Hát igen, elérkezett ez a pillanat is. Végül a zongoratanárnő és a finn világbajnok összekötötték az életüket, és boldog lett a sztori vége. :D Nagyon remélem, hogy szívesen olvastátok Rose-ék történetét , és tetszett is nektek. Azt hiszem, számomra mindig nagyon különleges lesz ez a sztori, hiszen ez az első történet, amit blogra is feltettem és be is fejeztem! :)
Nem olvashattátok volna azonban ezt a történetet, ha Kathy-vel évekkel ezelőtt nem kezdtünk volna el írogatni, és nem szerettem volna meg ezt a tevékenységet. :) Hálás köszönet neki ezért, és természetesen a rengeteg segítségért, és bíztatásért, amit kaptam, és kapok is tőle .♥
Másodsorban köszönöm a chates Csajsziknak, hogy bátorítottak engem, kezdjem el a blogolást, és mindig olvasták a részeket, valamint kommentelték is azokat.:D
(Külön köszönet Noncsinak és Kathy-nek, akik segítették kiválasztani a gyűrűket és a tortát az utolsó részhez! Mégiscsak a hullámminta és a virágos torta lett a befutó! :D ♥)
Végül, de nem utolsó sorban köszönöm szépen minden kedves olvasómnak, hogy látogatta a blogomat, és néha-néha még hozzászólást is intézett egy-egy fejezethez! :)
Hálás köszönet mindenkinek! :)
Puszi: Dahlia
Ui.: Ha időtök engedi, és kedvetek is lesz hozzá, nézzetek be a másik blogomra! :)
Mi köszönjük ezt a csodálatos történetet! :D Az pedig, hogy belekotnyeleskedhettem a gyűrűválasztásba, már csak hab a tortán! :D
VálaszTörlésÍRJ MÉG!!!! :D :D :D
Puszi,
Noncsi