2010. augusztus 3., kedd

53. rész

Reggel én ébredtem fel előbb, de se kedvem, se erőm nem volt kikászálódni az ágyból, helyette inkább az édesen alvó páromra irányítottam a figyelmemet. Halkan szuszogva aludta az igazak álmát, miközben egyik karja a derekam köré volt fonódva. Megmozdultam egy kicsit, amire ő reflex-szerűen reagált, és még közelebb húzott magához. Alig pár centire volt az arca az enyémtől, én pedig erős kísértést éreztem, hogy megsimogassam a pofiját. Végül nem tudtam megállj-t parancsolni, és még egy óvatos csókot is leheltem az ajkaira. Mocorogni kezdett, majd egy kis idő múlva felpattant a szemhéja, és szembe találtam magam azzal az igézően kék szempárral, amely bármikor le tudott venni a lábamról.
-Jó Reggelt!-köszöntem mosolyogva.-Bocsáss meg, hogy felébresztettelek!-szabadkoztam szinte azonnal.
-Jó Reggelt Kicsim!-bazsalygott, és forrón megcsókolt.-Nekem csak jó, ha ilyen ébresztést kapok!-ült ki az arcára egy széles vigyor.
-Minden rendben? Teljesen nyugodt vagy mostmár?-kérdeztem kíváncsian, miközben felkönyökötem az ágyon.
-Igen, persze!-bólintott.-Ennél jobban nem is alakulhattak volna a dolgok!-tette hozzá gyorsan.
-Bevallom, azért féltem, hogy Jenninek sikerül megvalósítania a tervét! Rettegtem, hogy mi lesz veletek, ha elveszi tőled Matit!-ismertem be őszintén.
-Kívülről soha nem látszott, hogy a fejedben valójában mi játszódik le!-nézett rám hitetlenkedve.
-Próbáltam a lehető legmagabiztosabb énemet mutatni, hogy te egy pillanatig se tudj kételkedni magadban, és abban, hogy össze fog jönni a dolog!
-Lehet, hogy már feladtam volna, hogyha nem tartod bennem a lelket. Akárhányszor elbizonytalanodtam, te ott voltál, hogy ráncba szedj, és újra talpra állíts. Ezt soha nem fogom tudni meghálálni neked!-nézett mélyen a szemembe.
-Nem adtad volna fel! Tudod miért? Mert te vagy Kimi Räikkönen. A Bajnok, aki soha nem adja fel!-magyaráztam szenvedélyes hangon.-És nem azért tettem, hogy utána megháláld! A párod vagyok. Az a minimum, hogy melletted állok amiben csak lehet.
-Köszönöm!-suttogta halkan, és megpuszilta az arcomat. –Annyira bánt, hogy téged teljesen elhanyaogltalak!-szólalt meg pár másodperc múlva, én pedig meglepetten néztem rá. –Alig találtunk egymásra, és máris a nyakadba zúdítottam a gondjaimat, holott szerettem volna veled foglalkozni, és segteni neked, hogy teljesen kilábalhass abból, ami történt veled.
-Jól vagyok, tényleg!-bólintottam határozottan, de azért nyeltem egyet zavaromban.
-Hiányzik a régi életed, igaz?-kérdezte hirtelen.
-Nem!-ágáltam.-Abból a világból már semmi nem hiányzik a családomon és a barátaimon kívül.-sóhajtottam fel egy kicsit gonterhelten.
-Miért nem adsz egy lehetőséget arra, hogy a számodra oly fontos emberek megbocsáthassanak neked?
-Amit tettem velük, az megbocsáthatatlan!-ráztam lemondóan a fejem.
-Soha nem tudod meg, ha nem beszélsz velük!
-Mit akarsz mondani ezzel?-vontam föl az egyik szemöldököm.
-Rose!-fogta meg a kezem.-Menjünk el Angliába! Ülj le a családoddal, és vitassátok meg ezt az egész ügyet.-nézett rám komolyan. Megszólalni sem tudtam a döbbenettől, csak néztem magam elé, és próbáltam feldolgozni, amit az imént mondott.
-Talán igazad van!-szólaltam meg halkan.-Lehet, hogy ezt kellene tennem!-vontam vállat.
-Nem lehet, hanem biztos!-jelentette ki teljes meggyőződéssel. –Kérdés, hogy akarsz-e élni a kívánkozó lehetőséggel!-nézett a szemembe.
-Tudom, hogy biztos támaszom van, így adok magamnak még egy esélyt!-mosolyodtam el halványan.
-Jól döntesz, hidd el!-ölelt magához.-Nem leszel egyedül. Mati és én melletted állunk mindenben, és támogatunk téged!-súgta a fülembe.
Kicsordultak az első könnycseppek a szememből, és ezeket még nagyon sok követte. Most azonban nem fájdalom, hanem a boldogság csalta elő őket. Az, hogy tudtam, végre újra boldog lehetek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése