A vásárlás utáni délutánunk punnyadással telt, és mivel hajnali fél 3-ig beszélgettünk, másnap délelőtt csak 11 körül ébredtem fel. Kimásztam az ágyamból, aztán egy köntöst és a papucsomat magamra kapva, kislattyogtam a konyhába. Úgy tűnt Sebi elment valahova, így aztán öntöttem egy bögrébe a már korábban elkészített, és kihűlt kakaóból, magamhoz vettem egy könyvet, és letelepedtem a kanapéra. Már vagy fél órája bújtam a könyvet, és csak úgy faltam a betűket, amikor Sebastian hatalmas dirrel-durral beállított a lakásba.
-Szia!-köszöntem neki elég meglepett arckifejezéssel.
-Hello Gina!-nézett rám morcosan, aztán odacsapott egy újságot a dohányzóasztalra. Kissé hátrahőköltem. –A francba!-kiáltotta dühösen, és levágta magát az egyik fotelbe, aztán a karfáján kezdett vadul dobolni.
-Seb! Mi történt?-kérdeztem félénken. –Valami rosszat csináltam?
-Dehogy! Ne viccelj már!-vonta meg a vállát. –Bár ne találkoztam volna azzal a szemét szutyokkal!-mutatott rá az újságra, amit az imént csapott hozzá szerencsétlen asztalhoz.
-Miért? Írnak benne valamit?-kérdeztem vissza óvatosan.
-Olvasd el! De kérlek ne húzd fel magad rajta! Nem éri meg!-mondta halkan. Lassan az újság után nyúltam, és kinyitottam. Rögtön az első oldalon megtaláltam, amit „kerestem”. –„Sebastian Vettel titka!?”-olvastam fel hangosan a címet, azonban több szót nem bírtam kiejteni a számon. Döbbenten néztem a cikkhez csatolt fényképeket, amelyeken mi voltunk az ékszerboltban, majd az étteremben. A szemem végigsiklott a szövegen, és hirtelen elképesztően dühös lettem. –De mégis honnan tudták meg?-emeltem Sebre a könnyes szemeimet.
-Emlékszel a férfira, akivel találkoztunk tegnap, mielőtt elindultunk az étterembe?-bólintottam.-Miután elolvastam ezt a mocskot, rájöttem, hogy ő egy nyamvadt firkász, és ráadásl a legocsmányabb fajtából!-szinte köpte a szavakat és láttam a szmeiben megcsillanó mérhetetlen haragot.
-Most mi lesz?-kérdeztem suttogva, és közben a könnyeimet nyelve.
-Nyugodj meg! Nincs semmi baj!-nyugtatott azonnal, majd odaült mellém, és magához ölelt.
-8 hónapig senki sem tudta meg, és most egyszerre elromlik minden! Miért történik velünk ez a sok rossz?-kérdeztem immáron zokogva.
-Ez nem a világ vége! Attól, hogy ez megjelent, nem fog összeomlani körülötted a légvár!-simogatta a hátam, én pedig a vállába fúrtam az arcom és úgy sírtam tovább……
A nap további része teljesen kiesett, mintha meg sem történt volna. Csak üldögéltem a szobámban, és néztem a nagy üres semmibe Sikerült ismét viszazuhannom abba a kegyetlen melankóliába, amiből hónapokkal ezelőtt szerencsése kilábalni.
Álmaimban távolról csengő hangját hallottam. De ez nem álom….nem lehet az, hisz……egyre erősödik, és határozottan úgy hangzik, mint a lakásomba szerelt csengő. Semmi kétség, ez tényleg az, és valaki bizony rátenyerelt. Kinyitottam a szemeimet, aztán automatikusan az éjjeliszekrényen álló vekker felé tereltem a figyelmemet. 10 óra volt, méghozzá ha érzékeim nem csaltak, akkor délelőtt 10. Nagy kínok árán kicammogtam az előtérbe, és a hajamat igazgatva nyitottam ki a bejárati ajtót.
Nem akartm hinni a szemeimnek, nem tudtam felfogni, hogy kivel állok szemben. Egyszerűen kővé dermedtem, amint megláttam a nőt.
-Üdv újra Gina!-vigyorgott negédesen az az aljas szuka, és nekitámaszkodott az ajtószárfának.
-Te…te meg mit keresel itt?-kérdeztem ddogva, és a kilincs után nyúltam, nehogy véletlenül a padlón kössek ki.
