17. rész

Miután Kimi újra visszanyerte a nyugodt állapotát, hazavitt engem.
-Köszönök mégegyszer mindent!-mosolyogtam rá, miközben kikapcsoltam a biztonsági övet.
-Nincs mit! Örülök, hogy jobban vagy!
-Mondd meg kérlek Matinak, hogy üdvözlöm, és nemsokára újra találkozunk!
-Jól van! Átadom!-bólintott.
-Majd valamikor összefutunk…remélem!-tettem hozzá, aztán kiszálltam az autóból.
-Rose!-állított meg.-Mielőtt még el nem felejtem!-nyújtott felém egy kis cetlit.-Hívj, ha szükséged van valamire!-mosolygott.
-Rendben! Kössz!-hálálkodtam, majd elindultam a társasház bejárata felé.
Alaposan átgondoltam dolgokat, és arra a megállapításra jutottam, hogyha már kivettem néhány nap szabit, akkor tényleg arra kellene használnom, hogy teljesen feltöltődjek.Úgy éreztem, hogy nem csak lelkileg van szükségem átalakulásra, hanem külsőleg is meg kell újulnom valamelyest.Kezdtem manikűrrel, majd pedikűrrel, aztán végül úgy döntöttem, hogy a frizurámat is átalakíttatom picit, úgyhogy fodrászhoz is bejelentkeztem.A mindenféle szépítkezési eljárások mellett alkalmam volt meggyőződni a finn szauna jótékony hatásairól is. Néhány nap után azt hiszem kijelentettem, hogy újra jól éreztem magam a bőrömben, és ez főképpen a Kimivel töltött estének volt a hatása, nem pedig annak a számtalan „beavatkozásnak”, amiket az elmúlt néhány napban elvégeztettem magamon.
Pénteken reggel, ébredés után, elég érdekes ötletem támadt, amitől még az esetlegesen felmerülő bénázás sem tántorított el. Ha már a srácok annyit segítettek nekem, gondoltam főzök nekik valami finom vacsorát. Nem voltam egy konyhatündér, de reméltem, hogy azért az anyukámtól ellesett fortélyokat kamatoztatni tudom a konyhában.
Reggelizés után átöltöztem, majd egy bevásárló-listával a kezemben, elindultam a közeli áruházba.
„Szóval mi is kell nekem?”-álltam meg a zöldséges pultnál, majd belenéztem a puskámba, amit azért írtam, nehogy bármit is elfelejtsem megvenni.
„Paradicsom, paprika, uborka, vöröshagyma, fokhagyma…”-soroltam magamban a szükséges alapanyagokat. Meglátszott, hogy nem voltam egy rutinos bevásárlós, és főzőcskézős lány, ugyanis előfordult, hogy az elgurult paradicsomok és vöröshagymák után futkároztam, vagy éppen a joghurtos dobozokkal egyensúlyozva lépkedtem a bevásárlókocsi irányába.
„Hús, zöldségek, fűszerek, talán minden megvan.”-ellenőriztem a reklámszatyrokba belezsúfolt cuccokat, miután kifizettem az árut.
Hazaérve, szépen kiraktam mindent, aztán, hogy hasznos tagja legyek az iskolai közösségnek, elkezdtem kitöltögetni a gyerekek bizonyítványait. Nagyon pontos voltam, hiszen amint végeztem, ránéztem az órára, ami fél 5-öt mutatott, így tehát nekifogtam a készülődésnek.
Egy gyors zuhanyzás után felöltöztem, majd a megvásárolt alapanyagokat összegyűjtöttem egy gyékénykosárba, aztán elindultam a buszmegálló felé.
Néhányan furcsán néztek rám, ahogy a súlyos kosarat cipeltem, de számomra megérte a fáradtságot a dolog. A fekete Mercedes ott állt a ház előtt, amiből arra következtettem, hogy otthon van a két „jómadár”. Becsengettem, és reméltem, hogy valamelyikük jön ajtót nyitni.
Nem is kellett sokat várnom, hamarosan szembe találtam magam a kis szöszivel.
-Rosalie néni! Csókolom!-köszöntött vidáman.
-Szia Mati!-mosolyogtam rá, és üdvözlésképpen kapott tőlem egy jó nagy cuppanós puszit is.-Apukád itthon van?
-Igen!-bólogatott. – Be tetszik jönni?-kérdezte udvariasan.
-Hát, ha szabad…-mondtam kedvesen.
-Persze!-tárta szélesebbre a nyílást, hogy én is beférhessek rajta a magammal vonszolt kosárral egyetemben.
-Ki az Kölyök?-kérdezte Iceman monoton hangon, de fejét egy pillanatra sem emelte volna fel az előtte szanaszét heverő irathalmazból.
-Ne szólj neki!-suttogtam Matinak, aki bólintott egyet, jelezve, hogy úgy fog cselekedi.
Letettem a cuccokat a taposóra, majd nagyon halkan odalopóztam mögé, a fejemet pedig olyan közel tartottam, hogy az arcom szinte a hajához ért.
-A Húsvéti Nyuszi!-súgtam a fülébe egy kis hatásszünet után, mire ő talán reflekxből, de hirtelen felpattant a székről.