80. rész

Kimi értetlenül pislogott rám, így jobbnak láttam folytatni a mondatot.
-A zene!-sóhajtottam gondterhelten.
-Egyik zenekar sem tetszett azok közül, akikkel beszéltünk?-mosolygott rám.
-Neem!-ráztam meg a fejem.-Az egyik zenekar túl szimfonikus, a másik metalt játszik, azok a fura srácok rockot. Olyan banda kell nekünk, akik tökéletes hangzást képesek csinálni és mindeféle stílust játszanak .-magyaráztam, majd újra gondolkodóba estem.
-És mi lenne, ha…….-egyszerre kezdtük el ugyanazt a mondatot, ami végül nevetésre késztetett minket.
-Mondj csak!-vigyorgott Kimi.
-Mit szólnál Raqu-ékhoz? Imádom azt a csajt, imádom a bandáját és a zenéjük szerintem csodálatos!-áradoztam spanyol barátnőmről.
-Kinevetsz, ha azt mondom,hogy én is rájuk gondoltam?-pislogott Kimster roppant aranyosan.
-De szerinted nem fog megsértődni, hogy felkérem őket erre? Hiszen Fernandot és Raquelt meghívtuk az esküvőre, és nem azért, hogy szórakoztassák a vendégeket és minket!-bizonytalanodtam el kicsit és segélykérően pillantottam Kimire.
-Nem hinném, hogy megharagszik, de ezt nem tudhatjuk meg, amíg nem kérdezzük meg őt!-mosolygott a párom.
-Felhívom!-jelentettem ki határozottan és már mentem is a mobilomért, amit az előtérben felakasztott táskámban hagytam.
Előhalásztam a készüléket a tagyóból, aztán megkerestem Raquel számát, és megnyomtam a „Hívás” gombot.
-Szia Rose!-kiáltott bele vidáman a telefonba, mire én rögtön nevetni kezdtem.
-Szia Raquel! Örülök, hogy ismét hallom a hangod!-mosolyogtam, közben visszasétáltam a nappaliba és lehuppantam Kimi mellé a kanapéra.
-Olyan boldog vagyok, hogy felhívtál! Mi újság? Hogy vagytok?-érdeklődött kedvesen.
-Remekül, köszönjük! Bevallom őszintén, hogy fontos dolog miatt hívlak most téged!-kezdtem bele rögtön a témába.
-Valami gond van?-váltott hirtelen aggódóra a hangszíne.
-Igazság szerint nem……vagy igen, vagyis nem tudom!-hadartam kissé összezavarodva.-Szeretnék tőled kérdezni, vagy inkább kérni valamit, de félek, hogy neked ez rosszul fog esni!-ismertem be őszintén. Rápillantottam Kimire, aki picit rosszallóan megrázta a fejét, aztán közelebb hajolt a fülemhez, hogy Raquelt is hallja a vonal túlsó végéről.
-Megijesztesz! Mi az, amit ennyire bonyolult?
-Az az igazság, hogy két hét múlva esküvő és még nincsen zenekarunk! Kimivel arra gondoltunk, hogy ti esetleg nem vállalnátok-e el a zenélést a lagzin? Tudom, ez nagyon kínos kérés, főleg, hogy mint vendégeket hívtunk meg titeket, de remek zenekarnak tartunk titeket és a barátaink is vagytok, ezért jutott eszünkbe ez az ötlet!-magyaráztam hosszasan, aztán kicsit idegesen vártam, hogy mi lesz a válasz. Néhány nagyon hosszúnak tűnú másodpercig semmi rekció nem volt, majd hirtelen Raqu belesikított a telefonba!
-Igen! Igen! Igen! Köszönjük!-visította, mire Kimivel elnevettük magunkat.-Nem is tudod, hogy mennyire boldoggá tettél ezzel a felkéréssel! Bevallom, titkon számítottam rá, hogy megkérdezel minket, és most annyira örülök, hogy tényleg így lett!-kiabálta a telefonba.
-Ne viccelj már! Mi köszönjük nektek! Annyit vacilláltunk, hogy mi legyn, de egyszerűen egyik zenekar sem tetszett nekünk. És, hogy őszinte legyek, már korábban is megfordult ez a fejemben, de nem akarom, hogy az egyik legjobb barátnőm dolgozzon az esküvőmön szórakozás helyett!
-De nekem a zene nem munka! Boldog vagyok, ha másoknak örömet okozhatok.
-Ezek szerint számíthatunk rátok?-kérdeztem rá konkrétabban.
-Hát persze drágám! Beszélek a srácokkal is és olyan bulit csináluk nektek, hogy egész életetekben emlegetni fogjátok!-hallottam a hangján, hogy vigyorog, és ez az én arcomra is mosolyt csalt. –Ha van valami extra kérésetek, akkor azt nyugodtan küldjétek el nekem e-mailben és arra is felkészülünk!-tért rá a formalitásra is.
-Csak néhány szám lenne, ha nem gond, a többit pedig abszolút rátok bízzuk!
-Rendben van! Akkor találkozunk két hét múlva kedden!
-Bizony! Köszönöm mégegyszer! Életet mentettél!-nevettem megkönnyebbülten.
-Mi is köszönjük nektek! Aztán készüljetek drága gerlepár, mert óriási buliban lesz részetek, ezt megígérehetem!-közölte lelkesen, és közben kuncogva.
-Úgy lesz Raqu!-nevettem ismét.-Alig várom, hogy ismét találkozzunk!
-Hát még én! Jók legyetek, és ne izguljatok semmin! Sziasztok!-búcsúzott.
-Üdvözöljük Fernandot! Szia!-köszöntem el én is, aztán kinyomtam a telefont és azzal a lendülettel a párom nyakába „ugrottam”.
-Na? Megmondtam, vagy megmondtam?-vigyorgott rám.
-Megmondtad és megmondtad!-boxoltam bele a vállába finoman, majd újra odabújtam hozzá.

A napjaink nyugodtan és különösebb izgalom nélkül teltek. Igyekeztünk a lehető legtöbb időt együtt tölteni, bár ez nem volt mindig megoldható, hiszen Mati és én már reggel elmentünk otthonról. A kis lurkó tanulni, én meg tanítani, hiszen szeptemberben, az iskolakezdéssel én is újra munkába álltam. Igaz, jött egy új zongoratanárnő a suliba, de még így is volt néhány tanítványom, akiket igyekeztem lelkiismeretesen megtanítani a zongorázás csínjára-bínjára.
Újra jelentkeztem az egyetemre is, hiszen elhatároztam, hogy folytatom a jogi tanulmányaimat, bár egyelőre nem az egyetemet helyeztem előtérbe, hiszen rengeteg dolgom volt, ráadásul az esküvőszervezés felemésztette az összes fölös energiámat. A srácok mindenesetre rendületlenül támogattak és ez stail háttért nyújtott nekem, így bátran bele mertem fogni mindenbe,