81. rész

Sziasztok! Mint láthatjátok, meghoztam az utolsó részt, amely sokkal hosszabbra sikeredett, mint a többi. Szerettem volna elkészülni 24.-ére ezzel a résszel, de már említettem, hogy ez miért nem sikerült. Sajnos, a karácsonyi napokban sem tudtam feltenni a részt, de így utólag is szeretnék nagyon boldog karácsonyt kívánni mindenkinek ezzel a befejezéssel! Nagyon remélem, hogy tetszeni fog nektek! :) Jó olvasást! :) Puszi:Dahlia

A barátaink előbb érkeztek néhány nappal, és ennek oka az volt, hogy két fergeteges búcsúztatót szerveztek nekünk. A srácok elvitték Kimit valami szórakozóhelyre, mi meg a csajokkal a házban maradtunk és játszottunk. Helyesebben szólva, engem szívattak a drágák, de ezt cseppet sem bántam, hiszen nagyon jól éreztem magam velük. Az este végén pedig még közös feladatunk is volt Kimivel, amiről egyébként szintén nem tudtunk, és ez tökéletes lezárása volt ennek a bulinak.

Azt mondják, jó társaságban csak úgy rohan az idő, és ez esetünkben beigazolódott. Ahogy a srácok Espooba jöttek, felpezsdült az életünk és annyi programot csináltunk együtt, hogy szinte észre sem vettük, hogy ránk virradt az esküvő napja.
Szombat reggel, Kimivel mindketten izgatottan ébredtünk, és ide-oda rohangáltunk, pedig rengeteg időnk volt még délutánig. A ház szinte két részre lett osztva, ugyanis Kimit az alsó szintre “száműzték” a barátnőim, azzal az ürüggyel, hogy semmiképpen nem láthatja meg a ruhámat az esküvőig. A házunkból, átjáróház lett, hiszen fel-alá járkáltak a barátnőim, a szüleim, Kimi szülei, Ramiék, és ezen kívül még a fodrászom és a sminkesem is. A tarkóra tűzött kontyom, és a szaténfényben tündöklő sminkem már a délelőtt folyamán elkészült, és így jártam én is a házunkban. Úgy két óra tájékán a konyhában üldögéltem, és egy szendvicset próbáltam magamba diktálni, amikoris Kimi beállított oda.
-Rose! Hát itt vagy! Már mindenhol kerestelek!-mosolygott rám.
-Szia Drágám!-köszöntem.-Muszáj ennem valamit, mert már kopog a szemem az éhségtől!-nevettem.-Szeretnél valamit?-érdeklődtem meg kedvesen.
-Adni akarok neked valamit!-mondta kicsit félszegen.-Tudom, picit későn, de korábban nem volt alkalmam odaadni, szóval ez az én ajándékom neked!-nyújtott felém egy fekete bársony borításos dobozt.
-Ez mi?-kérdeztem vissza kíváncsian és kissé remegő kezekkel vettem el tőle.
-Nyisd ki, és megtudod!-kacsintott rám. Bólintottam egy aprót, aztán tettem amit mondott. Egy pillanatra még a lélegzetem is elakadt, amikor megláttam az ajándékot, ami nem más volt, mint egy gyémántnyakék és hozzá illő fülbevalók.
-Ez....ez, köszönöm!-ugrottam a nyakába boldogan.-Ez csodaszép!-néztem megbűvölve az ékszerszettet.
-Bíztam benne, hogy tetszeni fog neked!-mosolygott rám Kimster.
-Gyönyörű! Köszönöm!-mosolyogtam rá, aztán hirtelen megcsókoltam.-De biztosan méregdrága volt!-váltottam picit aggódó hangszínre.
-Te ezzel ne foglalkozz, rendben?-fogta két keze közé az arcomat.-Csak tündökölj benne, és legyél olyan, akár egy királynő!-mosolygott, aztán egy gyors csókot lehelt az ajkaimra és kihátrált a konyhából.

Délután már mindenkin érezhető volt az izgatottság és természetesen ez velem sem volt másképp. Egyszerűen képtelen voltam leülni, vagy ha ezt meg is tettem, akkor folyamatosan jártak a lábaim. Még zongoráztam is, de az idegességemet most ez sem oldotta. 4 óra magasságában aztán úgy döntöttem, hogy ideje felvenni a ruhát. Anyukám és Sophie velem jöttek a szobába és segítettek felöltözni.
-Drága Kislányom! Annyira gyönyörű vagy!-simogatta meg Anya az arcomat, miután felcipzárazták a ruhámat, és a fátylamat is feltűzték.
-Minden megvan Rose?-kérdezte Sophie.
-Régi a mamám kesztyűje, kölcsön a te köves hajtűd, kék a harisnyakötőm, amit a lánybúcsún kaptam tőletek, és új a fehérneműm.-picit elpirultam, amikor kimondtam az utolsó szót, de ezen Anya és a barátnőm csak nevettek.-És, új még ez is!-fogtam a kezembe a bársonyborításos dobozt, és felnyitottam.-Ma kaptam Kimitől!-moolyogtam.
-Hűűűha!-csodálkoztak.-Ez varázslatosan szép!-szólalt meg Sophie.
-Kimi talpig úriember!-vágott elégedett fintort anyukám, amin ezúttal a barátnőm és én nevettünk. –Feltegyük?-kérdezte.
-Megköszönném!-bólintottam, és megfordultam, hogy fel tudják csatolni a nyakamba az ékszert.
-Kész vagy dágám! Csodálatosan nézel ki! Akárcsak egy Hercegnő!-nézett rám meghatottan anyukám, és közben igyekezett visszanyelni a könnyiet.
-Annyira jó, hogy itt vagytok ma velem!-öleltem meg őt és Sophiet, aztán mindegyőnk szemeiből kibuggyatak az első könnycseppek, amelyeket még jónéhány követett.
-Ideje mennünk, ha nem akarunk elkésni!-közölte legjobb barátnőm, miután rápillantott az órájára.
-Menjünk!-bólintottam, aztán vettem egy nagy levegőt, és a ruhám alját, valamint az uszályt felfogva, elindultam a nappaliba.

Kimivel nem akartuk azt, hogy a téli hidegben különböző helyre kelljen járkálnunk, ezért az esküvőt, és az utána lévő lagzit is egy helyre szerveztük. Egy gyönyörű, új építésű művelődési központ volt ez, amely egy parkban terült el. A teraszokon végig karácsonyi égőfűzérek voltak kifüggesztve, és egy-egy ponton bambuszfáklyák égtek, amik karácsonyi és egyben romantikus hatást is elértek így.
A belső díszítés teljesen olyan lett,amilyennek én azt megálmodtam. A fényt a helyiségekben elhelyezett temérdek mennyiségű gyertya és lámpás szolgáltatta, és mivel bekukkantottam a bálterembe is, láttam a kör alakú asztalokat, melyek körül hatosával voltak elhelyezve a fehér székruhába öltöztetett, pezsgő színű masnival átkötött székek. Az asztalokon fehér abrosz volt, szintén fehér tányérok, gyönyörű kristálypoharak, pezsgőszínű szalvéták és ezüst színű evőeszközök. Közepen egy virágokból, és egy szál gyertyából összeállított kompoíció díszelgett, ami megadta az egész asztal ünnepiességét. A termet fehér és krémszínű rózsákkal, valamint orchideával díszítették. Nem volt hivalkodó, sem giccses, sokkal inkább romantikus és elegáns.
-Hát, a termeken már biztosan nem múlik semmi!-mosolyogtam apukámra, aki velem együtt toporgott a terem előtt.
-Ne izgulj Kicsim! Minden rendben lesz!-simogatta meg a karom.
-Köszönök nektek mindent! Nem is tudod milyen boldog vagyok, hogy újra egymásra találtunk!-mondtam könnyes szemekkel.
-Mi is Kincsem! Nehéz volt számunkra is az az időszak, amíg nem beszéltünk!-sóhajtott.
-De mostmár minden rendben!-terelegettem vissza pozitív irányba a beszélgetést.
-Indulhatuk?-nyújtotta a karját.
-Hát akkor, kezdődjön el életem legújabb szakasza!-mosolyogtam, és vettem egy nagy levegőt, aztán megigazítottam a ruhámat, és belekaroltam apukámba.
Ahogy felcsendültek a bevonulási zene első akkordjai, kinyílt előttünk a két szárnyú ajtó, mi pedig lassan, arcunkon boldog mosollyal indultunk el a a vendégek között. Végig fehér rózsaszirmokat szórtak elénk, mi pedig ezen lépkedtünk, egészen a vőlegényemig, akinek az arcáról ámulatot, és a szemeiből őszinte szerelmet olvashattam ki. Még mielőtt apukám átadott volna, én picit oldalra hajoltam.
