86. rész

Ezt a részt szeretném Noncsinak ajánlani, aki tegnap ünnepelte a szülinapját! NAGYON BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! :)

-Óhh szia Anna! Miben segíthetek?-kérdezte a párom. Meglepetten hallottam, hogy ki a hívó fél, és kíváncsiságomat nem leplezvén közelebb hajoltam Kimihez, így próbáltam kihallani a telefonból, hogy Anna miért hívott minket. A kísérlet sikertelennek bizonyult, ugyanis a vonal eléggé recsegett és csak azokat a mondatokat hallottam, amik Kimi száját hagyták el. Amikor letette a telefont kérdőn néztem rá.
-Hoz magával kísérőt!-közölte faarccal, majd egy kis mosolyra húzta a száját.
-Komolyan?-kérdeztem vissza meglepetten.-De mégis kicsodát?-ráncoltam a homlokom.
-Hmm, nem tudom!-tárta szét a kezeit.-Majd meglátjuk!-vigyorgott.
-Hát jó!-vontam vállat sóhajtva.-Megtennéd, hogy megeteted Emmát, utána pedig megterítesz?-néztem boci szemekkel a páromra.
-Hát persze!-mosolygott rám, aztán egy puszit nyomott az arcomra, majd kisietett a konyhából, hogy teljesítse a kéréseimet.
Elvégeztem még az utolsó simításokat is a menüsoron, aztán segítettem Kiminek megteríteni és kicsit dekorálni is az asztalt, majd egy gyors zuhanyzás után a lisztes, paprikás zsíros, tejszínhabos és egyéb ételfoltokkal tarkított melegítőt és egyzerű pólót egy csőszárú farmerre és halvány rózsaszín blúzra cseréltem, belebújtam egy szintén rózsaszín cipőbe, átkeféltem kicsit a hajam, feldobtam egy kis sminket, aztán átvonultam Emma szobájába, és egészen addig a kis Hercegnővl játszottam, amíg meg nem hallottam a csengő hangját.
Tudtam, hogy Kimster még javában fürdik, így aztán elindultam, hogy fogadjam a vendégeinket. A bejárati ajtót kinyitva egy mosolygós párocskával találtam szembe magam.
-Sziasztok!-üdvözöltem kedvesen a csöppség keresztszüleit.
-Hello Ginus!-köszöntek teljesen egyszerre és ismét élénk vigyorgásba kezdtek.
-Örülök, hogy eljöttetek, gyertek beljebb!-tártam kijjebb az ajtót, hogy ők is be tudjanak jönni a házba.
-Tessék, ez itt a tiéd!-nyújtott felém Hanna egy doboz csokit, miután felakasztotta a kabátját a fogasra.-Remélem szereted!-mosolygott rám.
-Óh igen, köszönöm! De nem kellett volna, fel akartok hizlalni?-kérdeztem nevetve, és mindegyikőjük arcára adtam egy-egy puszit.
-Ugyanmár, tökéletes az alakod!-bókolt nekem Seb.-Ezt Kiminek hoztuk-emelte fel a kezében lévő vörösbort-ez pedig a Hercegnőé!-mutatott a másik mancsában szorongatott rózsaszín szatyorra.
-Jahjj Srácok, tényleg nem kellett volna költekeznetek!-ráztam meg a fejem mosolyogva.-Kimi még fürdik, Emma viszont ébren van, ha szeretnétek felmenni hozzá!-mondtam, közben a lépcső felé indulva. Alig léptem kettőt, újra csengettek,és ez megállított a további menetelésben.-Kinyitom az ajtót, ti viszont nyugodtan menjetek fel! Már ismeritek az utat!-mutattam az emelet felé, én pedig visszafordultam és elindultam, hogy fogadjam Annát és a kísérőjét, akiről nem tudunk egy árva kukkot sem…….
Amikor kinyitottam az ajtót, kisebb sokk ért, és nagyokat kellett pislognom, hogy rájöjjek, nem álmodom……
-Szia Hugi!-mosolygott rám kedvesen a BÁTYÁM egy csodaszép orchidea csokor mögül.
-Szi…..sziasztok!-nyögtem ki nagynehezen a szócskát és még mindig nagy szemekkel bámultam rájuk.-Ti-ti?-hebegtem, és a tekintetemet kettejük között ingattam.
-Szia Gina, be sem hívsz minket?-szólalt meg Anna kacéran és rám vigyorgott.
-De-de, persze, ne haragudjatok!-csaptam a homlokomra, majd félre álltam, hogy be tudjanak jönni.-Ezt én még mindig nem értem!-ráztam meg hitetlenkedve a fejem.
-Micsodát?-nevetett Lőrinc, miközben a kezembe nyomta az óriási csokrot két puszi kíséretében.
-Ti mikor ismertétek meg egymást? És találkozgattatok, randiztatok? És most együtt vagytok?-hadartam a kérdéseket, miközben a hangom koloratúrszoprán magasságokba vándorolt.
-Nos…..-kezdett volna bele Lőrinc a magyarázkodásba, de a három-emeletről lefelé tartó-szöszi önfeledt csacsogása félbeszakította.
-Anna!-kiáltott fel Kimi vidáman.
-Lőri!-harsant Seb hangja is, és a három jómadár meglepetten nézte az újonnan érkező párocskát.
-Ti? Együtt?-mutogatott Hanna a bátyámékra.
-Hát, ami azt illeti….-pirult fülig Anna, és átkarolta az én drága Lőrincem derekát.
-Jujj, annyira örülök nektek!-kezdtem el tapsikolni hirtelen, és a nyakukba vetettem magam, amit a többiek hangos nevetéssel díjaztak.

