73. rész

Az elém táruló látvány hatására tátva maradt a szám, és még Kimibe is bele kellett kapaszkodnom, hogy ne essek hanyatt a meglepődöttségtől.
-Ez…..ez varázslatos!-ámuldoztam, és csillogó szemekkel néztem a csodálatosan feldíszített fenyőfát, ami ott ált előttem a maga teljes valójában.
-Boldog Karácsonyt!-mosolygott rám Kimi, és odahúzott magához, és nyomott egy puszit a homlokomra.-Tudom, hogy kisebb gondunk is nagyobb most a díszítgetésnél, vagy a fenyőfaállításnál, mégis szerettem volna elhozni neked a karácsonyt!
-Kimi, én…..én nem is tudom mit mondjak! Köszönöm!-ugrottam a nyakába boldogan, miközben letöröltem az arcomról a könnycseppeket, amelyek az imént folytak ott végig.
-Nem is tudod mekkora öröm számomra, hogy vidámnak láthatlak téged és, hogy a csillogó nevetésd hallhatom!-mosolygott rám újra. Ez a mosoly már nem csak a kedvességet, és a gondoskodást tükrte, hanem valami egészen más, mélyebb érzést is.
-Tarotozom neked egy vallomással!-jelentette ki néhány másodperc haásszünet után, és vett egy mély levegőt. Nagyokat pislogva néztem rá, és a világért sem szakítottam volna őt félbe. Szerettem volna, ha végigmondja amit akar.
-Olyan régóta fogalmazódik már ez az érzés a szívemben, és bár kezdetben nem hittem el magamnak, hogy így érezhetek, be kellett látnom, hogy mégis. Amikor hagytalak téged elmenni, egy hülye barom voltam, aki nem ismerte be magának sem, hogy mit is érez valójában. A külön töltött egy év, és a mostani nehéz napok azonban végképp letisztázták bennem, hogy mit akarok és mit érzek! Szeretlek Gina, szeretlek mióta igazán ismerlek!-suttogta, és szerelmesen pislogott rám. Amint kiejtette a száján a szavakat, valami jóleső bizsergés száguldott végig a testemen és az egész mellkasomat melegség töltötte be. Nem hittem volna, hogy ez ilyen megható és csodálatos pillanat lehet.
-Én is szeretlek téged, Kimi!-mosolyogtam rá melegen, és sírva borultam a nyakába. Szorosan magához ölelt és megsimogatta a hátam. Lassan bontakoztunk ki egymás öleléséből, de továbbra sem szólalt meg egyikőnk sem, csak mosolyogtunk egymásra, aztán Kimi megsimogatta az arcom és lassan közeleb hajolt hozzám. Újra érezni akartam az ajkait az enyéimen, újra átélni azt a csodálatos érzést, amit minden egyes csókunknál. Örökkévalóságnak tűnt az idő, amíg ajkaink lopták a távolságot, aztán amikor végre a szánk egy forró, ám óvatos csókban forrt össze, az egész testem megremegett. Lassan, minden pillanatot kiélvezve csókoltuk egymást, akkor ott nem létezett tér és idő, csakis mi és az érzéseink, amelyek végre a felszínre törhettek. Percek múlva levegő után kapkodva váltunk szét, majd a homlokát az enyémnek támasztotta, közben pedig összekulcsolta az ujjainkat.
-Végre!-suttogta csukott szemekkel.-Annyira csodálatos érzés, hogy végre kimondtam!-mosolyodott el boldogan.
-Ilyen sok külön töltött idő után újra együtt-sóhajtottam.
-Kezdjük újra, tiszta lappal, hazugságok, cselszövések, és titkok nélkül!
-Csak mi hárman. Emma, te és én!-mosolyogtam rá könnyes szemekkel, és egy lágy csókot leheltem az ajkaira.
-Gyere!-fogta meg a kezem hirtelen és közelebb húzott a karácsonyfához. –Nézd meg az ajándékaidat!-kacsintott rám édesen.
-Kimi!-kaptam a szám elé a kezem.-De….de én nem vettem neked semmit!-hebegtem zavaromban.
-Én megkaptam a világ legcsodálatosabb ajándékát! Titeket!-súgta a fülembe, aztán egy lágy csókot lehelt a homlokomra, a szemhéjamra, az orrom hegyére, végül az ajkaimra is.
Meghatottan pislogtam rá, majd lehúztam magammal a szőnyegre, aztán az ölembe vettem az egyik becsomgolt ajándékot és bontogatni kezdtem. Amint lekerült a csomagolópapír, egy csodaszép, hímzett borítójú könyvecskét tarthattam a kezemben. Kíváncsian pislotam Kimsterre, ő azonban csak megrántotta a vállát, és mutatta, hogy nézzem meg. Szétnyitottam a könyvecskét, és rögtön egy dátumon, illetve amellette szereplő bejegyzése akadt meg a szemem.
