2011. január 1., szombat

77. rész

Hajnali két órakor a fürdőkádban ültem és élveztem, hogy a habfürdő kellemes eper illata betölti a fürdőszobát és vele együtt az érzékeimet is. A fejemet hátradöntve, csukott szemekkel gondolkodtam a családomról, és arról, hogy mennyi minden történt velünk az elmúlt évben is, amikor két erős kezet, ám kissé hideg tenyeret éreztem meg a vállamon.
-Jól vagy Szívem?-suttogta a kérdést a fülembe Kimster, miközben letérdelt a fürdőkád végéhez és masszírozni kezdte a nyakamat, illetve a vállaimat.
-Kicsit fáradt vagyok és fájnak a bordáim, de annyira boldog vagyok Emma miatt!-ült ki az arcomra egy igazán őszinte és örömteli mosoly.
-Csak néhány napja ismerem a lányomat, mégis úgy érzem, mintha már a kezdetektől fogva vele lettem volna. Hihetetlen, hogy mennyire lehet szeretni egy ilyen Csöppséget! Olyan földöntúli boldogság látni ahogy mosolyog, ahogy gagyog, vagy ahogy nyújtagotja a pici kezeit.-ábrándozott el újra. Semmi kétség nem volt már, Emma néhány nap alatt elcsavarta az apukája fejét.
-Nem akarsz idejönni mellém?-fordultam meg hirtelen és mélyen a szemébe néztem.
-Biztos?-kérdezte az arcán bújkáló mosollyal. Bólintottam egyet, mire a párom gyorsan ledobálta a ruháit, aztán ő is beleült a vízbe. A hátát nekivetette a kádnak, engem pedig odahúzott az ölébe. Az egyik kezével a karomat, míg a másikkal a hasamat kezdte simogatni. A légzésem egyszeriben szaporább lett, a testem pedig megfeszült, ahogy hozzámért. Hirtelen újra fellobbant közöttünk az a fajta szenvedély, amely eddig még csak szunnyadozott.
-Tudod…..-kezdtem el beszélni, remélve, hogy ezzel kicsit sikerül elterelnem a figyelmem arról a nyilvánvaló tényről, miszerint teljesen meztelenül ülünk egymás mögött egy kád vízben –Amikor a szakítás után visszamentem Budapestre, még én nem mertem hinni abban, hogy egyszer örüli fogok annak, hogy van egy gyönyörű, és tündéri édes lányom. Nagyon el voltam keseredve, féltem az elkövetkezendő hónapoktól, de szerencsére magamnak tudhatok egy rendkívüli családot és csodás barátokat, akik a végsőkig bíztattak és nem hagyták, hogy magamba roskadjak. Volt, hogy Seb is heteket töltött nálam, annak ellenére is, hogy futamok voltak közben. Lőri, ő és én kifestettük a kicsi lány szobáját is. Látnád, milyen szép!-áradoztam a pillangókkal díszített helyiségről.
-Nem is tudod mennyit szenvedtem a hiányodtól azokban a hónapokban, amíg külön voltunk. És azt még nem is tudtam, hogy gyerekünk lesz. De muszáj volt kitartanom és színlelnem, különben nem sikerült volna véghez vinnem a tervemet!-suttogta kicsit szomorúan.
-Szívem, kérdezhetek tőled valamit?-váltottam komoly hangszínre.
-Persze drágám!-csókolt bele a nyakamba.
-Voltál együtt Jennivel az alatt az idő alatt, míg próbáltad vele…..hát megetetni a csalit?-kérdeztem rá őszintén a dologra, ami már azóta motoszkált a fejemen, mióta újra egymásra találtunk. Néhány percig semmit nem válaszolt, és a csend kezdett már egyre kínosabbá váln, ezért újra meg akartam szólalni, de nem volt rá lehetőségem.
-Igen!-mondta rövidesen, nagyot sóhajtva közben.-De nekem nem jelentett semmit, csak egyszerűen….ha nem tettem volna meg, akor túl feltűnő lett volna neki a dolog és nem akartam, hogy…..
-Kimi!-vágtam a szavába hirtelen.-Nem kell magyarázkodnod!-szorítottam meg a kezét. –Csak foglalkoztatott a kérdés már egy ideje, és bár átallottam megkérdezni tőled, mégis megtettem! Ne haragudj!-pirultam el zavaromban.
-Ne kérj bocsánatot, csak hanyagoljuk a Jennivel kapcsolatos témákat! Nem akarok hallani többet arról a senkiházi szukáról!-pillanatok alatt felhergelte magát, pedig én éppen ezt szerettem volna elkerülni.
-Szeretlek!-suttogtam elhalóan, és a fejemet a mellkasának döntöttem.
-Én is téged!-súgta a fülembe, aztán egy lágy csókot lehelt az ajkaimra, majd utána a nyakamat kezdte babusgatni a csókjaival, közben pedig a kezeivel továbbra is a hasamat simogatta, néha-néha még a melleimhz is hozzáértek az ujjai.
-Kimi!-nyögtem halkan a nevét, és az egyik karomat a nyaka köré fontam. Egyszeriben abbamaradt az aprócska csókok zápora és a karomat sem simogatta tovább.
-Ne haragudj! Annyira hülye vagyok!-rázta a meg a fejét.-Csak elkapott a hév!-magyarázkodott azonnal.
-Óhh…..-sóhajtottam fel csalódottan.
-Azt hiszem ideje lenne lassan aludni!-terelte egyből a témát, aztán óvatosan előrébb döntött, ő pedig kikászálódott a kádból és a dereka köré tekert egy törülközőt.
-Igaz!-bólintottam, majd megvártam míg összeszedte a ruháit, aztán én is kimásztam a kádból, és gyorsan megtörülköztem, felvettem a hálóingem, majd fogat mostam, aztán átmentem a hálóba, ahol Kimi immáron egy boxerben és fehér pólóban ült az ágyon.
Nemes egyszerűséggel elsétáltam előtte, aztán bebújtam a takaró alá és eloltottam az éjjeli lámpát, ami ott volt az éjjeliszekrényemen.
-Jó Éjt Kimi!-köszöntem el tőle kissé morcosan.
-Gina!-sóhajtott fel, miközben felmászott az ágyra, és átnyúlva fölöttem, felkapcsolta a lámpát.-Most haragszol rám?-pillantott rám kérdőn.
-Nem!-vágtam rá egyszerűen, de elfordítottam a fejem, hogy kerüljem a tekintetét.
-Ismerlek már annyira, hogy tudjam mikor vagy mérges!-mondta szelíden és visszafordított maga felé. -Sajnálom, hogy csak úgy otthagytalak, de……szerintem korai ez még. Nem vagy még olyan állapotban, hogy mi…..-dadogta.
-Ne magyarázkodj kérlek!-húztam a szám egy apró mosolyra.-Tudom, hogy jó akarsz nekem, de engedd, hogy eldöntsem, mi a jó nekem és mi nem!-szögeztem le roppant komolyan.
-Rendben, sajnálom!-nézett rám boci szemekkel. Picit megemelkedtem és az ajkaimat az övéire tapasztottam.
-Aludjunk, oké?-súgtam a fülébe.
-Oké!-mosolygott rám, aztán egy újabb csókot lehelt az ajkaimra, majd lekapcsolta az éjjeli lámpát, aztán a karjaiba zárt és a fejét a vállamra hajtotta.
-Jó Éjt Szívem!-mondta a nyakamba.
-Jó Éjt!-motyogtam fáradtan, aztán rövidesen már mélyen aludtam az igazak álmát.

