55. rész

-Nos? Mit mondott?-kérdeztem kíváncsian, miután letette a telefont.
-Örült neki, hogy Mati vele szeretne lenni, és azt mondta, hogy tudja, milyen nehéz is nekem elfogadnom, hogy hirtelen felbukkant, és egy kicsit megbódította a fiunkat.-részletezte a beszélgetést.-De mégis honnan a büdös fenéből tudhatná?-csattant föl teljesen vártlanul, mire ijedten kaptam a kezem a mellkasomhoz. –Ő vajon mit szólna, ha én csináltam volna ezt? Rám bízná Mati felügyeletét hosszú-hosszú napokra?-háborgott.
-Kimi!-szólítottam meg halkan, aztán odaléptem mögé, és elkezdtem masszírozni a nyakát, majd a vállait. Éreztem, hogy rendkívül feszült, és ideges.-Először is engedd el magad, és próbálj meg ellazulni!-súgtam a fülébe, majd egy picit megharaptam a fülcimpáját. Felnyögött, és láttam, hogy behunyja a szemeit. „Na jó Rose! Állj le! Ennek nem most van itt az ideje!”-korholtam magam, amiért kicsit talán túllőttem a célon. –Nem lesz semmi baj! Tudom, hogy aggasztó számodra ez a helyzet, de a fiatok miatt muszáj adnod neki még egy esélyt. Matinak megvan a magához való esze, tudja, hogy mit akar!-magyaráztam tovább.
-Valahol, legbelül, tudom, hogy így van.-sóhajtott.
-Ne érts félre…tisztában vagyok vele, hogy imád téged, felnéz rád, követendő példakép, na és persze odaadó apa vagy a számára, de szüksége van rá, hogy ismerje, és szerethesse Jennit is!-mosolyogtam rá, és megsimogattam az arcát.
-Nekem viszont rád van szükségem!-nézett a szemembe, majd odahúzott az ölébe, és hevesen megcsókolt. Az érintéséből, és a csókjaiból éreztem, hogy még nem higgadt le teljesen, de igyekezett elfogadni ezt az új szituációt.

Hála az Égnek, délutánra sikerült megnyugtatnom őt, így mire Jenni megérkezett ismét a határozott, magabiztos, és higgadt Kimit láttam magam előtt. Meglepődtem, hogy mennyire gördülékenyen ment a rövid kis eszmecsere az ex-házastársak között, és tényleg nagyon hamar dűlőre jutottak. Räkka engedett, és elengedte a kis lurkót volt feleségével Svájcba, csupán annyi volt a bökkenő, hogy Jenni gépe másnap délelőtt 10-kor indult. Nem tudtunk hát mást tenni, összepakoltuk gyorsan Mati legfontosabb cuccait, és odaadtuk az anyjának a dolgokat. Láttam rajta, hogy hálás, amiért így megbízunk benne, és tudtam, hogy nem fogja kihasználni, hogy jelen pillanatban nyeregben van. Nagynehezen elbúcsúztunk tőlük, aztán mi is gondoltunk egyet, és úgy döntöttünk, hogy vasárnap reggelre lefoglalunk két jegyet az Angliába tartó repülőre. Őszintén szólva még nem éreztem magam elég felkészültnek, de tudtam, hogy egyszer úgyis meg kell tennem ezt a lépést.

Meglepő gyorsasággal tűnt tova az a cirka másfél nap, és azon kaptam magam, hogy a 8:45-ös angliai járaton ülök, és meredten bámulok kifelé az ablakon.
-Kicsim, jól vagy?-érintette meg a vállamat Kimi, és aggódó tekintettel mért végig.
-Persze! Ne haragudj, csak elgondolkoztam!-szabadkoztam rögtön.
-Látom, hogy remegsz. Ideges vagy, igaz?-nézett a szemembe.
-Kár lenne tagadnom!-vontam vállat, és közelebb bújtam hozzá, ő pedig szorosan magához ölelt.
-Nem lesz semmi baj, csak bízz magadban, és hidj benne, hogy megbocsátanak neked!-súgta a fülembe.-Nem azért mondom, hogy lelombozzalak, de tudnod kell, hogyha ne adj’ Isten, mégsem alakulnának a legjobban a dolgok, akkor is ott vagyuk neked Matival.-bíztatott rendületlenül.
-Köszönöm!-suttogtam halkan, és elmorzsoltam néhány könnycseppet. Nem akartam sírni, ezért igyekeztem tartani magam, de ez nagyon nehezen ment.
A vállára hajtottam a fejem, ő pedig egy lágy csókot lehelt a homlokomra, és nyugtatólag simogatta a hátam, aminek hatására szépen lassan álomba merültem.