Miután felocsúdott mindenki a meglepettségtől, illetve gyönyörködtünk kicsit az immáron édesen alvó Emmában, átvonultunk az étkezőbe és hellyel kínáltuk a két párocskát, mi pedig a konyhába mentünk a levesért.
-Tudjátok, úgy érzem, mintha belülről súgta volna egy hang, hogy mit kell főznöm ma!-jegyeztem meg a bátyámra mosolygva, miközben a tálat az asztalra tettem.
-Miért gondolom azt, hogy valami nagy kedvencemet főzted?-kacsintott rám vigyorogva.
-Amikor kicsik voltunk, minden karácsonykor kívánságlistát állítottál össze az ételekből, amiket enni szerettél volna, és emlékszem, mindig ez állt az első helyen!-mosolyogtam kicsit elmélázva, miközben felidéztem a régi emlékképet.
-Nee, nem mondod Hugi?-pislogott rám meglepetten.-Komolyan halászlevet főztél?-kérdezte teljesen meghatodva.
-Anyu, Em néni és a Nagyi közös receptje szerint!-tettem hozzá mosolyogva, mire Lőri hirtelen felpattant a székéről, megkerülte az asztalt, odalépett elém és szorosan magához ölelt.
-Köszönöm, hogy őrzöd mindazt, ami emlékeztet minket Apuékra!-súgta a fülembe és megsimogatta a hajam.
-Te is ezt teszed!-pusziltam meg az arcát.-Nem felejthetjük el még a legapróbb pillanatokat sem, hiszen meg kell osztanunk majd ezt a rengeteg emléket a gyerekeinkkel!-mosolyogtam rá szeretetteljesen és egy rövid időre a homlokomat az övének támasztottam. Gyorsan adott még egy puszit az arcomra, aztán visszaült a helyére és átkarolta Annát. Egy nagyot sóhajtva, ám boldogan mosolyogva néztem végig a kis társaságon, akiknek nagyon sokat köszönhettem.
-Nos…..lássunk hozzá!-szólaltam meg kis idő múlva, amint ismét visszanyertem a hangomat.-Remélem ízleni fog…..már csak Kimi miatt is. Ne sértsétek meg azzal, hogy azt mondjátok, szörnyű lett, azok után, hogy szinte vért izzadva küzdött a tükörponttyal, ami még az életben maradás utolsó reményeként ficánkolni kezdett a vödörben és beterítette pikkelyes vízzel Kimikét!-jegyeztem meg mintegy mellékes tényt, ám a kis társaság hangosan nevetni kezdett, míg az említett fújtatva, és roppant durcásan nézett rám. Lehet, hogy menekülni kellene?