3 megjegyzés:

  1. Azt hiszem Ginának a közeljövőben komoly sérülései lesznek. Annyira vágynak már a másikra, hogy nem fognak tudni parancsolni az érzékeiknek és egymásnak fognak esni. :D Olyat áldoznak majd az erotika oltárán, hogy abba a szoba falai valamint Gina repedt bordái is bele fognak remegni. :D Már várom.. :D :P

    Ez a dolog viszont, hogy Kims lefeküdt Jennivel tényleg "szükségszerű" - bláááááááááááááá- volt, de remélem, hogy később ezt Jenni nem fogja felhasználni ellenük, más problémájuk már ne legyen! :(

    SZUPER rész lett! :D

    Puszi,
    Noncsi

    VálaszTörlés
  2. Jajjj, szuper lett!!! 8I 8I
    Annyira aranyosak együtt, örülök, hogy ismét egymásra találtak. :)
    És Kiminek végül is igaza van... :D Gina gyógyuljon meg előbb, aztán lesz még idejük bőven huncutkodni az ágyban a kádban, zongorán vagy akárhol XD :D
    IMÁDOMMMMM 8I 8I
    HAMAR FOLYTIKÁT 8I 8I ♥♥♥♥♥

    Puszi, Alofun

    VálaszTörlés
  3. Ha továbbra sem történik semmi (pedig majd megvesznek egymásért) akkor komolyan mondom keresztbe pisilem magam.... csak nehogy valami heves egymásba gabalyodás legyen belőle, még a végén kiújulnak Gina sérülései...Heves Jeges... :P
    imádtam ezt a részt is, kérlek írj hozzá gyorsan folytatást!!!!!!!!!!!! :)
    Jó hogy így, ilyen őszintén tudnak egymással beszélni :)

    FOLYTATÁÁÁST!!!!!!!

    puszííí,

    Szikrus

    VálaszTörlés