85. rész

Annával és Sebiékkel megbeszéltük, hogy a következő szombaton átjönnek hozzánk ebédre, ezért a csütörtöki és pénteki napunk a ház takarításával és bevásárlással telt. Apa és lánya még a bevásárlóközpont kellős közepén is képes voltak bohóckodni egymással, de én ezen már meg sem lepődtem, csak jót nevettem rajtuk, közben pedig a tejfölösdobozokkal és a narancsokkal mutattam be egy rögtönzött bűvészmutatványt. Emma természetesen kinevetett……meg is lepődtem volna, ha nem így tesz.
Szombat reggel már 8-kor kipattantam az ágyból és Kimit sem hagytam tovább aludni, amit ő persze durcás morogással fogadott. Engesztelésül, mire sikerült összeszednie magát, én készítettem egy kis reggelit.
-Mmm, ez nagyon finom volt!-mondta elismerően, amikor elpusztította az utolsó falat rántottát is a tányérjáról.
-Örülök, hogy ízlett!-mosolyogtam rá, aztán egy nagy sóhaj kíséretében felálltam az asztaltól és elkezdtem leszedni a terítéket.
-Segítsek?-édeklődte meg a párom, miközben betolta maga után a székét.
-Ezt én megoldom, inkább pucold meg kérlek a halat, amit tegnap vettünk!-mondtam, a mosogatógép felé menet.
-Fujj!-dunnyogta.
-Hát, akkor jöhetsz hagymát pucolni!-jegyeztem meg vigyorogva.
-Óhh, hogy szeretnéd a halat édesem? Filézve, vagy szeletekben, netán egészben?-hadarta. Lám-lám, milyen kezes bárány lett hirtelen a drágából.
-Csak szeletekben!-nevettem, miközben a mosogatógépet pakoltam meg a koszos edényekkel.
-Rendben! Nemsokára jövök!-mondta sietősen, aztán megcsókolt és a hátsó konyhaajtón át az udvarra ment, ahol már várta őt egy szép nagy tükörponty……
Én közben rendet raktam a konyhában, összekészülődtem a főzéshez és néha-néha tettem egy rövidebb látogatást Emmához. A csöppség még mélyen aludt, ezért vissza is csuktam a szobája ajtaját és bizakodtam benne, hogy nem fog felébredni a konyhai csörömpölésre.

A munkamegosztás tökéletesen működött, ugyanis míg én például a húst készítettem elő, addig Kimster krumplit pucolt, zöldséget aprított, vagy esetleg habot vert. Egy valami azonban szemet szúrt számomra. Kimi feltűnően csendes volt, alig szólt hozzám és látszott rajta, hogy valahol egészen máshol jár. Éppen szép nagy gombafejeket igyekezett eltávoltani a tönkjüktől, amikor is bátorságot vettem magamon, egy hirtelen mozdulattal kivettem a kezéből a kést, ezzel elérve, hogy rám szegezze a figyelmét.
-Szótlan vagy Kimi! Valami baj van? Haragszol rám valamiért?-kérdeztem, mélyen belenézve abban a jégkék szempárba.
-Nem, erről szó sincs!-rázta meg a fejét, majd megfordult, és nekitámaszkodott a konyhapultnak.-Csak gondolkodtam……-vonta meg a vállát.
-Miről?-kérdeztem vissza kíváncsian és odabújtam hozzá.
-Rólunk és arról, hogy nem akarok kockázati tényezőt jelenteni számotokra!
-Hogy mit mondtál?-kaptam fel a fejem azonnal.-El akarsz hagyni minket?-kérdeztem megrémülve és kissé idegesen.
-Éppen ellenkezőleg.....nem akarlak titeket elveszíteni, ezért arra az elhatározásra jutottam, hogy abbahagom az aktív versenyzést!-jelentette ki határozottan, és bár a hangjában elszántság csengett, ahogy a szemeibe néztem, láttam a kétségbeesettséget és a bizonytalanságot.
-Ezt nem teheted meg! Magad miatt sem, miattunk sem, a családod és a szurkolóid miatt sem!
-Ginus, ugye igazam van, amikor azt mondom, hogy gyűlölöd az autóversenyt és a sebességet?-nézett rám komolyan és megfogta a kezem. Éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe, ezért lehajtottam a fejem és a cipőm orrát kezdtem fixírozni.
-Nézz a szemembe!-suttogta és a mutatóujját az állam alá téve, óvatosan felemelte a fejem.
-Túl sokat vesztettem amiatt a rohadt verseny miatt!-zokogtam fel fájdalmasan, és ismét megrohamoztak annak a szörnyű napnak az emlékei. Kimi szó nélkül magához ölelt és elkezdte simogatni a hátam.-De a te életed a versenyzés, és ezt nekem, nekünk el kell fogadnunk!-mondtam kis idő múlva, és kicsit eltávolodtam tőle.
-Nem! Az én életem ti vagytok, és ha nektek túl nagy rizikó együtt élni egy olyan emberrel, aki versenyről versenyre az életét kockáztatja, akkor én merem azt mondani, hogy vége!-bólintott határozottan. Tudtam jól, a karrierje most csak rajtunk, a mi döntésünkön múlik.
-Most nagyon figyelj rám Kimi Mattias Räikkönen!-néztem ismét a szemébe.-Te nem az az ember vagy, aki csak úgy meghátrál egy feladat elől, mindig harcolsz magadért, a csapatodért, és a családodért is. Arra kérlek, hogy a továbbiakban is tedd ezt. Szeretném látni, hogy versenyt nyersz, olvadozni akarok attól a aszemtelenül csibészes moslyodtól, amit egy-egy jól sikerült szakasz után a kamerába küldesz, izgulni akarok érted és szentül hiszek abban, hogy elérheted azt a célt, amit kitűztél magad elé! Egyben mindig biztos lehetsz, mi melletted álluk és támogatunk téged, tegyél akármit is!-jelentettem ki határozottan, rezzenéstelen hangon, de könnyes szemekkel.
-Nagyon szeretlek titeket Gina!-mondta elfulló hangon és szorosan magához ölelt.-Köszönöm!-mosolygott rám hálásan, és megsimogatta az arcom.-Nem tudom mi lenne veled nélkülem!-nevetett egy aprót, és közelebb hajolt az arcomhoz. Az ajkai már csak milliméterekre voltak az enyémtől, ekkor azonban megszólalt a telefonja, és mi azonnal szétrebbentünk. Nekitámaszkodtam a konyhapultnak, Kimi meg rosszallóan mormogott valamit, aztán a keze ügyében lévő mobilja után nyúlt és megnyomta az „elfogad” gombot anélkül, hogy megnézte volna, hogy ki hívja.
-Kimi Räikkönen!-szólt bele kissé morcosan.