5. rész

Bár keddenként csak 10-re kellett bejárnom a suliba most kivételesen már reggel 8-ra behívtak. A tanáriba beérve nagy kavarodás fogadott, hiszen mind az alsós és a felsős tanárok bennt voltak, és még a különórákat tartó kollégákat is behívták.
-Jó reggelt!-köszöntem, de nem valószínű, hogy túl sokan meghallották Lepakoltam az egyik asztalra a kezemben lévő hatalmas stóc kottát, majd a már valószínűleg korábban lefőzött, kihűlt kávéból töltöttem magamnak a bögrémbe.
-Hello Rosalie! Te is ilyen korán bennt vagy ma?-köszöntött a Toni, a suli hokicsapatának edzője.
-Muszáj volt bejönnöm. Pedig szívesen aludtam volna még egy órával tovább!-tettem hozzá.
-Ismerős!-bólintott, és belekortyolt a kávéjába.
-Jó Reggelt mindenkinek!-hallottuk meg meg néhány perc múlva az igazgató hangját. Nos, nem is húzom tovább az időt, azért hívattam be mindenkit, mert szükség van a segítségetekre. Az osztályokat tanító kollégákkal rendkívüli, egész napos értekezletet tartunk, ugyanakkor a diákokkal is kell lennie felügyelőnek, így aztán a művészetis tanárokat, és az edzőket szétosztjuk az osztályokban.-közölte a dolgok állását, amit nem kis felhördülés követett, de tulajdonképpen hiába, hisz nem tudtunk mást tenni.
-Rosalie!-szólított meg Marta, az egyik igazgatóhelyettes. Rád vannak bízva az elsősök!-olvasta le a papírjáról.
-Rendben!-bólintottam, és máris azon kezdtem agyalni, hogy mivel tudnám lefoglalni a kicsiket.
-Tudom már!-mosolyodtam el, mikor megláttam az egyik asztalon néhány borítékot. Leültem egy székre, és gyorsan munkához láttam. Mire becsengettek az első órára, már a játékhoz szükséges dolgokkal együtt a kicsik termében voltam.
-Sziasztok!-köszöntem nekik mosolygva.
-Csókolom!-üdvözöltek, miután illedelmesen felálltak.
-Engem Rosalie-nak hívnak, zongoratanár vagyok, szóval ritkán láthattok, ugyanis én inkább délután vagyok bennt. Azt hiszem egy-kettőtöket már ismerem-utaltam ezzel Annelire, és legújabb ismerősöm szőke kisfiára, akiket időközben felfedeztem-de a többiekkel is szeretnék néhány dolgot megtudni. Szóval meséljetek egy-két dolgot magatokról.-mosolyogtam rájuk, majd hagytam szépen mindenkit érényesülni.
Éppen elmondta a mondandóját az utolsó kisgyerek, mikor megszólalt a csengő, én pedig kiengedtem őket a jól megérdemelt szünetükre, majd nekifogtam a napi teendők dokumentálásának a haladási naplóban.
-Na mit szeretnétek csinálni?-érdeklődtem tőlük a második óra elején.
-Játszani!-kiáltottak nagy egyet értésben.
-Hát ezt rögtön gondoltam!-nevettem.-És van ötletetek?-kérdezősködtem tovább, azonban ahogy láttam a bizonytalanságot a szemükben, jobbnak láttam előállni az ötletemmel.-Szerettek Activytizni?-mutattam fel a borítékokat, mire mindenki hevesen bólogatni kezdett.-Remek! Akkor szétosztom a csapatokat!-lelkesedtem én is.
Végigjátszottuk a kicsikkel az egész délelőttöt, és azt hiszem bizton állíthatom, mindenki nagyon jól érezte magát. Én legalábbis biztosan. Az óráik végeztével elköszöntem tőlük, majd visszamentem a tanáriba, és nekiláttam az ebédemnek
Fél 4-kor befejeződtek aznapra az iskolai teendőim, úgyhogy összeszedtem a cuccaimat, és hazaindultam. Mintha csak a tegnapi események ismétlődtek volna meg, Matit ismét ott találtam a lépcső alján üldögélni, egyes egy magában.
-Hei!-köszöntem neki, megcsillogtatva a „hatalmas” finn „tudásomat”.
-Csókolom!-köszönt vissza meglepetten.
-Kérlek, nehogy azt mondd, hogy elfelejtettek téged!-néztem rá esdeklő szemekkel.
-Apu jön értem! Toni bácsi hokiedzésén voltam!-magyarázta.-Húú, megnyugodtam!-mosolyogtam rá.-Akkor megyek is, mert nemsokára jön a buszom! Vigyázz magadra! Szia!-búcsúztam el tőle, majd elindultam a kijárat felé.
-Rosalie néni!-szólt utánam, amire én visszafordultam.
-Tessék!
-El tetszik jönni a gokart-versenyemre?
-Én?-mutattam magamra, miközben nagy szemekkel néztem rá.
-Igen!-bólogatott hevesen.
Őszintén szólva azt se tudtam mit mondjak. Néhány napja ismertem csak őket, és most mégis meghívott egy versenyére. Nagyon jól esett ez nekem, de fogalmam se volt, hogy mit válaszoljak
-Hát…-szólaltam meg nagy nehezen, de nem tudtam végigmondani, mert éppen ekkor lépett mellém a korábbi Forma-1, majd WRC pilóta.
-Jó napot! Szia Kölyök!-köszönt nekünk, és lepacsizott a fiával.
-Jó napot!-bólintottam.
-Apu, képzeld meghívtam Rosalie nénit a szombati versenyre!-újságolta neki.
-Óhh tényleg? És mit mondott?-pillantott felém.
-Én nem is tudom…-hebegtem egy kicsit zavarban.
-Ha a fiam ilyen udvarias…-nézett rám Kimi jelentőségteljesen, és emelett még af élbehagyott mondata is igen árulkodó volt.
-Nem szeretnélek megbántani, és egyébként érdekel is a dolog…
-Akkor meg tetszik nézni?-kérdezte lelkesen Mati, és ez után nem volt szívem azt mondani, hogy nem.
-Igen, elmegyek!-mosolyogtam rá.
-Szombaton 11-kor lesz az itteni gokart-pályán.-közölte velem a paramétereket az idősebbik Räikkönen.-De úgyis Önért megyünk!-tette hozzá.
-Arra semmi szükség, oda fogok találni!-biztosítottam róla.
-Ugyanmár, útba esik, felvesszük…mondjuk az áruháznál!-gondolkodott el egy pillanatra.
-Jól van!-bólintottam végül beleegyezően.
-Akkor találkozzunk a parkolóban 9 körül!
-Ottleszek! Viszont mostmár tényleg muszáj mennem!
-Köszönöm!-nézett rám Mati boldogan, én pedig kedvesen rámosolyogtam.
-Szia! Viszlát!-köszöntem nekik sietve, mert már igencsak sürgetett az idő.
-Szombaton találkozunk, viszlát!
Hát, nem kicsit voltam meglepődve, de nagyon örültem ennek a kedves meghívásnak, és ezek után már izgatottan vártam a hétvége első reggelét.