-Elhoztad gyűrűket Kicsi Fiú?-suttogtam Matinak.
-Igen!-bólogatott.
-Ügyes vagy!-kacsintottam rá, aztán nyomtam egy puszit az arcára és ismét felegyenesedtem.
-Mindent köszönök Apa!-öleltem meg őt szorosan.
-Szeretlek!-mosolygott rám, aztán megpuszilta az arcom, majd a kezemet Kimi felé nyújtotta.-Nagyon vigyázz rá!-mosolygott a vőlegényemre, és finoman megveregette a vállát.
-Úgy lesz! Ígérem!-bólintott Kimster, aztán felém irányította a figyelmét.-Gyönyörű vagy!-súgta szinte alig hallhatóan.
-Te is jól festesz!-elégedetten néztem végig a jövendőbeli férjemen, aki fekete öltönyt viselt, fehér inget, és ezekkel a kontrasztos színekkel jól harmonizált a pezsgőszínű nyakkendő és a csokromhoz passzoló, krém színű rózsából készített kitűző.
Egymásra mosolyogtunk, aztán aztán mindketten az anyakönyvezető felé fordultunk.

-Kedves Jegyespár! Köszöntöm Önöket, tanúikat és minen kedves megjelent vendéget!
Életük egyik legfontosabb döntését hozták meg, mikor úgy határoztak, hogy a szívükben lakozó olthatatlan szerelemmel megjelennek itt előttem és örök hűséget fogadnak egymásnak, hiszen házasságkötésükkel életük fonala örökre egybefonódik!-Kimire pillantottam, ő pedig, mintha érezte volna magán a tekintetemet, felém fordította a fejét. Szerelmesen mosolyogtunk egymásra, aztán figyelmünket újra az anyakönyvezető és annak beszéde felé irányítottuk.-
A megelőző eljárásban kinyilatkoztatott szándékuk, illetve a bemutatott okirataik alapján megállapítottam, hogy házasságkötésüknek törvényes akadálya nem volt. Ahhoz azonban, hogy e házasság létrejöjjön, szükséges, hogy Önök a két jelenlévő tanú előtt kijelentsék, hogy egymással házasságot kívánnak kötni.
Kérdésemet először a menyasszonynak, utána a vőlegénynek teszem fel. Megkérem Önöket, és kedves tanúikat, hogy szíveskedjenek felállni!-Kimivel újfent egymásra pillantottuk, aztán a kérésnek megfelelően cselekedtünk, ahogy Sophie és Rami is..
-Kijelenti-e Ön, Rosalie Stevenson, hogy az itt jelenlévő Kimi Mattias Räikkönennel házasságot köt?
-Igen!-ejtettem ki a számon azt a bűvös kis szócskát előszür finnül, majd görögül is, mindvégig Kimi szemébe nézve.
-Kijelenti-e Ön Kimi Mattias Räikkönen, hogy házaságot köt az itt jelenlévő Rosalie Stevensonnal?-tette fel a kérdést a páromnak is.
-Igen!-mondta, először az én anyanyelvemen, majd a sajátján is, és mindvégig szerelmesen mosolygott rám.
-Megállapítom, hogy Kimi Mattias Räikkönen és Rosalie Stevenson a Finn Köztársaság családjogi törvénye értelmében házastársak. És most megkérném Önöket, hogy írják alá az anyakönyvet!-mosolygott. Mindketten odaléptünk mellé, aztán egymás után odavéstük aláírásunkat a könyvbe.-Most pedig a tanúkat is kérném!-biccentett fejével a legjobb barátnőm és a sógorom felé, akik szintén otthagyták kézjegyüket az anyakönyvben-És most megkérem Önöket, hogy jöjjenek közelebb és húzzák egymás ujjára a karikagyűrűket……-ismét felálltunk és közelebb léptünk az asztalhoz, majd Kimi levette a gyűrűmet az anyakönyvezető által tartott tálcáról és felhúzta az ujjamra.
-Szeretlek!-mosolygott rám.
-Én is téged!-feleltem meghatottan, amint az ujjára húztam a fehérarany karikagyűrűt.
