5. rész

Sziasztok! Itt az újabb rész! Én nem fűzök hozzá kommentárt, ti azonban tegyétek meg ezt helyettem is! Jó szórakozást! :D


Egyszer már megörvendeztettem a helyet azzal, hogy üdvözletemet tettem ott, bár azt sem önszántamból, hanem természetesen a munka miatt. Nem voltam ilyen szórakózóhelyekre járó típus, de azért el kellett ismernem, hogy a Symbol nem akármilyen vendéglátóegység. Az étterme valami csodálatos, most azonban megállapíthattam, hogy a klub is megüti azt a szintet. A fekete-fehér járólapok most a hangulatvilágítás színeiben tündököltek, az egyik falnál egy fehér bőrülőgarnitúra húzódott végig, és asztalok egész hada volt összetolva egy-egy nagyobb társaság számára. Természetesen nem maradhatott el a hatalmas bárpult sem, na és persze volt egy emelvény, ahol a DJ-k trónoltak, és ügyes kezekkel pörgették a lemezeket. A klub zsúfolásig tömve volt, így elég nehéz feladatom volt, ha meg akartam találni Sebastiant ebben az órási tömeben. Nagy ívben elkerültem néhány igencsak ittas állapotban vonagló hölgyeményt, és a tömegközlekedésnél már jól ismert módon, próbáltam utat törni magamnak.Gondoltam egyet hirtelen, és felálltam egy lépcsőre, így máris jobban láttam mindent.
-Megvagy!-kiáltottam fel hangosan, de ezt természetesen senki nem hallotta, hála a fülsüketítően hangos zenének. Inteni próbáltam neki, de éppen akkor fordult el, így jobbnak láttam, ha fogom magam, és odamegyek hozzá. Vagy három asztal volt összetolva, amely körül, ha jól számoltam olyan 5-6 ember üldögélt, gondoltam a többiek biztosan táncikálnak, vagy elmentek alkoholutánpótlásért. Seb éppen kimászott a helyéről, én pedig kihasználva az alkalmat, odsiettem hozzá.
-Jó estét!-köszöntem neki németül, és megkopogtattam egy kicsit a vállát, hogy észrevegyen.
-Gina!-fordult meg hirtelen, és nagy lendületében majdnem sikerült fejbevágnia. –Örülök, hogy eljöttél!-mondta vidáman, közel hajolva a fülemhez.-Fantasztikusan nézel ki!-kiabálta hangosan.
-Köszönöm!-mosolyogtam rá.
-Gyere! Bemutatlak néhány embernek!-húzott közelebb az asztalukhoz, és kezdődhetett az esemény, amelyet én csak úgy hívok: Pofavizit. Gőzöm sem volt, hogy Seb vajon mit mond a srácoknak, ugyanis nem álltam olyan közel, hogy halljam, de ismét erősen koncentráltam, mikor hozzám kezdett beszélni.
-Szóval ők itt: Mark Webber, a csapattársam, aztán Fernando Alonso, Robert Kubica, Heikki Kovalainen, Sebastien Buemi, Giancarlo Fisichella. Ott a DJ-pultnál pedig Jaime Algersuari.-mutatott végig a pilótákon.-És van aki még nem érkezett meg!-tette hozzá, én pedig csak bólintottam egyet.
-Üdv, Georgina Tárnoki!-mutatkoztam be egy kis mosoly társaságában, bár kétlem, hogy bárki is hallotta, amit az imént mondtam..
-Ülj le ide szépen, és kezdj el csacsogni valamiről!-vigyorgott rám, majd kihúzott nekem egy széket, én pedig leültem a Heikkinek nevezett szőke srác mellé. –Mit innál szívesen?-érdeklődött udvariasan Seb.
-Hmm…hát legyen egy Sex ont he Beach!-böktem ki egy kis gondolkodás után, aztán teli szájjal vigyorogtam kedves barátomra.
-Kérésed számomra parancs!-pukkedlizett előttem, a következő pillanatban pedig már ott sem volt. Én azonban nagyon is ott voltam a sok ismeretlen férfiember között.
-Szóval, mi is van Veled és Sebikével?-„esett nekem” a barna hajú, kölyökkutya szemű pasi, aki talán spanyol lehetett, a kinézetéből, és a vehemenciájából ítélve. Talán Fernando, ha emlékezetem nem csal.
-Ne haragudj, de nem egészen értelek!-ráztam a fejem. Utólag tűnt csak fel, hogy automatkusan letegeztük egymást.
-Jahjj ugyanmár…..egy ilyen szép lány…..-kezdett el tőmondatokban beszélni. Tipikus pasis célozgatás…utálom.
-Jahjj nem, mi nem vagyunk együtt!-tiltakoztam azonnal.-Hiszen tudjátok, hogy barátnője van, és egyébként is, csak barátok vagyunk. Mostmár jó néhány éve!-vázoltam fel nagyvonalakban a kapcsolatunkat.
-De honnan ismeritek egymást?-szólalt meg a mellettem ülő szőkeség is.
-Hát, ez elég hosszú történet…-kezdtem volna el magyarázkodni.
-Nem baj! Időnk, mint a tenger!-szólt közbe ezúttal a velem szemben ülő, horgas orrú férfi.
Csak meséltem, és meséltem, a hangulat pedig egyre jobb lett, köszönhetően az egymás társaságában eltöltött egy-két órácskának, na é persze az elfogyaszott alkoholmennyiségnek is. A második koktél után már felszabadultam csacsogtam, és nevetgéltem a srácokkal.. Gondoltam egyet hirtelen, és úgy döntöttem, hogy kimegyek egy kicsit a levegőre, mielőtt még a koktélok a fejembe szállnának, és esetleg olyat tennék, amit később megbánok. Felkaptam a kabátomat, és a táskámat, majd az elnézésüket kértem, és átfurakodva, az igencsak illuminált állapotban lötyögő tömegen, a hátsó udvar felé vettem az irányt.
A levegő eléggé lehült, és a szél is fújdogált, de azért még elviselhető volt ez az állapot. Nagyokat lélegeztem, hogy az agyam végre friss oxigénhez jusson, ugyanis a benti fülledt légkörből vajmi keveset kaphattam. Sétálgattam egy kicsit a virítóan zöld pázsiton, és csodáltam az égen ragyogó csillagokat.
-Szép esténk van, nemde?-hallottam meg magam mögött egy ismeretlen férfi hangot, majd megpördültem, és szembe találtam magam egy ősz hajú, kék szemüveges, kissé pocakos pasassal. Ahogy elnéztem, már benne is lehetett egy-két pohárkával.
-Igen, csak kicsit hűvös lett!-bólintottam.
-Talán jobb lenne, ha visszamennénk, vagy esetleg elmennénk…..mondjuk hozzám!-villantott felém egy szívdegleszt vigyort.Illetve részlet kérdése, mert nekem ez inkább visszataszító volt.
-Parancsol?-kérdeztem felháborodottan.-Azt hiszem, hogy eltévesztette a házszámot, Uram!-feleseltem vissza. Gyűlöltem az olyan férfiakat, akik azt hitték, hogy minden nőnemű lényt le tudnak venni a lábukról.
-Ugyanmár…nem kell ennyire keménynek mutatnia magát kedves hölgyem!-villantott felém ismét egy undorító bájvigyort. Megborzongtam, és lassan hátrébb léptem.
-Akkor most elmagyarázom máshogy! Nincs szükégem ilyen, magukat félistennek képzelő, egoista bunkókra, mint Ön……kedves Uram!-sziszegtem dühösen.
-Kikérem magamnak ezt a hangnemet!-csattant fel, aztán váratlanul megragadta a karom, és közelebb húzott magáhot. Kezdtem pánikba esni, de azért még kiabálni tudtam.
-Hagyjon békén! Engedjen el engem!-kapálóztam össze-vissza.
-Flavio!-hallottam, ahogy valaki erőteljes hangon rászólt az engem zaklató bunkóra. –Ereszd el azt a lányt!-parancsolt rá keményen, mire ez a szemét lefejtette az ujjait a karjaimról, majd a másik pasi felé fordult.
-Nocsak! Hős megmentő akarsz lenni?-röhögött a srác képébe, és lenézően mérte őt végig.
-Tűnj el most!-nézett rá mérgesen, mire ez a Flavio dülöngélve ugyan, de elkotródott onnan.
-Köszönöm!-bólintottam a nálam alig pár centivel magasabb férfi felé.
-Nem hagyhattam, hogy egy ilyen taj paraszt társaságában töltse az éjszakát!-mosolygott rám.-Azt hiszem ennél jobbat érdemel!-vigyorodot el. „Na nee! Ha ez is arra megy, komolyan mondom, hogy feldobom az egész bandát a rendőrségen!”
-Nos, úgy gondolom, magam is el tudom dönteni, hogy mi a legjobb számomra!-vágtam vissza azonnal, de az tenyérbemászó vigyort így sem tudtam letörölni az arcáról.
-Hát, ha a legjobbat keresi, akkor jó helyen jár!-mutatott magára. „Istenem! Ezt nem hiszem el! Nem elég, hogy részeg, és kanos, még egoista is!”-ráztam a fejem dühösen. Észre se vettem, hogy közelebb lépett hozzám, és az arcra már majdnemcsak az enyémhez ért.
-Ha egy ujjal is hozzám ér, esküszöm, úgy ágyékon rúgom, hogy többet nem fog tudni a férfiasságával hencegni!-néztem rá parázsló tekintettel, ez azonban nem igazán hatotta meg. Amint éreztem, hogy az ajkai közelítenek, én hátrébb léptem, és egy hatalmas pofont lekevertem neki. Sajnos nem voltam elég jó helyzetben ahhoz, hogy bevátsam az eredeti fenyegetésemet, így maradt ez.
-Menjen a francba, azzal a másik utolsó szeméttel együtt!-vágtam még a képébe, majd elkezdtem rohanni a hátsó kijárat felé. Bőven elég volt már nekem ebből az estéből, ezért úgy döntöttem, hogy hazagyalogolok. Nem volt szükségem még egy ilyen baromra.
Tudtam, hogy nem kellett volna eljönnöm, és ezt az elmúlt negyed óra tökéletesen igazolta. Iszonyatosan dühös voltam, ugyanakkor meg is ijedtem, és ez hamarosan meg is mutatkozott, hiszen néhány könnycsepp gurult végig az arcomon. Mindig is féltem az ilyen helyzetektől, és ráadásul most egyszerre kettő is volt, rögtön egymás után. Csalódás volt, hogy a „megmentőmnek” hitt pasi is csak érdekből csinálta az egészet. Akkor gondolkodtam csak el, hogy nem tudnám őt leírni, abban azonban biztos voltam, hogyha meglátnám, akkor felismerném. Mondjuk nem is akartam őt viszont látni…
Gondolatok egész arzenálja özönlött hirtelen a fejembe, azonban most nem volt erőm megfejteni őket, így az agyamat kikapcsolva, lassan sétálgattam a lakásom felé.