8. rész

Testben ott voltam az engem közre fogó házaspár között, a gondolataim azonban teljesen máshol jártak. Nem bírtam felfogni, hogy az én drága szöszi barátom haverja az az egoista barom, akit felpofoztam két héttel ezelőtt. Azt még elviseltem volna, hogy van egy közös ismerősünk, de azért az már igencsak szíven ütött, hogy kiderült, felesége van. Nem az én asztalom volt a nős férfiakkal való kikezdés, az meg pláne nem, hogy a megrendelőim férjecskéit csábítgatom el. Merengésemből egy fokozatosan erősődő hang ránttot ki.
-Ms. Tárnoki! Hahóó! Jól van?-rázott meg egy kicsit Jenni. Újra magamhoz tértem, és mostmár tudtam, hogy ennyire nem kalandozhatok el, hiszen nem vetne túl jó fényt rám.
-Elnézést Mrs. Räikkönen! Kicsit elgondolkodtam!-szabadkoztam rögtön, és rámosolyogtam, remélve, hogy nem fog teljesen hibbantnak nézni. –A pezsgőt kitöltessem, vagy várjam meg, amíg az ünnepelt megérkezik?-tereltem gyorsan más mederbe a témát.
-Suvinak csak fél 6-kor kell megérkeznie, így azt hiszem, hogy egy kicsit még várhatunk!-bökte ki némi gondolkodás után.
-Rendben! Ahogy szeretné!-bólintottam.-Ha megbocsánatank, most keresek valakit, aki segít nekem összeszedni a poharakat!-mondtam hirtelen, miközben a tekintettem Kimire szegeződött. A szemeiben mély megdöbbenést, valamiféle lenézést, és égető dühöt fel véltem fedezni. Sunyin rámosolyogtam, majd faképél hagytam őket, de azért még hallottam, hogy alaposan egymásnak estek…azt hiszem, hogy miattam.

Előkészítettünk mindent, majd összehívtam még a csapatot egy gyors megbeszélésre, mielőtt megérkezett volna a népes vendégsereg. A fülembe raktam a pici, fehér bluetooth-t és a háttérbe visszaonulva, elfoglaltam a helyem. Meggyőződésem volt, hogy egy rendezvényszervezőnek láthatatlannak kell lennie, ám, ha szükség van rá, akkor gondolkodás nélkül be kell avatkoznia a dolgokba. Ragaszkodva a gondolatmenetemhez, egy hatalmasra nőtt platánfa árnyékába „bújtam”. Hamarosan megérkeztek a vendégek, majd az ünnepelt hölgyemén, Suvi is. Ahogy az lenni szokott természetesen most is hatalmas volt a meglepetés, így én csak jót mosolyogtam a dolgon, és figyeltem tovább az események alakulását. Volt egy-két beszéd, aztán előkerült a híres-neves torta is, végül kezdődhetett a dínomdánom. Minden a lehető legjobban haladt, és esetleges balhénak, vagy zűrzavarnak nyoma sem volt, ezért úgy döntöttem, hogy sétálok egy kicsit ezen a szép napos délutánon. Mindenféle feltűnés nélkül kilopóztam, és elindultam a kerítés tövében meghúzódó járda mentén.

Szerettem Finországot, a maga tökéletes nyugalmával, békéjével egyetemben. Lassan sétálgattam, és közben nagyokat lélegeztem a friss levegőből. Fájt már a lábam a magassarkú szandában való ácsingózástól, ezért úgy döntöttem, hogy leülök egy kicsit az egyik utamba kerülő padra. Átgyalogoltam az út másik oldalára, aztán lecsüccsentem, majd lehajoltam, hogy egy kicsit meglazítsam a csatot a lábbelimen. Oldalra fordítottam a fejem, miközben ügyeskedtem, és igencsak meglepődtem, mikor megláttam szőke „barátomat”, aki ott ült tőlem alig néhány méterre. Tudtam, hogy most óriási hibát követek el, de egyszerűen nem bírtam megállni, hogy ne menjek oda hozzá.

Már csak pár lépésnyire álltam tőle, de nem látott meg engem. Én viszont nagyon is jól láttam, hogy lehajtott fejjel üldögél a padon, és az ujjai között forgatja a karikagyűrűjét. Kivettem a bluetooth-t a fülemből, és közelebb léptem hozzá.
-Nocsak, nocsak! Unalmasnak bizonyult a társaság?-kérdeztem meg finnül, miközben kicsit előrébb nyújtottam a jobb lábamat, és a karjaimat összefontam a mellkasom előtt. A hangom hallatán azonnal felkapta a fejét. Fagyasztóan hideg tekintettel nézett végig rajtam, aminek hatására kicsit megborzongtam, de még mindig felszegett fejjel álltam előtte.
-Netán hiányoztam......kisasszony?-kérdezett vissza, hangjában maró gúnnyal.
-Ugyanmár! Ha maga lenne az utolsó férfi a Földön, akkor sem kellene nekem!-vágtam vissza ugyanolyan éles stílusban.
-Tipikus női duma!-legyintett, és egy sunyi vigyor jelent meg a szája szegletében.-De bevallhatja, abban azért igazam volt, hogy Flavionál jobbat érdemel!-tette hozzá, mire én nagyon-nagyon dühbe gurultam.
-Csak nem önnön magára gondol Mr. Räikkönen? Ha azt hitte, hogy nálam biztos befutó, akkor eltévesztette a házszámot!-sziszegtem, és mélyen belenéztem a szemeibe. Hirtelen felpattant, és odalépett elém.
-Fölösleges szövegelés az egész! Hiába játssza itt az erkölcsös nőt, úgyis tudom, hogy bármikor kapható lenne egy kis kalandra!-vágta a képembe, majd megragadta a karom, és odahúzott magához. Ha valamit gyűlöltem, az az volt, hogy ilyen Kimi-féle hímsoviniszta barmok sértegetnek. Megfogadtam, hogy soha, soha egyetlen egy férfinak sem engedem meg, hogy megalázzon. Kirántottam a kezem az övéből, aztán ahogy akkor este, most ismét lekevertem neki egy óriási pofont. Dühtől szikrázó szemekkel nézett rám, de én sem maradtam adósa. Legszívesebben a fejéhez vágtam volna valamit, vagy felpofoztam volna mégegyszer, de nem tettem. Sarkon fordultam, és faképnél hagytam őt…..