73. rész

Sziasztok! Elég sok kihagyás után most újra jelentkezem folytival ezen a blogon is! :) Őszintén szólva, nincs túl sok időm írni, és ha tettem ki új részt, akkor azt a másik blogra tettem! Ne haragudjatok, hogy ezt most kicsit elhanyagoltam! :$ Remélem tetszeni fog ez a rész, és megörvendeztettek sok-sok komival, és kritikával! :) Kellemes olvasást! :) Puszi ♥

Szó, mi szó, másnap reggel kicsit kómásan sétáltunk a Red Bull boxa felé, és ráadásul az életünket még a drágalátos újságírók is pluszban nehezítették. Valahogy nem volt kedvem ahhoz, hogy 9 órakor mikrofonokat dugjanak le a torkomon, és közben Matit kelljen összeszednem a betonról, köszönhetően annak, hogy a nagy hévben ellökték.
-Téged mindig ekkora felhajtás vett körül?-kérdeztem meg kissé ingerülten a vőlegényemet, amikor úgy tűnt, néhány perc erejéig végre fellélegezhetünk.
-Biztosan akarod tudni a választ?-nézett rám bociszemekkel. Elképesztő, hogy milyen szinten hatni tudott rám. Pillanatokon belül, újra széles mosoly ült ki az arcomra.
-Apu, apu! Megnézhetem azt ott?-kérdezte Matias heves kézmozdulatok társaságában, és rámutatott a boxokkal szemben álló pitwallra, vagy mi a csudára. Forma1-es (szak)kifejezésekben nem igazán voltam otthon.
-Nem! Mati azt nem szabad!-rázta meg a fejét az apukája.
-Naaaa, légyszi-légyszi!-kérlelte őt kisgyermekes bájossággal.
-Megmondtam, hogy nem lehet! Mi olyan érthetetlen ezen?-váltott kicsit erőteljesebb hangszínre az egyébként vajszívű apuci.
-Olyan uncsi vagy-vágta oda Kiminek, aztán karba vágta a kezeit, és durcásan sétált tovább előttünk.
-Hallottad ezt?-rázta meg hitetlenkedve a fejét Kimster.
-Tisztán és jól érthetően!-bólogottam, és próbáltam nagyon komoly képet vágni hozzá, de az lett a vége, hogy elnevettem magam.
-Most kiröhögsz?-ráncolta a szemöldökét az én drága párom.
-Áhh, csak egy kicsit!-vigyorogtam. Ahogy felemeltem a fejem, észrevettem, hogy Mati már nem előttük baktat, hanem láthatalan módon meglépett, és a pitwall felé lépked. –Hoppá! Azt hiszem Matika ugyanolyan önfejű, mint az apukája!-vigyorogtam újfent, és megindultam a kissrác után.
-Komolyan mondom, bezárom a szobájába ezt a gyereket, ha hazamegyünk!-mérgelődött a vőlegényem, és követve a példámat, ő is a kis csibész után iramodott.
-Hova, hova fiatalúr?-hallottuk meg német barátunk hangját, és a következő pillanatban már arra eszméltünk, hogy Mati sikeresen nekiütközött Seb felsőtestének. Kitört belőlünk a nevetés a „két” gyerek láttán.
-O-ó! Ez ciki!-motyogta a kisebbik szőkeség, beszédstílusában teljesen lemásolva az apját. Ezek után a hasamat fogva néztem a srácok trióját.
-Nem hallgatunk Apucira?-vigyorgott Sebi a „mini” Räikkönenre.
-Láthatod milyen szófogadatlan!-kontrázott a párom, mire én oldalba vágtam őt.
-Mint az apja?-kérdezett visza Seb némileg szemtelenül, és megeresztett felém egy cinkos mosolyt.
-Na jól van ám! Nincs szükségem ilyen ellenem szövetkező bandára!-öltötte ránk a nyelvét, aztán a fenekét riszálva előttünk, elindult a Red Bull boxához. Sebbel már egymásba kapaszkodva röhögtünk, és csak nagy kínlódások árán tudtuk őt beérni.

A boxban már ott volt egy csomó ember. Szerelők, mérnökök, a csapat egyéb tagjai. Mati kezét fogva, csendesen követtem a srácokat, és próbáltam minél több-esetleg számomra is hasznos-beszélgetést elcsípni.
-Jó Reggelt!-köszönt hatalmas mosollyal egy szőkésbarna hajú férfi, majd Kimihez lépkedett, és kezet fogott vele, aztán meg is ölelte őt. –Ezer éve nem láttalak már! Hogy vagy?-érdeklődött udvariasan.
-Remekül, köszönöm!-bólintott.-Engedd meg, hogy bemutassam neked-nektek-tette hozzá, és végignézett a minket körülálló kisebb társaságon-a fiamat Matit, és a menasszonyomat Rose-t!-mosolygott, és picit előrébb tolt minket.
-Szia Mati! Nagyon örülök a találkozásnak!-vigyorgott a kissrácra, és nagyon férfias gesztusként a kezét nyújtotta felé.
-Csókolom! Matias Räikkönen vagyok!-mutatkozott be bátran, és kihúzta magát.
-Ez a gyerek teljesen olyan, mint te vagy! Csak többet beszél!-jegyezte meg vigyorogva.
-Kössz Cristian!-grimaszolt Räkka.
-Üdvözlöm kisasszony! Cristian Horner vagyok!-fordult ezúttal felém a férfi, és nekem is kezet nyújtott.
-Hello! Rosalie Stevenson!-mosolyogtam rá.-Azt hiszem, hogy nyugodtan válthatunk tegeződő formára, márha ez nem okoz gondot!-jegyeztem meg finoman.
-Természetesen nem! Köszönöm!-bólintott.
-Na Kispajtás! Kíváncsi vagy már, hogy mennyire rozsdásodott meg apukád?-kérdezte megint hatalms vigyorral, miközben leguggolt Mati elé.
-Micsoda?-csattant föl szinte azonnal a Jégember.
-Már látom is a szalagcímeket!-jegyezte meg Seb hatalmas vigyorral.
-Milyen szalagcímeket?-kérdeztem visza, és kíváncsian pislogtam rá.
-„A Jégemberből Rozsdaember lett: Kimi Räikkönent is megszorongatta az idő vasmarka!”-rötyögött jókedvűen. Az érintettet kivéve mindenkiből kiszakadt a röhögés.
-Persze, ő a Bádogember, én meg Dorothy, nem?-vigyorogtam Sebre.
-Akkor én leszek Óz!-kezdett el kapálózni.
-Álmodj csak öcskös! Te leszel a kulyuli, méghozzá egy tíz centi magas palotapincsi, és a cipőm orrát fogod nyalogatni, könyörögve-vagyis helyesen mondva, csahitálva- hogy ne mossalak le a pályáról!-vágta a képébe, és összehúzott szemekkel mérte végig barátját, majd otthagyott minket. Amint tisztes távolságba ért, mindenki utat engedett az újra felszínre törő röhögésének.