-Sebastian!-nyögtem alig hallhatóan a srác nevét, miközben próbáltam valami elfogadható kinézetet varázsolni maganak, és keresni valamit, amivel eltakarhatom az arcomat.. Bár azt hiszem, hogy hiába raktam volna elé bármit is, minden vörös lett volna, ahogy a fejem is.
-Hoppá!-kurjantott hangosan, és vigyorogva nekidőlt a falnak.-Ezt nevezem ám reggeli előtti testmozgásnak!- kezdett bele a piszkálásunkba.-Ezt minden reggel eljátszátok?-folytatta a hülyeség ragozását.
-Ha elmondod…-sziszegte Kimi a fogai között.
-Ugyan kinek mondanám el?-tárta szét a karjait.-Bulvárlapok? Internetes oldalak? Napilapok? Interjúk? Netán Fernandonak, vagy Heikkinek?-játszotta a tudatlant. Egyre inkább felerősödött bennem a gondolat, miszerint lecsapom a kezem ügyében lévő botmixerrel, netán a fejére húzom az egyik lábost, vagy nemes egyszerűséggel bedobom a sütőbe.
-Esküszöm neked, hogy áthajtok rajtad egy teherautóval, négy felé váglak, kifiléztetlek a kutyákkal, a csontjaidat pedig szétosztom a családtagjaid és a rajongóid között, ha tényleg megteszed.-közölte vele Kimi, én pedig tágra nílt szemekkel bámultam őt.
-Mindig is tudtam én, hogy vicces srác vagy!-nevetett a hasát fogva a szőke német.
-Nem vicceltem!-vágta rá Kimster, halálosan komoly fejjel. Én is elmosolyodtam.
-Tudjátok mit? Inkább hagylak titeket még egy kicsit edzeni, és majd csak utána követelem a reggelit!-vigyorgott újfent, majd fütyörészve elhagyta a konyhát.
-Kinyuvasztom ezt a hülyét!-dühöngött Räkka.
-Stay cool baby, stay cool!-mondtam vigyorogva, és megveregettem a mellkasát.-Menjünk reggelizni!-bicentettem a fejemmel az étkező felé.
-Nem akarok egy asztalhoz ülni vele!-duzzogott.
-Akkor eszel itt, nekem mindegy!-vontam vállat, és a szomszédos helyiség felé vettem az irányt. Végül aztán mégiscsak bevonszolta azt a cuki fenekét az étkezőbe, és leült mellém, majd heves kommunikációba kezdett, természetesen kihagyva ebből Sebastiant. Azt hiszem, hogy a srác megunta ezt a fanyar hangulatot, ezért bocsánatot kért, és újra szent volt a béke.
A tányérokat pakoltuk be a konyhába, mikor rápillantottam az egyik faliórára, és elképedve láttam, hogy mennyi az idő.
-Kimi!-kiáltottam ijedten.-Indulnod kell, ha nem akarod megváratni Jenniéket a reptéren!-közöltem vele az információt.
-Tudom-tudom! Megyek már!-bólintott.-Velem jöttök?-kérdezte még gyorsan.
-Én nem!-ráztam a fejem. –Matinak szeetnék csinálni valami finomságot, Jennek meg egy salátát…..gondolom, hogy inkább azt enne, mint mogyorókrémes palacsintát!-mosolyogtam.
-Jól van! Seb?-nézett rá a haverjára.
-Neki dolga van!-szóltam közbe vigyorogva.
-Micsoda?-kérdezték egyszerre.
-Elmegy a boltba, és megveszi ezeket a dolgokat!-mutattam rá egy cetlire, amin már összeírtam, hogy mire van szükségem.
-De nem is tudom hol van itt bolt!-mondta teljesen kétségbeesetten.
-A reptér felé menet majd Kimi kidob, vissza pedig gyalog jössz!-mosolyogtam rá bájosan.-Elvileg férfiból vagy, ergo jó a tájékozódásod!-mondtam színpadiasan.
-Nem elvileg, hanem biztosan!-horkant fel, és kitépte a keemből a papírdarabot.
-Siess vissza!-vigyorogtam rá ismét, majd a nappalit és az étkezőt körbefutva, varázsoltam egy kis rendet, hogy Jenni se azt hidje, rendetlenségben élünk abban a nagy házban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése