29. rész

-Mit tervezel Drága?-kérdeztem, sejtve, hogy valamit kifundált.
-Vicceljük meg egy kicsit Bátyust!-nézett rám kölyökkutya szemekkel.
-Mégis hogyan? Mit akarsz csinálni?-sóhajtottam egy szemforgatás kíséretében.
-Na gyere, megsúgom!-húzott vissza magához vigyorogva, és beavatott a tervébe.
-A testvéred nem hülye! Ezt nem fogja bevenni!-ráztam a fejem kételkedve.
-Csak próbáljuk meg legalább! Tudod, hogy mindig cukkolt minket, most legalább egy kicsit kitolhatnánk vele!
-Gonosz vagy!-néztem rá összehúzott szemekkel, de édesen mosolyogva.
-Szóval benne vagy!-lelkendezett kis csibész módjára.
-De nem mondtam, hogy tetszik is az elképzelésed!-vágtam vissza gyorsan, mielőtt még elszaladt volna vele a ló.-Amúgy ki lesz az a „szerencsés”, akit elviszel?-érdeklődtem.
-Van egy volt általános iskolai osztálytársam, Mira, akivel még mindig jó kapcsolatot ápolok! Szerintem ő belemenne!-gondolkodott el egy picit.
-Aha!-bólintottam nem túl meggyőződötten a dologról.-Csak nehogy elbukj!-figyelmeztettem.
-Nem fogok!-mondta határozotton, majd váratlanul szájon csókolt.
-Héé!-ütöttem meg nevetve a vállát.-Térj vissza a hagymádhoz!-mutattam a félig megpucolt zöldség felé, én pedig a konyhapulthoz léptem, és folytattam a csirkemellfilé csíkokra darabolását. Köszönhetően Kimster „hatékony” segítségének, kicsit csúszott az ebéd, de Mati nagyon toleráns volt, így ezt nem rótta fel nekünk.
Szép napos idő volt, ezért délután megejtettünk egy könnyed kis sétát a közeli parkban. Nagyon-nagyon sokat beszélgettünk, és hihetetlenül jól éreztük magunkat, én pedig egyre inkább megbizonyosodtam róla, hogy szükségem van a srácokra az összes csacskaságukkal, bájos hülyéskedéseikkel együtt.
Már csak egy hét volt vissza a tanévből, ennek ellenére még volt néhány dolog, amit félbehagytam, éppen ezért úgy döntöttem, hogy hazamegyek előbb, és még befejezem az elmaradásaimat. Matit megint nem sikerült elcsalogatni, így az apja egyedül vitt engem haza, vagyis csak a sarki bolt parkolójáig, ugyanis onnan gyalog mentünk az utcában lévő lezárás miatt. A kapuhoz érve megálltunk még egy picit beszélgetni.
-Akkor…megpróbáljuk?-kérdezte kicsit esetlenül.
-Azt hittem ez nem kérdés!-mosolyogtam rá, és megsimogattam az arcát.
-Bocsáss meg, csak még mindig nehezen hiszem el, hogy találtam egy olyan kincset, mint amilyen te vagy!-bókolt nekem, ami pirulásra késztetett.
-Kincs az nem vagyok, de tényleg nem mutatom meg olyan könnyen a szívemhez vezető utat…Ti azonban a segítségem nélkül is rátaláltatok!-szőttem tovább a metaforát, aztán egy csókot leheltem az ajkaira, aminek hatására mosolyra húzódott a szája.-Majd hívj fel, hogy Mira mit mondott a dologra!-váltottam témát egy huszárvágással.
-Rendben!-bólintott vigyorogva. Valószínűleg elképzelte szegény Ramit, aki egy kicsit hoppon marad, ha sikerül, amit eltervezett.
-Üzenem a kis lurkónak, hogy aztán nekem nagyon vigyázzon magára, a házit meg majd viszem, bár nem hiszem, hogy túl sokat kapnak az utolsó héten!
-Átadom neki! Ne dolgozz sokat!-mosolygott rám, miközben átölelte a derekam.
-Nem fogok!-biztosítottam róla.-Menj, mert a fiad már vár téged.-ösztönöztem az indulásra, bár szívesen élveztem volna továbbra is a társaságát.
-Vigyázz magadra! Majd hívlak!
-Legyetek jók!-mosolyogtam rá, ő pedig szenvedélyesen megcsókolt.
-Szia Kicsim!-köszönt el néhány perc múlva.
-Szia!-búcsúztam, de még gyorsan loptam egy csókot, mielőtt tényleg útnak eredt volna. Megvártam, amíg látótávolságon kívül ért, aztán boldogan mosolyogva, a második emeleti lakásom felé vettem az útirányt.