Szombat reggel a hálószobámba beszűrődő Napsugarak verték ki a szememből az álmot. Nyújtózkodtam egy nagyot, majd a takaróm alól kibújva, az ablakhoz léptem, és széthúztam a sötétítőt. Vonzott a csodálatos napsütés, és a madarak vidám csicsergése, így aztán a kissé nyikorgó ajtót elhúzva, kiléptem az erkélyre, ahonnan tökéletes kilátás nyílt a szomszédos utcára, amelyben mindig óriási nyüzsgés volt. A hűvös reggeli szellő átjárta a testem, aminek hatására megborzongtam, azonban ahelyett, hogy bementem volna, inkább behunytam a szemem, és beszívtam a közeledő nyár friss illatát. Miután kigyönyörködtem magam a gyönyörű májusi reggelben, visszamentem a lakásba, gondosan bezárva magam mögött az erkélyajtót. Ránéztem az éjjeli szekrényen álló kis vekkerre, és láttam, hogy ideje nekifognom a készülődésnek, ha nem akarom elszalasztani Mathi versenyét.
Gyors zuhanyzás után, máris a szekrény előtt kötöttem ki, és a ruhát kezdtem válogatni. Némi gondolkodás után előkotortam egy kényelmes, sötétkék famert, hozzá pedig egy halványrózsaszín topot választottam, ami fölé még egy fehér pulcsit is vettem, hogyha esetleg hűvösebb lenne, akkorse fázzak.
A hátam közepéig érő, barna hajamat átkeféltem, és kiengedve hagytam, csupán megigazgattam kicsit, aztán feldobtam a szokásos, natúr színekből álló sminkemet.
Újra az órára pillantottam, és ijedten vettem észre, hogy 20 percem van, hogy odaérjek az áruházhoz. Ennek ellenére még pár percig vaciláltam, hogy sportos, vagy inkább csinos cipőt vegyek-e fel, de végül az aranyközéputat választva, a lapostalpú balerina-cipőmet húztam a lábamra. Felkaptam a táskámat, és gyors léptekkel elindultam a megbeszélt helyre.
Olyannyira kiszámítottam az időmet, hogy szinte egyszerre értünk oda a parkolóba.
-Jó Reggelt!-köszönt Kimi, miután a motort leállítva, kiszállt az autóból.
-Jó Reggelt!-bólintottam mosolyogva.
-Látom Ön is az utolsó pillanatban ért ide!
-De még éppen időben!-tettem hozzá, mire egy sunyi mosoly jelent meg a szája sarkában, miközben kinyitotta előttem az ajtót.
-Hello Mati!-köszöntem a kissrácnak, aki a hátsó ülésen foglalt helyet, néhány ngyobb batyú társaságában.
-Jó Reggelt Rosalie néni!-köszönt vissza vidáman.
-Mehetünk?-szólalt meg a „sofőr”, miközben visszacsatolta éppen a biztonsági övét. A választ tulajdonképpen meg sem várva, már indította is az autót. Az egész út a fiúk, főleg Mathias beszédjétől volt hangos, amit én csendesen hallgattam.
-Apu ugye játszhatok még a többiekkel egy kicsit?-nézett rá a férfira kérlelő szemekkel, mikor odaértünk a pályához.
-Tudod, hogy nem szeretem, ha ilyenkor elmész…-rázta a fejét a „Jégember” néven elhíresült finn.-Aztán nekem időben visszaérni!-lágyult el csöppet a hangja.
-Időben ittleszek!-biztosította az apját, aztán már ott sem volt.
-Nem sétálunk addig egyet?-biccentett a fejével Kimi a közeli park felé.
-De igen!-mosolyogtam, majd lassú léptekkel elindultunk a murvás úton.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése