50. rész

Sziasztok!

Végre, visszakaptam a gépemet, és remélhetőleg mostmár tudom folyamatosan hozni a részeket! Köszönöm szépen mindenkinek a kitartást, és remélem, hogy a továbbiakban sem okozok majd csalódást a részekkel! :)


-Nos, hova is megyünk?-érdeklődtem kíváncsian, miközben lekanyarodtunk éppen egy szűk kis utcába.
-Hamarosan meg fogod látni!-mosolygott rám, aztán egy leágazásnál ismét lefordult.
-Ne legyél már ilyen nagyon titokzatos!-durciztam.
-Te meg ne legyél már ilyen nagyon kíváncsi!-vágott vissza nekem, tulajdonképpen a saját eszközeimmel. Erre nem tudtam semmit sem lépni, így jobbnak láttam inkább a csendben maradást választani. Szerencsére azonban nem kellett sokáig betartanom a némasági fogadalmamat, hiszen nemsokára megérkeztünk…bár ebben nem voltam egészen biztos, ugyanis egy erdő mellett álltunk meg a kocsival.
-Hova hoztál te engem?-kérdeztem aggodalmaskodva, Kimster azonban nem felelt, csupán egy ravasz mosoly jelent meg a szája szegletében, majd kiszállt az autóból, és kinyitva előttem az ajtót, kisegített. –Nem tetszik ez nekem!-ingattam a fejem.
-Ne aggódj, csak gyere!-kacsintott rám, majd megfogta a kezem és elindult…egyenesen a fák irányába.
-De-de..-hebegtem.-Nem láttad miben vagyok?-mutattam végig magamon.
-Hidd el, már eddig is alaposan szemügyre vettelek!-ült ki egy széles vigyor az arcára.
-Hát akkor meg?-háborogtam.
-Rose!-lépett közelebb hozzám. Bízz bennem, rendben?-nézett mélyen a szemembe.
-Jól van!-sóhajtottam, és megadóan követtem őt.
Őszintén szólva, abban a hitben éltem, hogy farönköket, gallyakat, és mindenféle gazokat kell kerülgetnem a magassarkú szandámban, azonban kellemesen csalódtam. Az útról látszó erdősáv mögött ugyanis, nem valami elhanyagolt bozót leledzett, hanem egy murvával megszór, kényelmesen járható utacska.
-Hűha!-kiáltottam fel meglepetten.-Ezt nem is gondoltam volna!-ismertem be.-Már csak azt nem értem, hogy mégis mit fogunk mi itt csinálni?-néztem kérdőn a páromra.
-Itt semmit, de ott igen!-mutatott egy terméskővel burkolt épület felé, két fa összehajló ágai között.
Olyannyira elvonta a figyelmemet a környezet szépségében való gyönyörködés, hogy észre sem vettem, hogy a lassan kiszélesedő utacska, egy csodálatos tisztáson folytatta útját.
Szinte törpe növésű, apró bokrok szegélyként emelkedtek mellette, és köztük megbújt egy-egy bambuszfáklya is, amik megalapozták a romantikus hangulatot. A virítóan zöld fűből kikandikált néhány rózsabokor is, amik tovább emelték a hely szépségét.
-Ez…ez…csodálatos!-dadogtam.
-Bíztam benne, hogy tetszeni fog!-mondta halkan, majd átkarolta a derekam..-És még nem is láttál mindent!-tette hozzá egy elégedett mosoly társaságában.
-Lehet ezt még valamivel is felülmúlni?-kérdeztem teljesen elképedve, és azon kezdtem gondolkodni, hogy vajon még mit fundált ki az én egyetlen szőke finnem.