83. rész

Lőri velem akart maradni az idő alatt, míg Budapesten tartózkodom, de a kötelessége elszólította. Szeretett volna kivenni néhány nap szabadságot, de én lebeszéltem ezen tervéről, mondva, minden rendben lesz, és helyre jövök, csak időre van szükségem! Vonakodva, de belement a dologba, azonban mielőtt még elment volna, a lelkemre kötötte, hogy most egy ideig ne keressem Em néniéket, mert szükségük van időre ahhoz, hogy lenyugodjanak. Megígértem neki, hogy teszem amit mond, így nyugodtabban tudott magamra hagyni engem.

Pénteken és szombaton elintéztem néhány ügyet, vettem pár új ruhácskát Emmának, illetve néhány apróságot Kiminek és a kis Hercegnő keresztszüleinek is. Továbbá, rengeteget pakoltam, szelektáltam a saját holmijaim és Emma cuccai között is, és igyekeztem csak a legszükségesebbeket magammal vinni Baar-ba. Természetesen ez elég nehéz feladatnak számított, hisz nők lévén elég sok ruhánk, cipőnk és kiegészítőnk volt. Végül aztán 2 bőröndöt és 2 nagyobb méretű sporttáskát sikerült telepakolni, de ezekből csak egyet-egyet készültem magammal vinni. Úgy gondoltam a többit majd elküldetem.

Vasárnap délelőtt 11 körül landolt a gép Zürichben, és miután magamhoz vettem a bőröndöt és a táskát, a páromat próbáltam megtalálni az óriási tömegben. Nézelődtem jobbra-balra, kukucskáltam az emberek között, és ha nehezen is, de sikerült rábukkannom a finnemre.
-Szia Kimi!-mosolyogtam rá halványan, amikor végre egymás közelébe kerültünk.
-Szia Kicsim!-köszöntött kedvesen és egy hosszú, forró csókot kaptam tőle ott a reptér kellős közepén. Szükségem is volt már erre az elmúlt napok feszültsége után.
-Valami baj van? Szomorúnak tűnsz!-kérdezett rá egyből, miközben elvette a csomagjaimat és elindultunk a parkoló felé.
-Hát……mondhatjuk úgy is!-húztam el a számat. –Emma otthon van?-tereltem egyből a témát a csöpségre.
-Nem hoztam magammal, mert éppen édesen aludta az igazak álmát, megkértem Hannat, hogy vigyázzon rá, amíg eljövök érted!-újságolta, az arcán hatalmas mosollyal. –De visszatérve, megijestesz Édesem!-pillantott rám aggódva.-Mi történt?
-Hosszú…..nagyon hosszú!-sóhajtottam fel gondterhelten.
-Időnk, mint a tenger! Hzafelé úton lesz időd elmondani!-mosolygott rám bátorítóan, mire én belekezdtem a mesélésbe.

Miután elmondtam mindent, töviről hegyire, csendesség állt be közöttünk. Kimi a vezetésre koncentrált, én pedig a gondolataimba süllyedve ültem mellette.
-Miattam van ez is!-szólalt meg váratlanul, mire én azonnal felkaptam a fejem és fürkésző pillantásokkal néztem őt.
-Ez nem igaz!-ráztam meg a fejem.
-De igen! Ha nem kerülök megint a képbe, akkor nem veszel össze a családoddal, sőt tovább megyek, ha nem hagylak el, akkor nincs ez az egész bújócska, sem a baleset, sem a veszekedés, semmi! Mindenről én tehetek!-jelentette ki akaratosan és dühösen rácsapott egyet a kormányra.
-Kimi!-szóltam rá kicsit erélyesebben, mégis szelíden csengő hangon.-Mindannyian hibáztunk, nem miattad omlott össze a légvár!-magyaráztam neki kedvesen és a kezemet a sebességváltón lévő kézfejére helyeztem.
-Megérkeztünk!-jelentette ki rövidesen, amint leparkolt a ház elé. Leállította a motort, a hátát az ülés támlájának vetette és behunyta a szemeit. Kikapcsoltam az övem, aztán kicsit közelebb hajoltam hozzá és finoman szájon csókoltam. Az egyik kezét a nyakamra csúsztatta, közben pedig elmélyítette a csókot.
-Ne hibáztasd magad, rendben?-mosolyogtam rá, amikor ajkaink elváltak.
-Hát…megpróbálom. Szeretlek!-suttogta a fülembe és elkezdte csókolgatni a nyakam.
-Én is téged!-nevettem fel halkan.-De ezt ne itt és ne most!-toltam el picit magamtól a páromat, akinek csak úgy csillogtak a szemei. Bólintott egy aprót, aztán kiszállt a kocsiból, majd kisegített engem is és a csomagokat kivette hátulról.

Ahogy a nappaliba léptünk, rögtön megpillantottam Hannat, aki az ölében a keresztlányával nézett valami érdekesnek tűnő mesét a tv-ben.
-Sziasztok!-köszöntem nekik mosolyogva, és máris ott termettem mellettük. Hannanak adtam gyorsan két puszit, Emma babát pedig a karjaimba vettem.-Hát hello Csöppség! Jahjj úgy hiányoztál már anyucinak, nem is tudod mennyire!-simiztem meg az arcát, mire ő boldogan felkacagott.
-Mikor ébredt fel?-érdeklődött Kimi kíváncsian Hannától.
-Úgy fél órája körülbelül, de most nagyon éber!-mosolygott, a keresztlányára nézve.-Most viszont mennék is, ha nem haragszotok, mert még ezer a dolgom. Éppen félbe hagytam a takarítást!-indult el az ajtó felé.
-Köszönjük Hanna! Később átmegyünk hozzátok! Szia!-búcsúztam el tőle, aztán a figyelmemet újra Emma felé terelgettem.
-Gyertek velem! Szeretnék mutatni valamit!-fogta meg Kimster a kezem, amint visszajött hozzánk, és elkezdett az emelet felé húzni.-Őszintén remélem, hogy tetszeni fog nektek, az biztos, hogy a szívünk benne van!-mondta kicsit izgatottan megállva az egyik szoba előtt, majd kinyitotta az ajtót és előre engedett minket. Amikor beléptünk a helyiségbe, nem akartam hinni a szememnek, azt gondoltam ez csak egy álom. A szoba szinte teljesen olyan volt, mint amilyet a pesti lakásomban készítettünk Emmának. Ugyanazok a bézs színű falak, a csillámporral díszített pillangók, a függönyök, a díszek…….
-Kimi!-szinte sikítottam a párom nevét, és vigyázva, hogy a Csüppséget ne nymjuk össze, megöleltem őt. –Ez….ez…..egyszerűen csodálatos!-nevettem fel boldogan.-De hogy csináltad, hiszen nem is tudtad, hogy ilyen volt Em szobája!-néztem rá kérdőn.
-Hát be kell valjam, volt két segítőm, a bátyád és a keresztapuci személyében!-vigyorgott.
-Neem! Lőri és Seb? Ez komoly?-kérdeztem vissza még mindig hitetlenkedve.
-Bizony!-nevetett.-Nos, hogy tetszik?
-Én nem találok szavakat Kimi! Hálásan köszönjük!-mosolyogtam rá és megcsókoltam.
-Emmáért és érted mindent!-kacsintott ránk, majd a karjába vette a lányát és megsimogatta a fejecskéjét.-Üdv a lakosztályodban Hercegnő!