-….és köszöntsék egymást, mint férj és feleség!-boldogan fújtuk ki az eddig visszatartott levegőt, aztán közelebb hajoltunk egymáshoz, mígnem ajkaink egy forró csókban forrtak össze. Mindketten belemosolyogtunk, amikor hallottuk a tapsvihart és a barátainktól jövő ujjongásokat.
-Sok boldogságot kívánok Önöknek!-mosolygott ránk az anyakönyvezető kedvesen, majd mindkettőnkkel kezet fogott, végül odaadta nekünk a kis könyvecskét.
-Köszönjük!-feletük egyszerre, aztán pillantásunk ismét összekapcsolódott néhány másodpercre. Sokáig azonban nem feledkezhettünk bele a másik tekintetébe, hiszen fogadnunk kellett azt a rengeteg gratulációt, és jókívánságt, amit kaptunk a vendégeinktől. Amikor aztán mindenki váltott velünk néhány kedves szót, átvonultunk a nagyterembe. Mindenkit lenyűgözött a pezsgőszín és a fehér kombinációja, a félhomály, amely a gyertyáknak volt köszönhető, a csodálatos asztaldíszek, és a hangulat azzal vált tökéletessé, hogy odakint esni kezdett a hó, és ezt mi is jól láthattuk.
-Mrs Räikkönen?-húzta ki nekem a széket a férjem.
-Köszönöm Mr Räikkönen!-mosolyogtam rá, aztán egy csókot nyomtam a szájára és helyet foglaltam az asztalnál.-A feleséed vagyok! Ez olyan hihetetlen!-csacsogtam boldogan, amin Kimi csak jót nevetett.-Mit szólsz Kicsikém?-vigyorogtam rá Matira, akit már fiamként szerettem.
-Örülök, hogy végre lesz képünk, amit az albumba ragaszthatunk!-mosolygott ránk, mi pedig az apjával jókedvűen felnevettünk.
-Srácok! Én elfelejtettem valamit!-kaptam a szám elé a kezem, aztán hirtelen felpattantam a helyemről. Az asztal lábánál lévő kisebb csokrot a kezembe vettem és elindultam a színpad felé, ahol Raque-ék még csak hangoltak. Elkértem tőlük az egyik mikrofont, és szembefordultam a vendégsereggel.
-Hahhó! Szeretnék egy kis figyelmet kérni!-kezdtem el beszélni, és pillanatokon belül felém fordult szinte mindenki.-Azt hiszem van egy olyan szokás, hogy a menyasszony eldobja csokrát, nos ezt most én is szeretném megtenni, úgyhogy kérnék szépen a parkettre minden olyan hölgyet, aki még nincs férjnél!-mondtam el a kívánságomat, és utána ripsz-ropsz megtelt a táncparkett lányokkal és nőkkel. –Elkészültetek?-kiáltottam a kérdést már mikrofon nélkül, háttal állva nekik, készülve a csokor eldobására.
-Igen!-kiabálták vissza egyszerre. Vettem egy nagy levegőt, aztán elhajítottam a krém színű rózsából összeállított dobócsokrot, majd megfordultam, hogy lássam, ki volt a szerencsés.
-Huhuhúú! Az enyém!-hallottam egy vidám nevetést és a csokor a magasba lendült, újdonsült tulajdonosa pedig kacagva ugrott a nyakamba.
-Sophie!-kiáltottam a legjobb barátnőm nevét, és boldogan öleltem őt.-Ki a szerencsés férfi?-kérdeztem csípőre vágot kézzel.
-Még nem tudom!-rázta meg a fejét továbbra is nevetve, miközben visszaindultunk az aztalainkhoz.
-Azért legalább egy nappal az esküvőd előtt szólj nekünk!-cukkoltam őt kicsit, majd egy puszit nyomtam az arcára és visszacsüccsentem a fiúkhoz. Sokáig azonban nem ülhettem nyugodtan a fenekemen, ugyanis Raquel szólni kívánt hozzánk.
-Rose, Kimi!-szólított meg minket.-Engedjétek meg, hogy gratuláljak nektek, és hadd kérjelek fel titeket arra, hogy fáradjatok a parkettre és járjátok el az első táncot!-mosolygott ránk kedvesen, és egy elegáns mozdulattal a tánctérre mutatott.
Felálltunk az asztaltól, aztán a parkett közepére sétáltunk, és vártuk, hogy Raquel-ék elkezdjék a számot. Rövidesen megszólalt a dal, egy örök klasszikus. Kimi maga elé forgatott, majd a karjaiba zárt, és vezetni kezdett. Kizárva a külvilágot, csakis egymásra koncentrálva lassúztunk a zene andalítóan haromikus akkordjaira. A dal végén a férjem újra maga elé forgatott, aztán óvatosan oldalra döntött kissé, majd fölém hajolt és szenvedélyesen megcsókolt. Ismét kitörő tapsvihar fogadta a táncunk végét, és mindenki révedező pillantásokkal figyelt minket, közben pedig kedves mosoly ült az arcokra.

Az egész este olyan volt, mint egy valóra vált álom. Mindig is gyönyörű esküvőről álmodoztam, de soha nem gondoltam, hogy ennyire varázslatos lesz. Természetesen volt menyasszony-örömapa tánc, amit az én hőn szeretett édesapámmal végigsírtunk, a barátaink rengeteg vicces játékot találtak ki nekünk, és ezeket mi hatalmas lelkesedéssel csináltuk végig. A percek és az órák gyorsan peregtek, és mire föleszméltünk, már az éjfélt is elütött az óra.
-Boldog Karácsonyt Drágáim!-mosolyogtam a fiúkra és összekoccintottuk a poharainkat.
-Neked is Rose!-mondták egyszerre, és kaptam tőlük egy-egy puszit az arcomra. Mi tagadás, körül voltam rajongva…….
Teljesen el voltam foglalva a srácokkal, ezért már csak az utolsó pillanatban vettem észre, hogy behozták a tortát.
-Na, felvágjuk?-pillantottam Kimsterre.
-Hát persze Édesem!-bólintott, majd felállt a helyéről és engem is felsegített. Együtt fogtuk meg a kést, és a torta legfelső emeletéhez emeltük azt.
-Csókot, csókot, csókot…….-kezdték el skandálni a vendégeink, mi pedig teljesítettük a kérésüket, majd csak utána kezdtük fel a csodálatosan szép tortánkat.
Mindenkinek osztottunk belőle, aztán mi is leültünk egy tányérral a kezünkben.
-Szeretlek Drágám!-súgta a fülembe Räkka, miközben egy kisebb falat süteményt emelt a számhoz a villával.
-Én is téged!-mosolyogtam rá, és megpusziltam az arcát. –És Matit is!-tettem hozzá néhány másodperc múlva.-Életem egyik legcsodálatosabb napja volt az, amikor megismertelek titeket! Közel két évig éltem egyedül, magányosan, és teljesen reményvesztetten. Azt hittem már soha nem leszek képes bízni senkiben sem, de ti erre rácáfoltatok. Megtanítottatok engem újra szeretni, és élvezni az életet! Ezt sohasem tudom majd meghálálni nektek!-suttogtam elérzékenyülve.
-A mi életünk pedig akkor változott meg, amikor te megjelentél a színen! Onnantól kezdve minden nap egy ajándék, és akármi történjék is, pozitívan tekintünk a jövőbe, hiszen te mindig bíztatsz minket, és mellettünk vagy, bármi történik!-simogatta meg az arcom, és finoman megcsókolt.
-Hmm, de várom már a nászutat. Csak mi ketten egy romntikus helyen….-kezdtem el álmodozni távolba révedő tekintettel.
-Végre kipihenhetjük a szervezés fáradalmait!-nevetett fel a drágám.
-Nem pihenhetsz túl sokáig!-öltöttem rá a nyelvem.-Nemsokára nekifoghatsz az egyik szoba átalakításának!-vigyorogtam rá.
-Hmm? Miért?-kérdezett vissza meglepetten. Nem akartam beszélni, helyette hagytam, hogy a tetteim beszéljenek. Megfogtam a férjem kezét és óvatosan a hasamra húzam azt.
-Ez…..ez azt jelenti, hogy……?-dadogta meglepetten.
-Apuka leszel…..ismét!-mosolyogtm rá meghatottan.
-Apuka leszek!-ismételte el az iménti mondatomat, az arcán hatalmas mosollyal, majd hirtelen megölelt.-Ez hihetetlen!-hadarta izgatottan.-Annyira szeretlek!-csókolt meg hevesen.
-Én is titeket!-öleltem mgamhoz a két Räikkönent, miközben megimogattam a hasam, amelyben már ott növekedett a legkisebb is.

Vége!