-Gondoltam meglátogatom a kismamát!-az arcán egy roppant gúnyos, és lenéző mosoly jelent meg. Mindenre fel voltam készülve, de arra nem, hogy ezzel a ribanccal fogom szembe találni magam, éppen ezért fogalmam se volt, hogy mit reagálhatnék.
-Nem volt elég, hogy 7 hónappal ezelőtt teljesen tönkretettél? Miért nem hagysz már végre békén?-kezdtem vele emelt hangon beszélni.
-Nuygi Szivi! Nem tesz jót, ha felhergeled magad! Neked se, és nekem se!-tette hozzá.
-És neked mégis miért nem? Hasogatni fog tőle a kicsi fejed?-gúnyolódtam.
-Nem!.-Én is abban a cipőben járok, amelyikben te is!
-Mi van?-kérdeztem vissza idegesen.
-Terhes vagyok Kicsi csillag, az van!-közölte teljes lelki nyugalommal, és egy óriási vigyort küldött felém. Az egész testemben remegni kezdtem, és úgy éreztem, mintha forogna velem az egész lakás.
-És most azért jöttél ide, hogy közöld velem, meglett csodás szerelmetek gyümölcse?-gúnyos grimasz futott végig az arcomon, miközben kiejtettem a számon a mondatot.
-Mondtam már, csak meglátogatni szerettelek volna!-álszentkedett.
-Jenni! Hagyd már abba ezt az undorító viselkedést, és tűnj el innen!-kiabáltam vele dühösen.
-Jajj, hát miért akarsz ilyen gyorsan kitessékelni? Sőt, még be sem hívtál a lakásodba!-tette hozzá, és azzal a lendülettel betette az egyik lábát az előszobba.
-Takarodj innen, de azonnal!-kiáltottam rá egyre idegesebben.
-Jenni, mit nem értesz azon, hogy tűnj el innen!?-jött a hátam mögül egy erős, és roppant határozott férfihang.
-Nocsak, nocsak! Sebastian! Te vagy a kismama megfigyelő központ kihelyezett tisztje?-kezdett el ezúttal barátommal szívózni az a szemét szuka.
-Na jó, nekem ebből elegem van!-suttogta Seb, aztán elindult Jenni felé. Óvatosan megragadta a karját, és kitessékelte őt a lakásból.-Most pedig szedd a sátorfádat! Nem akarom meglátni, hogy a ház körül ólálkodsz!-dörrentett rá az én drága szöszi németem, majd becsapta az orra előtt az ajtót. Megszeppenve néztem Sebre, ő azonban rögön tudta mit kell tennie. Gyengéden megfogta a csuklóm, odahúzott magához, és hagyta, hogy a mellkasának dőljek.
-Miért nem hagy már végre békén? Miért?-kérdeztem a sírástól fojtott hangon. Sebi nem válaszolt, helyette nyugtatóan simogatta a hátam, majd egyszercsak a karjaiba kapott, a kanapéhoz vitt, és óvatosan lefektetett rá.
IGAZAD VOLT!!! UTÁLLAK!!!! :P :P ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!
VálaszTörlésDE!! Lehet, hogy Lőrié a baba, HA VAN BABA!!!!! Ebben én kételkedem!!!!! Csak azért jött, hogy Ginát bántsa!!!!! grrrr grrrr grrr grrr grrr grrr grrr
KIMI HOL A FASZBAN VAN MÁR???????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????,
SZUPER RÉSZ LETT, ELDOBOM AZ AGYAM! MÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉG!!!!!!!!!!!!! MOOOOOOOOOOOOOOOOOOOSSSSSSSSTTTTTTTTTTTTTTTTTT!!!!!!!!!
Puszi,
Noncsi
NEM LEHET IGAZ!!!!!!!!!! GRRR NEM LEHET TERHES JENNI!!! GRRR FŐLEG NEM KIMITŐL!!!!! grrr
VálaszTörlésÉs minek ment oda? grrr Nem tud a saját kis szerencsétlen életével foglalkozni????????? grrr Nem bántotta még eleget Gina-t????????? grrrr
És Kimi? Ő nem látta azt a nyamvadt cikket?? grrr
Sebike a hős! ♥♥♥
IMÁDOM ♥♥♥
MÉG MÉG MÉG 8I 8I
Puszi, Alofun