71. rész

Iszonyatosan fájt mindenem, ennek ellenére lassan kinyiottam a szemeimet és körülnéztem, de nem tudtam beazonosítani, hogy hol vagyok, hiszen minden öszzemosódott előttem, és az egész szoba forgott velem.
Egyszer csak valaki megszorította picit a kezemet, és ez a gesztus sikeresen visszarántott a valóságba.
-Hol vagyok?-tettem fel erőtlenül a kérdést, és a szabadon lévő tenyeremet a homlokomra szorítottam.
-Kórházban!-jött a válasz az ismerős kéz tulajdonosától.
-Hogy van Emma?-tereltem a témát fontosabb irányba.
-Visszahozták, és jelenleg stabil, de még mindig életveszélyes az állapota!-hangzott a felelet.
-Miért nem vele vagy?-kérdeztem hidegen és távolságtartóan, miközben a kezemet kihúztam az övéből.
-Az imént jöttem át hozzád, Sebastian van most mellette! Aggódtam érted!-tette hozzá néhány másodperc hatásszünet után.
-Nem kellene! Jól vagyok!-vontam vállat közönyösen.
-Tényleg? Biztosan azért ájultál el újfent a kimerültség és idegeskedés miatt!-jegyezte meg kissé szarkasztikusan.
-Kimi, kérlek! Nem akarok megint veszekedni!-sóhajtottam gondterhelten.
-Persze…..-motyogta, és hátradőlt a széken.
-Mindenben igazad volt! Sajnálom, hogy így viselkedtem!-törtem meg egy idő után a köztünk beálló kínos csendet. Felvont szemöldökkel nézett rám, ezért jobbnak láttam folytatni.-Nem csináltam mást az elmúlt napokban, csak sírtam, és sajnáltattam magam. Ez így nem megoldás! Ígérem összekapom magam, és biztos támasza leszek a lányunknak!-jelentettem ki határozottan, a Jégember szemeibe nézve közben. Kicsit megremegett a szája széle, amikor kiejtettem a számon az utolsó szót, és mintha halványan még el is mosolyodott volna.
-Lehet, hogy igazam volt, de nem ilyen stílusban kellett volna beszélnem, vagyis kiabálnom veled! Ezért elnézést kérek!
-Tudom, hogy óriási megpróbáltatás számodra, hogy egy csapásra újra felbukkantunk az életedben és most pátyolgatnod kell minket. Nem akarom, hogy ezért akár a karriereddel kelljen fizetned, úgyhogy amint Emma jobban lesz, visszamegyünk Budapestre. Akkor láthatod őt, amikor akarod, de azt hiszem így lesz a legjobb mindannyiónknak!-adtam tudtára az elhatározásomat.
-Figyelj Gina! Ne dühíts fel ilyen sületlenségekkel, légy oly kedves! Lehet, hogy neked így lenne a legjobb, de az nem is érdekel,hogy én mit érzek?-állt fel a székről, és az ágy mellett kezdett föl-alá járkálni.-Szükségem van rátok, értsd már meg! Nem akarlak elveszíteni titeket!-pislogott rám fájdalmasn. Kicsordult egy könnycsepp a szememből, de azonnal letöröltem, és kihúztam magam, amennyire csak lehetséges volt.
-Nem akartam azt elérni, hogy rideg és kemény legyél! Az nem te lennél!-rázta meg a fejét roppant határozottan. –Nem szeretném, hogy azt hinnéd, teher vagytok nekem, mert ez nem igaz! A legnagyobb boldogság számomra az, hogy újra a közelemben vagy, és hogy született egy gyönyörű kislányunk!-mondta hevesen és érzelemtől fűtött hangon.
-Gyere ide, kérlek!-néztem rá könyörgő szemekkel, és közben elsírtam magam. Tette, amit kértem, én pedig hirtelen megöleltem őt, és odahúztam az ágyra, magam mellé.
-Héé, minden rendben?-mosolygott rám kedvesen, és letörölte a könnyeket az arcomról.
-Sajnálom!-haraptam be az alsó ajkam és fülig pirultam.
-Én is sajnálom! Felejtsük el ezt a veszekedést, rendben?-pislogott kisfiús bájjal.
-Rendben!-bólintottan mosolyogva és az arcomat a mellkasába fúrtam, ő pedig simogatni kezdte a hátam, majd hirtelen belepuszilt a nyakamba, amitől az egész testem megremegett.
-Megnézzük Emmát?-kérdeztem kis idő múlva, kibontakozva az öleléséből.
-Jobban vagy már?-kérdezett vissza rögtön.
-Szédülök még kicsit, de már jobb!-mosolyodtam el halványan.
-Akkor menjünk!-pattan fel egyből az ágyról és lesegített engem is, majd átkarolta a vállam és elindultunk a kis Hercegnő kórtermébe.
Belépve az eddig őt figyleő Sebastian azonnal felkapta a fejét, és meglepődötten figyelt minket. Kimi sóhajtott egyet, aztán közelebb lépett barátjához.
-Ne haragudj a kiabálásért, és azért hogy így beszéltem veled!-nyújtotta a kezét barátja felé.
-Én is bocsánatot kérek. Nem lett volna szabad beleszólnom a dolgotokba!-bólintott és elfogadta a felé nyújtott kezet. Mindkét srác mellkasából megkönnyebbült sóhaj tört fel, én pedig meghatottan figyeltem őket, aztán odaléptem Emma ágyacskája mellé.
-Szia Hercegnő!-kezdtem el beszélni az alvó kislánynak.-Örülünk, hogy jobban vagy Kicsikém. Nagyon megijesztettél ám minket, ugye tudod?-mosolyogtam rá szeretetteljesen.
-Gyógyulj meg gyorsan Szépségem, és legyünk túl már ezen az egész szörnyűségen!-folytatta Kimster közelebb jőve hozzánk.
-Srácok!-szólalt meg Seb váratlanul. Felkaptuk a fejünket és érdeklődve pillantottunk rá.-Az előbb bejött egy orvos, megvizsgálta Emmát és azt mondta, hogy az elkövetkezndő 24 óra döntő fontosságú lesz. Ha különösebb komplikáció nélkül átvészeli, akkor jó esély van arra, hogy innen már egyenes útja van a felépülésig, de ha ne adj’ Isten lenne valami baj, akkor sajnos……
-Ne folytasd, kérlek!-intettem csendre, és lehajtottam a fejem. –Vele maradunk, ha kell napokig itt fogunk ülni, de tudnia kell, hogy mi a végsőkig kitartunk mellette. És meg fog gyógyulni, mert meg kell gyógyulnia!-jelentettem ki elszántan, aztán felemeltem a fejem, és a tekintetem összekapcsolódott Kimi pillantásával, amely gyengéd volt, gondoskodó, de ugyanolyan elszántság tükröződött a szemeiben, mint amilyen az előbb az én mondataimban. Mosolyogva bólintott, aztán közelebb húzott magához és nyomott egy puszit a fejem búbjára.