23. rész

-Rosalie! Muszáj a fiammal mennem.-hadarta gyorsan, és a szemei, az arcának rezdülései, mind egyet sugalltak, nagyon meg volt rémülve, ahogy én is.
-Ne törődj velem, csak menj!-szóltam rá határozottan.
-Tudsz vezetni?-kérdezte váratlanul.
-Igen!-bólintottam, de nem értettem mire akar kilyukadni.
-Itt a jogsid?-folytatta.
-Az irataim között, igen!-válaszoltam.
-Akkor fogd!-adta a kezembe a kocsikulcsot.-Tudod a hol a kórház?
-Azt hiszem!-mondtam gyorsan, majd pár pillanat erejéig gondolkodóba estem, hogy valóban tisztában vagyok-e vele.
-Gyere utánunk!-nézett a szemembe, és a reakciómat meg sem várva, máris a mentőautónál termett. Mit tudtam hát mást tenni, szélsebesen a parkoló felé vettem az irányt, majd megtalálva, beültem a fekete Mercedesbe, és gyorsan feltérképeztem a terepet, aztán beindítottam a motort, és gázt adtam. Bő 20 perc múlva már ott is voltam, és miután leparkoltam a kocsit, sietősen indultam a kórház főbejáratának irányába. Akkor jöttem rá, hogy azt se tudom hova menjek, de a recepciós készségesen segített nekem megtalálni a helyes irányt.
-Kimi!-kiáltottam a folyosó végéről, és odaszaladtam az idegesen föl-alá sétálgató pilótához.–Mi van Matival?-kérdeztem azonnal.
-Úgy néz ki, hogy eltört a karja, és agyrázkódása van, de még semmi nem biztos!-válaszolt, és láttam a szemében megcsillanó félelmet.
Meg akartam szólalni, de éppen ekkor lépett ki egy fehér ruhás, magas férfi az egyik ajtó mögül.
-Jó napot Mr Räikkönen, Henri Hyäve vagyok!-nyújtotta a kezét Kimi felé.
-Jó napot!-bólintott egy kicsit nehézkesen.
-A mentős kollégák megállapítása helyes volt, tényleg törés keletkezett a fia alkarjában, azonban ezt húzással nem lehet helyrerántani, ezért egy kisebb beavatkozáson kell átesnie.-adta az aggódó apuka tudtára a pontos helyzetet.
-És ez mennyire veszélyes?-kérdezett vissza.
-Ne aggódjon Uram, ez rutin műtétnek számít!-bíztatta a teljesen maga alatt lévő férfit. –De jobb, ha nem késlekedünk, úgyhogy megyek is! Kérem ne aggódjon, nem lesz semmi gond!-bátorította újfent.
-Köszönöm!-mondta halkan, és hagyta távozni, az elsiető orvost. Szó nélkül elsétált mellettem, és leült a fal mellett álló székek egyikére, arcát pedig egy hatamas sóhaj kíséretében a tenyereibe temette. Bár nagyon aggódtam, tudtam, hogy ezúttal nekem kell támaszt nyújtanom, és megpróbálni kicsit megvigasztalni a letört Bajnokot.
-Kimi!-szólítottam meg halkan, és az egyik kezemmel óvatosan megérintettem a vállát.-Minden rendben lesz! Mati gyorsan túl fog esni az egészen!-próbáltam nyugtatni, miközben leültem mellé.
-Az egész az én hibám! Ha nem erőltetem ennyire a versenyzést…-kezdte el saját magát vádolni, amit nem hagyhattam szó nélkül, így mielőtt még folytatni tudta volna, a szavába vágtam.
-Hééé! Ne mondj butaságokat!-torkolltam le óvatosan.-Figyelj!-néztem a szemébe.-Amikor meséltél magatokról, azt mondtad, hogy Matiban a gyerekkori önmagadat látod viszont. Kérdezem én, Kimi Räikkönentől elvárták, hogy azt tegye amit nem szeretne, és kényszerítették a szülei arra, hogy kisgyerek fejjel versenyezzen? Nem! Kimit csak a szíve vezette, és meg szerette volna mutatni, hogy mire képes. És Matias Räikkönen is ilyen! Ő nem azért versenyez, mert te akarod, hanem azért mert ez az élete, ahogy neked is, és be akarja bizonyítani, hogy legalább olyan jó, mint az apja, akit annyira imád.-magyaráztam neki szenvedéllyel azt, amit valóbna láttam és éreztem.
-Rose!-suttogta a nevem, alig hallhatóan.-Köszönöm!-nézett rám hálásan.
Nem volt szükség több szóra, tudtam, hogy megértette, amit megpróbáltam elmagyarázni neki.Csendesen üldögéltünk ez után, és vártuk, hogy végre megjelenjen az orvos. Körülbelül háromnegyed óra tétlen, és idegtépő várakozás után odasétált hozzánk Mr. Hyäve, talpig műtős ruhában.
-Megnyugodhat Mr. Räikkönen, minden rendben! Semmi komplikáció nem volt, és szinte biztos, hogy semmi maradandó nyoma nem marad a balesetnek.-mosolygott, mire Kimi arcán megkönnyebbülés látszott.
-Bemehetek hozzá?-kérdezte gyorsan.
-Még az altató hatása alatt áll a kisfiú, de néhány percre talán igen.-egyezett bele végül, látva a kérlelő tekintete.
-Köszönöm!-sóhajtott.
-Most újabb műtét vár rám, de később meg fogom nézni Matiast!-biztosította róla a mostmár nyugodtabb apukát.-Úgy készüljön, hogy éjszakára mindenképpen benntartjuk megfigyelésre a kisfiút.
-Értem!-bólintott.-Köszönök mindent!-hálálkodott.
-Ez a dolgom!-mosolyodott el ismét a doktor-Ha most megbocsátanak, muszáj elmennem!-biccentett felém is, majd újból útnak eredt.
Kimi megfordult és rámnézett. Semmit nem kellett mondania, értettem, hogy mit gondol, és mit érez most ott legbelül. Bólintottam egyet, és rámosolyogtam.