolyogtam rá bíztatan és pár pillanat erejéig az oldalamhoz szorítottam a kezem.
-Biztos minden rendben?-hangzott Sebastian hangja a háttérből.
-Srácok! Jól vagyok!-teremtettem le őket egyszeriben, aztán egy mélyet lélegezve visszafordultam az asztalhoz. –Ne fújjuk fel ennyire ezt a megszédülést! Nem történt semmi különös!-pillantottam rájuk jelentőségteljesen.-Inkább lássunk hozzá az ebédhez! Jó étvágyat!-mosolyogtam, aztán én is mertem magamnak a még mindig gőzőlgő halászléből.
-Hugi, ez egyszerűen mennyi!-szólalt meg a bátyám lelkesen, miután még az utolsó csepp levest is kinyalta a tányérjából.
-Köszi! Tudom, van még hova fejlődnöm, de azért igyekeztem!-nevettem fel vidáman.-Ha már nem kértek, akkor összeszednénk a levesestányérokat, és hozom a főételt!-néztem végig kérdőn a társaságon.
-Szerintem kijelenthetem a többiek nevében is, hogy mi akkor sem haragszunk meg, ha már semmit nem hozol! Degeszre ettük magunkat!-vigyorgott Sebastian barátunk és megsimogatta a hasát. „Rosszallóan” megráztam a fejem, aztán felálltam az asztaltól, összeszedegettem a koszos tányérokat és bevittem őket a konyhába. Miközben a ropogósra sült csirkemelleket, a párolt riszt és salátát pakolgattam a tányérokra, hallottam, hogy a srácok ugratni kezdték Kimstert, és ezen nekem is nevetnem kellett. Megszomjaztam az ételek szervírozása közben, ezért még mielőtt kivittem volna a vendégeinknek a főétellel roskadozásik megpakolt tányérokat, gondoltam iszom egy pohár vizet. Lecsavartam egy eddig még bontatlan üvegről a kupakot és tölteni szerettem volna magamnak, ekkor azonban hirtelen két erős kar fonódott a derekam köré, a tulajdonosa pedig csókolgatni kezdte a nyakam. A váratlan esemény annyira megijesztett, hogy felkaptam a kezemben lévő üveget, amelyből tartalmának egy részét magunkra sikerült öntenem.
-Kimi!
-Gina!-kiáltottuk egyszerre a másik nevét, majd hirtelen megfordultam és szembe találtam magam a párommal, akinek a hajából csöpögött az ásványvíz és a fekete pólóján egy óriási folt éktelenkedett.
-Mit settenkedsz te itt a hátam mögött?-pirítottam rá mérgesen, miközben a blúzomra néztem, amely „tökéletes” helyen lett vizes……
-Miért borítottál le?-kérdezett ezúttal ő, és követte a pillantásom, majd nyelt egyet, ahogy meglátta a blúzomon virító hatalmas vízfoltot.-Nem kellene levetnünk ezeket a nedves ruhákat? Még megfázunk a végén!-suttgta a fülembe rekedten, aztán megharapta kicsit a fülcimpámat, majd az ajkai újra a nyakamra csúsztak. Pillanatok alatt elvesztettem az eszem, és mit sem törődve azzal, hogy várnak ránk az étkezőben, lekaptam Kimsterről a pólóját és hagytam, hogy a konyhapultra ültessen. Szorosan elém állt, én pedig a lábamat a derekára kulcsoltam és hagytam, hogy birtokba vegye a testem. Lassú, és vontatott mozdulatokkal gombolta ki a pici rózsaszín gombokat, ezzel még jobban szítva bennem a tüzet. Alig vártam a pillanatokat, amikor az ajkai megérintették a meztelen bőröm, és szinte már fájdalmas sóvárgást éreztem, amikor nem csókolt.
-Kimi! Kérlek, ne hagyd abba!-nyögtem fel kéjesen, és beletúrtam a vizes tincseibe, amikor a nyelvével végignyalt az alsó ajkamon, utána pedig be is harapta azt. Eközben megszabadított a blúzomtól, így az ujjai máris a melltartóm csatjánál jártak, de ahelyett, hogy azt kicsatolta volna, lehajtotta a fejét és elkezdte csókolgatni a melleimet. Lágyan, kissé lomhán csinálta, mégis úgy éreztem, hogy ez már túl sok nekem. Beleharapott kicsit az egyik mellembe, aminek hatására egy apró sikítás hagyta el a torkom, és egyszeriben felébredtem ebből az édes álomból. Megráztam a fejem, aztán a kezeimet a párom vállára téve, kissé eltoltam őt magamtól.
-Kimi…….ezt most nem lehet!-suttogtam lihegve, miközben az egyik kezemmel rátámaszkodtam a konyhapultra és próbáltam egyenletesebben lélegezni, remélve, hogy ezzel a pulzusom is újra normalizálódik.
-Igazad van!-bólogatott hevesen.-Kicsit elragadott minket a hév!-nevetett egy aprót és elpirult.
-Szedjük össze magunkat és vigyük ki a kaját!-adtam ki az utasítást, és magamra kaptam a még mindig nedves blúzomat.
-Lecserélem a pólóm és megnézem Emmát! Jövök vissza hamarosan!-mosolygott rám kedvesen, aztán megcirógatta a nyakam, aminek hatására jóleső borzongás futott végig a testemen, majd adott egy röpke csókot a számra és kioldalazott a konyhából. Az arcomon bódult mosollyal néztem utána, miközben kissé nehézkesen, de lekászálódtam a konyhapultról és kicsit rendeztem a vonásaimat, majd két tányért a kezembe véve elindultam az étezőbe az elfoglaltságaink miatt eddig megvárakoztatott vendégeinkhez…….
-Azt hittem már visszatért a tükörponty, hogy bosszút álljon a gyilkosán!-jegyezte meg Sebastian barátunk az arcán letörölhetetlen vigyorral.
-Erősen fontolgattuk, hogy megnézzük, éltek-e még, vagy esetleg lenyelt titeket az a vízi szörnyeteg!-kontrázott rá a bátyám.
-Talán jobb, hogy nem jöttetek be!-kottyintottam el hirtelen, aztán éreztem, hogy az arcomat elönti a forróság.
-Hoppá-hoppá!-kurjantott jókedvűen Seb és hangos nevetésben tört ki.-Mesélj csak Jégember, mi történt a konyhában? Talán az asszonyka felolvasztott?-cukkolta a helyiségbe belépő, immáron újra száraz ruhát viselő Kimit.
-És miért vizes a hajad?
-És Gina ruhája?-kérdeztek ezúttal a lányok és felhúzott szemöldökkel várták a válaszunkat.
-Beleestünk a mosogatóba!-közölte a párom roppant közönyösen, mire én elnevettem magam, és pár másodperc múlva a többiek is követték a példámat……..

Az ebéd, és az utána következő traccsparti is fantasztikusnak bizonyult. Felidéztünk számtalan régi emléket, sok, eddig még ismeretlen dolgot tudtunk meg egymásról, rengeteget nevettünk, de ami a legfontosabb, végre együtt voltunk, és jól érzetük magunkat. A Lőrinc és Kimi között húzódó szakadéknak már nyoma sem volt, a két srác önfeledten beszélgetett egymással, és ahogy rájuk néztem, az az érzésem támadt, mintha régi osztálytársak lennének, akik évek múltán találkoztak és megosztják a másikkal, hogy mi történt velük azóta, hogy elváltak útjaik.
Már hét óra fele járt az idő, amikor úgy döntöttek a vendégeink, hogy hazaindulnak. Vidáman búcsúztunk el tőlük, és amikor becsukták maguk mögött a kaput, fáradtan ám annál boldogabban mentünk vissza a házunkba. Azt hiszem, erre a délutánra mindannyiónknak szüksége volt.