2011. január 1., szombat

78. rész

Bár a kisebb összezörrenésünk után nagyon gyorsan kibékültünk, másnap valahogy mégsem érződött ez. Kimi hiába tett bármit is, én mindenbe belekötöttem, és néhányszor a nap folyamán le is szúrtam őt bizonyos dolgokért. Jól esett, hogy rájött, miért voltam morcos és hogy bocsánatot kért, mégis valami okból kifolyólag nem voltam hajlandó túl sokat társalogni vele aznap. A kettőnk között lévő jeges hangulatot még Seb is megérezte és szóvá is tette, de én valami dünnyögésen kívül nem voltam hajlandó többet mondani. A fiúktól távolabb ülve figyeltem, ahogy Emma aludt, majd amikor felébredt csak magamban játszadoztam vele. Láttam, hogy Kimsternek rosszul esik a viselkedésem, és őszintén szólva én is utáltam, hogy ’Icewoman” vált belőlem, mégsem tudtam felolvadni……

Este, miután egy szóváltás nélkül megettük a vacsorát, magára hagytam Kimit a konyhában, én pedg felmentem az emeletre, és a folyosón álló rattan kanapéra csüccsentem, majd olvasni kezdtem egy könyvet, amit még hetekkel ezelőtt hagytam félbe. Tudomást sem vettem arról, hogy a párom ide-oda rohangál a földszint és az emelet-pontosabban a szobánk-között, azonban már nem tudtam elvonatkoztatni a dologtól, amikor Kimi egy határozott mozdulattal kivette a kezemből a könyvet és mohón megcsókolt. Első ízben feltett szándékom volt, hogy leállítom őt, de amikor egyre gyengédebb lett és az ujjaival a nyakamat kezdte cirógatni, már nem tudtam elleállni. Hagytam, hogy felállítson a kanapéról, és szorosan magához öleljen. Úgy csókolt, mintha ez lenne az utolsó alkalom, hogy megteheti ezt, mintha mégegyszer, igazán szeretni akart volna. Hirtelen a karjaiba kapott, és elindult velem a háló felé. A kissé nehézkes bejutás után Kimster rögtön az ágyhoz vitt és roppant óvatosan ráfektetett arra, majd megszakította a csókot, és lihegve nézett a szemembe.
-Kimi!-ziháltam, és a kezemet a vállára téve ültem fel az ágyon. Ekkor pillantottam meg, hogy a szoba gyertyák egész hadának fényében úszik és a fekhelyünk rózsaszirmokkal volt teleszórva.-Ez gyönyörű!-ráztam meg hitetlenkedve a fejem és meglepetten pillantottam rá.
-Reméltem, hogy tetszeni fog!-nevetett fel halkan. –Szeretném, ha ma felejthetetlen éjszakánk lenne, de félek, hogy ez még túl korai neked és az állapotodnak!-jelentette ki határozottan, ám a hangjában rengeteg aggódás csengett.
-Tudom, hogy nem fogsz nekem fájdalmat okozni és nem félek újra átadni magam neked!-simogattam meg az arcát. Rám mosolygott, majd újra megcsókolt, ám ezúttal még finomabban, mint a folyosón, közben pedig lassú és érzéki mozdulatokkal a nyakamat majd a hátamat kezdte cirógatni, és óvatosan visszafektetett az ágyra.
-Szívem!-nyögtem fel halkan, amikor lecsúsztatta rólam a blúzomat, aztán az ajkait végighúzta az egész felsőtestemen, majd nagyon lassan visszatalált a melleimhez. Csodálatos volt újra érezni a csókjait, amik csak úgy égették a bőröm, és ahogy a testemet simogatta, az egész bensőmet forróság öntötte el. Olyan óvatos és gyengéd soha nem volt még velem, mint azon az estén. Úgy vigyázott rám, mintha egy ritka kincs lennék. Minden egyes mozdulata megfontolt volt, és az idő, amíg arra vártam, hogy újra érezhessem a testét az enyémnek simulni, maga volt az örökkévalóság.
Amikor megszabadított az utolsó ruhadarabomtól is, két ujját végighúzta testemen, aztán felemelte a fejét és a szemebe nézett. Bódult mosoly ült ki az arcomra és egy aprót bólintva jeleztem számára, hogy újra az övé akarok lenni. Egy forró csókban forrtunk össze, és Kimster kivárt meg egy kicsit, majd egyszercsak, hihetetlenül óvatosan belém csusszant.
-Kimi!-nyögtem a párom nevét és a körmeimet a hátába mélyesztettem, majd a karjaimat a nyaka köré kucsolva, közelebb húztam magamhoz. Varázslatoss érzés volt újra magamban tudni őt ennyi egymás nélkül töltött, kínszenvedéssel teli hónap után.
Kis idő múlva lassan, ám mégis határozottan kezdett el mozogni bennem, amit én egy kéjes sóhajjal jutalmaztam. Hagytam, hogy ő irányítson, és ő élt is a lehetőséggel. Minden egyes lökésével feljebb és feljebb juttatott mindkettőnket, míg végül egy varázslatos pillanatban ránk köszöntött a gyönyör, amit mi egy forró és szenvedélyes csókkal fogadtunk.
-Szeretlek Gina!-lihegte a fülembe a drágám, még mindig fölöttem feküdve.
-Én is téged Kimi!-suttogtam kissé erőtlenül, ám továbbra is szorosan ölelve őt.
Néhány perc múlva óvatosan legördült rólam, és az ágyon felkönyökölve, az arcán hatalmas mosollyal kezdett figyelni engem.
-Jól vagy?-kérdezte meg rövidesen, kisimítva közben egy tincset a homlokomból.
-Csodálatosan!-suttogtam elhalóan, könnyes szemekkel pislogva rá.
-Valami baj van?-kérdezte rögtön, aggódó hanglejtéssel.
-Nem, dehogy!-ráztam meg a fejem.-Csak annyira jó volt újra veled lenni!-pityeredtem el picikét.-Annyira hiányoztál!-vallottam be őszintén.
-Te is nekem Szívem! Nem is tudod mennyire!-ölelt magához egyszeriben és egy lágy csókot lehelt a homlokomra, majd a hátára fordult, engem pedig odavont a mellkasára és simogatni kezdte a karom.
-Sajnálom, hogy ilyen gorombán viselkedtem veled ma!-szólaltam meg egy kis idő után.
-Nincs semmi baj!-csókolt bele a nyakamba.-De mostmár aludjunk! Neked még pihenned kellene, ez után az este után meg pláne!-mondta roppant figyelmesen, miközben az oldalára fordult és átkarolt engem.
-Jó Éjt Édesem!-mosolyogtam rá kissé bágyadtan.
-Jó Éjszakát Kicsim!-csókolt meg finoman, és szorosan magához ölelve engem, percek múlva már álomországban járt.

3 megjegyzés:

  1. WÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, IMÁIM MEGHALLGATÁSRA TALÁLTAK! :D :D :D :D :D
    Gin, én úgy szeretlek :D Ez egy hihetetlenül szuper rész lett! :D Imádtam minden sorát. :D Kimitől el voltam ájulva, nagyon kis figyelmes volt Ginával, tetszett, ahogy féltette őt. :D Azért a kisördög még mindig bujkál bennem: "Minden egyes lökésével feljebb és feljebb juttatott mindkettőnket," --> Azért itt megszólalt egy hang bennem, hogy "bammeg, mindjárt lefejelik az ágytámlát" :D
    És NAGYON-NAGYON REMÉLEM, HOGY EZZEL SEMMIRE SEM SZERETTÉL VOLNA CÉLOZNI: "Úgy csókolt, mintha ez lenne az utolsó alkalom, hogy megteheti ezt, mintha még egyszer, igazán szeretni akart volna."

    Egyébként meg Ginának jár egy alapos felképelés azért, amiért ilyen goromba volt Kimivel egész nap. :S Rossz belegondolni, hogy mit élhetett át Kimi, amikor megint kirekesztette őt a szerelme Em életéből. :( Gondolom Ginában a sértett méltóság dolgozott, hogy Jennit azért megfektette a párja, de őt meg visszautasította... De azért akkor is..

    SZUPER volt! :D

    Puszi,
    Noncsi

    VálaszTörlés
  2. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
    GINA 8I 8I 8I EZ SZUPER RÉSZ LETT 8I 8I 8I
    18+++++++++++ 8I 8I 8I Kimi milen édes volt, aogy aggódott, figyelt Gina-ra 8I 8I ♥♥♥♥
    IMÁDOM 8I 8I 8I 8I
    MÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉG ♥♥♥♥♥

    Puszi, Alofun

    VálaszTörlés
  3. Először is ez a rész az volt, amit vártam :D Teljesen olyan szuper volt, mint amilyet vártam Tőled Gina!!! :)
    Másodszor is: teljesen egyetértek Noncsival és a kimásolt mondattal! Remélem ez csak valami hasonlat akart lenni :D
    Az Icewoman-on nagyon felröhögtem :D Meg elképzeltem, ahogy fel-alá szaladgál KImi :D XD jaaaaaj annyira tetszeeeett!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
    MÉÉÉÉÉG!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    puszííí,

    Szikrus

    VálaszTörlés