-Nos akkor, mire is iszunk?-kérdeztem, miközben a poharamban buborékoló, lehűtött nedűt figyeltem.
-Hát…először is arra a fantasztikus nőre, aki most itt ül velem szemben, és akinek hála elrendeződtek a dolgok!-mosolygott rám szerelmesen, és a szabad kezével az enyém után nyúlt, majd cirógatni kezdte a kézfejemet. –És az én egyetlen drága kisfiamra is!-tette hozzá gyorsan.
-Hmm….azt hiszem, hogy a családodat, és téged sem kellene kihagyni ebből a sorból!-szólaltam meg végre, miután sikerült visszanyelnem a kikívánkozó könnyeimet.
Nem szaporítottuk tovább a szót, inkább összekoccintottuk a poharainkat, és belekortyoltunk a pezsgőbe. –Tudod…-szólaltam meg egy rövid idő múlva, azonban még mindig nem emeltem fel a fejem, csak a kezemben forgatott pohárra koncentráltam.-A múltkor beleültetted a bogarat a fülembe, azóta nem hagyott nyugodni a dolog, ráadásul ott volt ez a bírósági ügy is…
-Miről beszélsz Rosalie?-vágott közbe hirtelen a párom.-Megijesztesz!-tette hozzá, és fürkésző tekintettel nézett engem. Nem válaszoltam, inkább folytattam tovább.
-Sokat gondolkodtam, aztán végül döntést hoztam…-felemeltem a fejem, hogy a szemébe nézhessek.
-Ugye nem…?-ingatta a fejét, és az arckifejezése eléggé ijedtnek tűnt.
-Szóval úgy döntöttem, hogy folytatom a tanulmányaimat, lediplomázom, és családjogi ügyvéd leszek!-jelentettem ki határozottan.
-Ezt komolyan mondod?-kérdezte meglepetten.
-Igen, teljesen komolyan!-bólintottam.-Te kezdted el pedzegetni a témát, aztán jött ez a gyerekelhelyezési dolog, és ahogy egyre jobban belemélyedtünk az ügybe, rájöttem, hogy hiányzik nekem a jog. A másik dolog pedig, hogy nem hagyhatok 3 és fél évet elúszni egy olyan senki miatt, mint Daniel!-mondtam magabiztosan, de amint elhagyta a számat annak a senkiházinak a neve, még a gyomrom is összerándult, és egy pillanatra behunytam a szemem.
-Jól vagy?-kérdezte gyorsan Kimster, és ismét megfogta az asztalon fekvő kezemet.
-Igen, persze! Ne haragudj!-szabadkoztam.-Nem akarok róla és a múltról beszélni, csakis a jelenre szeretnék koncentrálni!-mosolyodtam el újra.
-Helyes! Okosan gondolkodsz!-villantott felém egy szívdöglesztő mosolyt, majd felemelte a kezem és egy finom csókot lehelt rá.
A továbbiakban csakis vidám dolgokról beszélgettünk, és mindketten teljesen kikapcsoltunk, nem foglalkoztunk azzal, hogy mi vesz minket körbe. Boldogok, és hihetetlenül felszabadultak voltunk. Isteni érzés volt ez, olyan, amire azt hiszem mindketten vágytunk már jó ideje.
Fél 11-re járt az idő, mikor andalgó léptekkel elindultunk az étteremből. Kéz a kézben sétáltunk, és élveztük, ahogy a lengedező, kissé hűvös nyári szellő néha-néha frissítő hullámokat küldött felénk. Azt hittem, hogy ennél szebb már nem is lehetne ez az este, éppen ezért igazán meglepődtem, mikor lehelet könnyű dallam hangjai rátaláltak a fülemre, és szinte arra kényszerítettek, hogy megálljak és felfedezzem magamnak honnan is indultak el hosszú vándorútjukra. Sokáig nem kellett keresgélnem, hiszen elég volt csak oldalra pillantanom, és megláttam egy kisebb zenekart. Elbűvölve hallgattam a játékukat, hagyva, hogy a lágy és és érzékeket simogató dallamok magukkal ragadjanak az álmok csodálatos világába.
-Táncolunk?-súgta váratlanul a fülembe a kérdést Kimi.
-Miért is ne?-mosolyogtam. Nem számított, hogy ott álltunk az utacska közepén, vagy, hogy emberek tucatjai láthatnak minket. A legkevésbé sem számított. A karjaiba simultam, és hagytam, hogy vezessen ott az alkalmi parketten.
Vége lett a dalnak. Erre azonban nem a hirtelen csendességből következtettem, hanem, hogy Räkka kicsit távolabb húzódott, majd az állam alá téve a kezét, felemelte a fejem, és finoman, mégis szencedélyesen megcsókolt.
-Szeretlek!-suttogtam, miután sikerült szétválnunk.
-Én is téged!-mosolygott, és megcirógatta az arcomat.-Gyre, menjünk haza!-mondta halkan, és megfogta a kezem.
-Kimi!-szólaltam meg hirtelen.
-Igen?-nézett rám kérdőn.
-Kocsival jöttünk…de mindketten ittunk!-jutott eszembe hirtelen a dolog, és egy picit bepánikoltam.
-Tudom!-bólintott nyugodtan.-Mit szólnál, ha sétálnánk? Nem vagyunk messze, csak idefelé kerülőúton jöttünk.
-Nekem megfelel, de mi lesz az autóval?
-Azzal ne törődj!-kacsintott rám. Vállat vontam, aztán az ujjainkat összekulcsolva, elindultunk haza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése