51. rész

Másnap reggel arra ébredtem, hogy rántotta illat csapta meg az orromat. Még fel sem keltem igazából, de már éreztem, hogy felkeveredett a gyomrom. A kezdeti, szinte mindennapos hányinger lassacskán elmúlt, azonban ez ennek az ételnek a szagáa nem vonakozott. Rosszul voltam tőle már a kezdetek óta. Kipattantam az ágyból, és rohamléptekkel indultam a fürdőszoba felé, egy igencsak meglepett Sebastian pillantásaitól övezve. Negyed óra, fürdőszobában töltött kínlódás után kicsit összekapartam magam, és kiléptem a nappaliba.
-Jó reggelt!-köszöntem halkan német barátomnak, és kicsit imbolyogva elindultam felé.
-Neked is! Mi történt? Jól vagy?-aggodalmaskodott, és máris mellettem termett. Ákarolta a vállaimat, és segítőkésen odavezetett az egyik székhez.
-Minden rendben, csak kissé felkeveredett a gyomrom….-fintorogtam.
-Óhh jaj!-csapott hirtelen a homlokára.-Elfelejtettem, hogy rosszul vagy a rántotta szagától! Ne haragudj!-nézett rám boci szemekkel.
-Nincs semi baj!-mosolyogtam rá nyugatóan.-Azt hittem, hogy egy idő után már nem fog zavarni az illata, de sajnos tévedtem!-hútam el a számat.
-Készítek neked valami mást! Csak mondd, hogy mi a kívánságod!-állt haptákban előttem.
-Nem dobnál össze egy ki melegszendvicset! Úgy megkívántam!-néztem rá édesen pislogva.
-Egy kis türelmedet kérem, és máris kész!-kacsinott, aztán visszabújt a hűtőbe, hogy előkeresse a reggelimhez szükséges alapanyagokat.

Miután mindketten degeszre ettük magunkat, és elsuvickoltuk a piszkos evőeszközöket és tányérokat, összekészülődtünk, és elindultunk vásárolni.
-Van konkrét ötleted, hogy mit szeretnél, vagy majd ami megtetszik?-érdeklődtem kíváncsian, miközben sétálgattunk egy kis utcában az egyik ékszerbolt felé.
-Hát nem is tudom!-vakarta a fejét.-Talán valami kis egyszerű nyakláncra fűzött medál, vagy valami karperec kristályberakással!-vont vállat.
-Aham, azt hiszem értem mire gondolsz!-mosolyogtam rá. –Szerintem akkor nézzünk is körül!-kacsintottam , és beléptem a kis üzletbe.
-Jó napot!-köszöntem mosolyogva az eladóhölgynek.
-Szép jó napot! Miben segíthetek?-kérdezte udvariasan.
-Jó napot kívánok!-bólintott Seb.-Szeretnénk nyakláncot vag karkötőt nézni!-vette át a szót.
-Arany, ezüst, Swarowsky kistályos, vagy cirkóniaköves? Milyen fajtából mutathatok?-próbálta leszűkítei a kört.
-Valami egyszerű, köves ékszert keresünk!-bökte ki Sebi kissé bizonytaknul.
-Hmm, rendben!-gondolkodott el egy pillanatra a hölgy.-Azonnal mutatom a választékot!
Ahogy kirakta elénk a szebbnél szebb ékszereket, hát szó szerint kápározott a szemünk. Arany, ezüst, kristály, gyémánt, cirkónia, borostyán, csak, hogy a legjellemzőbb anyagokat soroljam. Csodálatos, és ami nagyon fontos, roppant egyedi ékszerekek voltak ott.
-Nézd csak, ez milyen gyönyörű!-emelt fel Sebi egy fehérarany láncot, amelyre egy csodaszép motívumokkal díszített szívecske alakú medál volt fűzve.
-Hűhh, ez biztosan tetszene Hannanak!-mosolyogtam.
-Fordulj csak, megnézem neked hogy áll!-vetette fel, én pedig tettem amit kért, és hagytam, hogy a nyakamba csatolja az ékszert.
-Nekem nagyon tetszik!-bólogattam elégedetten, miután szemügyre vettem egy tükörben a nyakláncot.
-Szerintem maradjuk ennél. Mit szólsz?-csillogtak a szemei.
-Tetszik az ötlet!-mosolyogtam rá, aztán levettem az ékszert a nyakamból.
-Akkor csomagolhatom?-szólalt meg hosszabb idő után újra az eladóhölgy.
-Igen, köszönjük!-bólintott Seb. Kifizettük az ékszer árát, megköszöntük a segítséget, aztán kisétáltunk a boltból.
-Ez gyors, és azt hiszem jó vásár volt!-vigyorgott Seb, miközben én próbáltam a táskámba süllyeszteni a díszodobozva fektetett nyakláncot.
-Nem hazudtoltad meg Önmagad!-nevettem fel jókedvűen.
-Már dél van, mi lenne, ha beülnénk valahova enni? Gondolom éhes vagy már!-vetette fel roppant előzékenyen az ötletet, amire én helyeslően bólogattam. Éppen csak elindultunk amikor egy férfi jött velünk szembe. Hosszasan nézett minket, ahogy Sebastian is őt.
-Ismered?-kérdeztem halkan, miután elhaladtunk mellette.
-Nem tudom!-rázta meg kissé gyanakóvan a fejét.-Valahonnan nagyon ismerős az ürge, de nem tudok hova tenni! De mégis valami azt súgja, hogy nem pozitív személyiség!-húzta el a száját, és aggodalmaskodva pillantot rám.
-Tudod mit? Menjünk inkább! Nem akarok belemenni ebbe a témába!-borzongtam meg egy kicsit, aztán elkezdtem húzni szöszi németemet.

Egy hangulatos, hazai ízvilágot felvonultató étteremben ültünk le, és miután megrendeletük az ebédünket, újra beszélgetni kezdtünk.
-Seb! Kérdezhetek valamit?-emeltem rá a tekintetem, és közben a szívószálat a poharamban lévő narancslében forgattam.
-Persze Drága!-mosolygott rám.
-Mit gondolsz Kimiékről?-kérdeztem halkan, és picikét félve a reakciójától.
-Nézd Gina…….-felsóhajtott.-Nekem roppant furcsa ez az egész „egymásratalálósdi”.-grimaszolt.-Láthattad, hogy mennyire eltávolodtak egymástól abban az időszakban, mikor együtt voltatok, és igazából már azelőtt is. Nem úgy tűnt, hogy ez a házasság még rendbejöhet! Furcsa ez az egész számomra!-vont vállat.
-Tudod, én már semmin nem csodálkozom!-sóhajtottam fel, aztán ittam egy kortyot az üdítőmből.
-Szerintem hagyjuk a róluk szóló témát! Ne rontsuk el ezzel az ebédet!-kacsintott rám, én pedig helyeslően bólogattam, és másról kezdtem csacsogni.