„2009. július 26. Az első találkozásuk! Bár kissé becsiccsentettem azon az estén, és még ki is kezdtem veled, amit te egy jókora pofonnal jutalmaztál, valahol legbelül tudtam, hogy fogunk még találkoni, és úgy éreztem, hogy nem csak a felpofozás szintjéig fog eljutni a kapcsolatunk. A Sors később engem igazolt…….”
Tovább lapoztam, ás egészen az utolsó bejegyzésig hajtottam a lapokat.
„2010. december 24. Sok mindenen keresztül mentünk az elmúlt egy évben, és mindegyőnk megvívta a maga csatáját. Bár sokáig voltam néküled /nélkületek az érzés csak jobban megerősödött bennem. És most végre kimondhattam, hogy SZERETLEK!”
-Kimi!-suttogtam a sírástól fojtott hangon.-Te leírtad az összes fontosabb közös élményünket, egészen a mai napig?-kérdeztem hitetlenkedve.
-Igen!-bólintott.-Tudod, úgy éreztem, hogy ki kell adnom magamból a feszültséget, és akkor jött az ötlet, hogy leírok minden fontosabb állomást a közös életünkben és ha majd egyszer újra találkozunk, akkor odaadom neked!-mosolygott rám. –Remélem nem haragszol ezért!
-Ez az egyik legcsodálatosabb ajándék, amit kaptam egész eddigi életemben! Ennél szebb ajándékot nem is adhattál volna!-mondtam boldogan és letöröltem a könnyeket az arcomról. –Megígéred, hogy ez után is írni fogod?-pislogtam rá kérlelően.
-Igen, de szeretném, ha te is írnál majd bele!-simogatta meg az arcom.-Egyszer, majd ha Emma felnő, akkor odaadhatnánk neki ajándékba! Addig pedig még megtöltjük ezt a könyvet számtalan szebbnél szeb gondolattal! Mit szólsz?
-Ez egy csodálatos ötlet!-mosolyogtam elismerően.
-És ezt is megkaphatja majd!-nyújtott felém egy újabb dobozt, amit ezúttal nem kellett bontogatni, csupán a tetejét kellett levenni.
-Hűhha!-vettem a kezembe meglepetten egy gyönyörűszép fényképalbumot.
-Ez még egyelőre üres, de amint Emmát is kiengedik a kórházból, megkezdődik hármunk közös élete, és akkor majd ez az album is meg fog telni képekkel!-jelentette ki határozottan és ahogy beszélt, csak úgy áradt a szerelem és a szeretet a hangjából.
-Annyira szeretlek!-suttogtam elhalóan és finoman megcsókoltam őt.-Köszönöm!-mosolyogtam rá, és a körmeimmel megcirógattam a tarkóját.
-Valami van még itt!-nevetett és a kezembe adott egy masnival átkötött lapos dobozkát. Óvatosan leszedtem a díszítést és kinyitottam az újabb ajándékát.
-Istenem!-kaptam a szám elé a kezem.-Ez az a nyaklánc, amit visszaadtam neked, amikor szakítottál!-kiáltottam meglepetten, és felvettem a párnáról az ezüstláncra fűzött pillangó alakú medált.
-Az bizony!-bólogatott.-Úgy gondoltam, hogy visszaadom neked, remélem elfogadod!-vont vállat kisfiúsan.
-Hát persze!-nevettem.-Köszönöm, minden nagyon köszönök!-ugrottam a nyakába, de ezt meg is bántam azonnal, ugyanis a repedt bordáim irtózatosan fájni kezdtek a hirtelen mozdulattól.-Áúú!-szisszentem fel fájdalmasan.
-Minden rendben?-pillatott rám Kimster aggódó tekintettel.
-Persze, nincs semmi baj!-préseltem ki magamból egy apró mosolyt.
-Megyek, készítek magunknak valami reggelit, addig te nyugodtan nézegesd az ajándékaidat!-kacsintott rám, aztán egy puszit nyomott az arcomra és feltápászkodott a szőnyegről.-Egyébként beszéltem Annával. Azt mondta, hogy nem volt semmi gond az éjszaka, és némi javulás állt be Emma állapotában!
-Óhh hál’ Istennek!-fújtam ki megkönnyebbülten a levegőt, és blodogan elmosolyodtam.
Kimi a konyhába ment, én pedig újra a kezembe vettem a dátumos könyvecskét és olvasni kezdtem a bejegyzéseket. Éppen a gardróbos jelenetünk leírásán nevetgéltem, amikor meghallottam a csengőt. Gondoltam, hogy Kimit most biztosan lefoglalja a reggelikészítés, ezért elindultam én, hogy kinyissam az ajtót……