Az előtérben pakolgattam a szanaszét heverő cipőinket, amikor nyílott az ajtó, és betoppant rajta Mati, szorosan mögötte Jen, végül Kimi is a nagy sporttáskával.
-Sziasztok!-köszöntem egy széles mosollyal.
-Rose!-kiáltott Mati, és a nyakamba ugrott.
-Jahjj, de rég láttalak Kicsikém!-nevettem, és átöleltem őt.
-Hello Jen!-mosolyogtam a nőre, aki még az egyszerű, köves farmernadrágban, és a pántos lila felsőben is igazán csinosan festett.
-Örülök, hogy látlak!-ölelt meg engem, én pedig adtam neki két puszit.
-Kellemesen telt a repülőút?-érdeklődtem udvariasan.
-Igen. Soha előtte nem utaztam még ilyen jól, köszönhetően az én egyetlen drága kisfiamnak!-nevetett, és nyomott egy cuppanós puszit Mati arcára.
-Gyertek beljebb!-mutattam az étkező felé.-Csináltam egy kis harapnivalót. Gondolom mostanra már megéheztetek!
-Nem kellett volna fáradnod!-legyontett Jenni.
-Ugyan, dehogy!-mosolyogtam.-Remélem szereted a görög salátát! Neked pedig van palacsinta!-fordultam Mati felé, és a mutatóujjammal megpöccintettem az orra hegyét.
-Csokis?-kíváncsiskodott.
-Amilyet csak szeretnél!-nevettem, és megsimogattam a buksiját.
-Én is kapok?-nézett rám boci szemekkel Kimster.
-Hát nem is tudom….talán!-grimaszoltam. –Kimi!-szólítottam meg hirtelen komoly hanglejtéssel.
-Baj van?-kérdezte azonnal.
-Seb biztosan visszatalál?-kérdeztem aggódva.
-Csak a közeli boltig vittem, és a biztonság kedvéért elmagyaráztam neki, hogy merre jöjjön vissza!-mondta teljesen lelki nyugalommal. Kellett nekem említenem a szöszi németet, mintha tudta volna, hogy róla folyik az eszmecsere, éppen ekkot toppant be az ajtón, mindegyik kezében egy-egy igencsak nehéznek tűnő szatyorral.
-Soha! Soha többet nem megyek el a boltba, ha te kéred!-nézett rám morcosan, miközben a lábával becsapta maga után az ajtót.
-Na mi történt? Beleestél valamelyik árokba?-vigyorogtam.
-Nem!-vágta rá azonnal.-Csak fel kellett vásárolnom a fél boltot, a pénztárnál pedig kézzel-lábbal hadonásztam, hogy megétsék mit akarok!-durcizott, minket ez azonban kevésbé hatott meg, és Kimivel, mindketten hangos nevetésben törtünk ki.
-Nem vicces!-hunyorgott, és a kezünkbe nyomta a szatyrokat, majd besétált az étkezőbe, mi pedig követtük őt.
-Óhh…Jenni!-mondta ki meglepetten régi ismerőse nevét.
-Szia Sebastian!-mosolygott rá a korábbi szépségkirálynő. –Rég láttalak!
-Én…-kezdett bele, de éppen ekkor futott be Mati az étkezőbe…szerencsére (?)
-Seb!-kiáltott fel hirtelen, ahogy meglátta a kék szemű srácot.
-Hello Kölyök!-pacsizott le a kisfiúval.-Hűű, mekkorát nőttél, mióta nem láttalak!-vigyorgott.-Tiszta apád vagy!-rázta a fejét.-Bár a szemeid olyanok, mint anyukádnak!-tette hozzá, miután leesett neki, hogy Jen is ott van a körünkben.
-Elmondjam neki?-súgta a fülembe a kérdést Räkka.
-Jobb alkalmat azt hiszem, keresve sem találnál!-simogattam meg az arcát, és egy apró csókot nyomtam a szájára.
-Mati! Gyere csak ide egy picit!-hívta oda magához, és leguggolt elé.-Figyelj! Mi jut eszedbe arról, ha azt mondom autóversney?-mosolygott. „Ebből meg mit akar kihozni?”-néztem rá csodálkozva, de tovább füleltem, ugyanis nagyon kíváncsi voltam, hogy már megint mit fundált ki abban a helyes buksijában.
-Ööö…-habozott a válaszadásal.-Hát…gokart, Forma-1, rally…-kezdte el sorolni.
-Na és a Forma-1-ről?-folytatta Kimi a párbeszédet az előbb elkezdett stílusban.
-Te!-vágta rá Mati rögtön, mire Jen, Sebi és én elnevettük magunkat.
-Rajtam kívül!-forgatta meg szemeit az apja.
-Hát…pilóták, autók, pályák…nem értelek Apu!-vakarta meg a fejét a kis csibész.
-Na jó!-vigyorgott Kimi.- Ha arra kérlek, hogy kapcsolj hozzám egy pályát, akkor melyiket mondanád?-kérdezett rá konkrétan.
-A spá-it.-mondta gondolkodás nélkül. „Ezt nem hiszem el! 7 éves, és ismeri a pályákat?”-csodálkoztam rá a dologra.
-És mit szólnál hozzá, ha néhány hét múlva láthatnál ott engem versenyezni?-mosolygott.
-Ezt komolyan kérdezted?-rázta a fejét hitetlenkedve Mati.
-Igen, komolyan!-bólintott Kimster.
-Hűűűha!-kiáltott fel a kissrác, és megölelte az apját, mi meg jót nevettünk a reakcióján.
-Szóval visszatérsz?-szólalt meg Jenni, és ránézett volt férjére.
-Csak egy futam!-vont vállat Räkka.
-Ezek szerint még mindig nem gyógyultál ki a sebességmániádból!-kuncogott a lány. –De azért vigyázz magadra!-tette hozzá szelíden csengő hangon.
-Igyekszem!-bólintott.-Mostmár nem a versenyzés a legfontosabb dolog az életemben. Nem fogok kockáztatni!-jelentette ki határozottan.
-Biztos vagyok benne, hogy élvezni fogod!-vigyorgott rá Seb.
-Jen! Itt maradsz nálunk ma?-kérdeztem mosolyogva.
-Sajnos nem lehet. Szombaton versenyem van, és holnaptól minden nap kellene edzenem!-vont vállat.
-Óhh értem!-bólintottam.-Mikor indul a géped?-érdeklődtem tovább.
-Fél 7-kor, de 5 óra körül nem ártana ott lennem a reptéren.-húzta el a száját.
-Akkor lesz társaságod!-vigyorgott Kimi, miközben rámutatott a haverjára.-Seb is azzal a géppel megy vissza!-tette hozzá sietősen.
-Mi van velem?-kérdezte bambán német barátunk, miután kimászott a hűtő mélyéről. „Csak merje azt mondani valaki, hogy nem érzi magát otthonosan nálunk.”-ráztam meg mosolyogva a fejem. Kimi csak legyintett egyet, Jen pedig hangosan nevetni kezdett.
Nagyon gyorsan elrepült az a néhány óra, és arra eszméltünk, hogy már a reptéren ácsorgunk, két vendégünkkel együtt. Mielőtt felszálltak volna a gépre, elköszöntünk tőlük, majd hármasban, a már jól „megszokott” felállásunkkal, elindultunk haza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése