19. rész

Szinte az egész hétvégét a szobánkban töltöttem ugyanis a srácok megtiltották nekem, hogy betegyem a lábam a központ területére. Meg aztán nem éreztem magam túl jól, így nem is volt sok kedvem kimozdulni. A vasárnapi záróünnepséget ismét webkamerán keresztül segítettem levezényelni, de a kollégáimtól még nem búcsúztam el, ugyanis megígérték nekem, hogy majd este meglátogatnak. Mikko sem jött még vissza a hotelbe, így egyelőre csak telefonon tudtam gratulálni neki a dobogós helyéhez. Mivel nem igazán tudtam elhagyni a szobát több mint három napig, bőven volt időm arra, hogy Kimi ajánlatán gondolkozzam. Minden oldalról körüljártam már a dolgot, próbáltam mindent reálisan mérlegelni, de összezavarodtam, így képtelen voltam döntést hozni.

Vasárnap este, a kanapén üldögéltem éppen, felpolcolt lábal, amikor kopogtak. Óvatosan odabicegtem a bejárathoz, és egy apró mosolyra húzódott a szám, amikor az ajtót kinyitva megláttam a vendégemet.
- Szia! - köszöntünk teljesen egyszerre, majd zavartan elnevettük magunkat. - Gyere be! - húzódtam félre, hogy be tudjon lépni a szobába.
- Köszönöm. - bólintott. - Hogy vagy? - kérdezte előzékenyen, közben felém nyújtotta a kezét, és segített visszaevickélni a kanapéhoz.
- Hát, a bokám már nem fáj annyira, viszont azt hiszem, hogy ez az agyrázkódás súlyosabb, mint gondoltam. - húztam el a számat.
-Remélem, hogy lassan azért rendbe jössz. - mosolygott rám és leült mellém. - Nos, gondolkodtál azon amit mondtam csütörtökön? - csapott a lovak közé.
- Igen! - bólintottam. - Nagyon sokat, de még mindig nem tudom, hogy mit csináljak! - néztem rá tanácstalanul.
- Vállald el, kérlek! Neked ez csak néhány hét lenne, nekik viszont a gimis éveiket ez változtathatná meg. - kezdett bele már megint olyan szenvedélyesen, hogy tudtam így képtelen leszek neki nemet mondani.
- Kimi. - sóhajtottam. - Te ezt nem értheted. - ingattam a fejem. – Ez nem olyan egyszerű, és én……én annyira félek! - emeltem rá a könnyes szemeimet.
- Mitől Kiira? - nézett rám értetlenkedve.
- Attól, hogy a tánc megint az életet fogja jelenteni számomra, és én azt már nem bírnám ki, ha még egyszer azt kellene mondanom, hogy örökre vége van! Előbb végzek magammal, mint hogy ezt megtegyem. - suttogtam elkeseredetten, kétségek között örlődve.
- Kiira. - rázta meg finoman a vállaimat. - Miket beszélsz itt nekem? - nézett rám döbbenten. - Miért kellene megint lemondanod arról amit szeretsz? És egyáltalán miért hagytad abba a táncot? - kérdezte kíváncsian, és ahogy a szemébe néztem, tudtam, hogy most kell erősnek lennem, mert különben biztos, hogy kiborulok. És az senkinek nem lenne jó. Felálltam a kanapéról, majd lassan az üvegfalhoz lépkedtem és azon keresztül csodáltam a főváros nyüzsgő forgatagát. Tele volt ez a város élettel, mégis ahogy az utcákon rohangáló, parányi hangyáknak tűnő embereket figyeltem, azt gondoltam, talán nekik is vannak kétségeik, olyan félelmeik, amelyeket senkivel nem mernek megosztani. Mégis, igyekeznek maguk mögött hagyni ezeket, és úgy gondolni rájuk, mint múló fájdalmakra, amelyek az idő jótékony munkájának köszönhetően egyszer majd szép emlékekként térhetnek vissza.
- Minden rendben? - hallottam meg hirtelen Kimi hangját magam mögött, majd megrázkódtam kicsit, amikor a kezét a vállamra tette. Visszanyeltem a könnyeimet, aztán vettem egy nagy levegőt és megfordultam.
- Életemben először, szembenézek a legnagyobb félelmemmel, és nem hagyom, hogy legyőzzön engem. Sőt, azt sem engedem, hogy valaki megint szétrombolja azt, amit küzdelmes munkával felépítettem! - közöltem vele elszántan, végig mélyen a szemébe nézve, hogy tudja, már nem az a kislány vagyok, akit nyolc éve sikerült behálóznia. Azóta felnőttem és képes vagyok megvédeni magam, még tőle is. - Mondd meg a srácoknak, hogy minden tudásukat szedjék össze, és rázzák össze a csapatot, mert nem fogok engedni, és olyan műsort csinálok nekik, amit egész Svájcban emlegetni fognak. - jelentettem ki határozottan és céltudatosan. Nyolc év után először éreztem megint azt, hogy a régi Anneli visszatért és ettől magabiztosabbnak éreztem magam.
- Ez a beszéd Kiira! - vigyorgott rám Kimi boldogan. - Elvégre is országos verseny lesz, ahol a srácoknak bizonyítaniuk kell.-tette hozzá.
- Hogy mi? - nyíltak tágra a szemeim.
- Országos verseny, pontosan egy hónap múlva!
- Uramatyám! - szorítottam a tenyeremet a homlokomhoz. - Hogy tudom én ezt megoldani? Egy hónapig ingázzak Svájc és Finnország között, és készítsem fel a gyerekeket egy országos versenyre? - hüledeztem.
- Addig odaköltözöl hozzám, nem gond! – vonta meg a vállát, nekem viszont még az állam is leesett, amikor ezt így kijelentette.
- Én? - mutattam magamra. - Hozzád? - néztem rá. - Hát ez egy vicc! - nevettem fel szarkasztikusan.
- Most miért? Csak egy hónap. - tárta szét a kezeit.
- De ez abszurd? Költözzek oda hozzád? - kiáltottam fel döbbenten.
- Ki költözik és hova? Miről beszéltek ti ketten? És amúgy is, Kimi te mit keresel itt? - hallottam meg hirtelen Mikko hangját magunk mögött, mire mindketten felé fordultunk és részemről, én eléggé megilletődve pislogtam rá.
- Szívességet kértem Antól, azért vagyok itt. - válaszolt a Jégember teljes lelki nyugalommal. - Szükségem lenne valakire, aki jól tud táncolni és ért a gyerekek nyelvén, mert az egyik zürichi gimiben egy ilyen tanárra lenne szükség. Meg kellene nyerniük egy versenyt, mert csak így maradhat meg az iskola. Jenni ismeri Ant, ő mondta nekem, hogy kérdezzem meg tőle, hátha elvállalja a srácok felkészítését. - mesélte el Kimi dióhéjban az ügyet, nekem viszont megint a padlón kötött ki az állam, ahogy hallottam, milyen gyorsan kitalált valamit. Vagy lehet, hogy ebben tényleg benne van Jenni keze is?
- Ez csak egy hónap Mikko, és szeretnék nekik segíteni. - néztem a páromra kissé kérlelő pillantásokkal.
- Egy hónap? - emelkedett a hangja egy oktávval magasabb hangtartományba. - És addig rohangálsz két ország között? - kérdezte teljesen felpaprikázódva.
- Nem. Addig odaköltözik hozzám! - közölte Kimi higgadtan, én viszont idegességemben már az ajkamat harapdáltam. Tudtam, hogy most fog borulni a bili.
- Hogy miiiiii? - kiabálta a párom döbbenten. - Hát te meg vagy húzatva! Nem gondolod, hogy hagyni fogom, hogy a barátnőm nálad lakjon, ugye? - nézett Kimire szikrákat lövellő pillantással.
- Miért Mikko? Csak nem féltékeny vagy? - hunyorgott a páromra. Nem örültem neki, hogy direkt provokálja őt. - Nem bízol meg a barátnődben? - kérdezte egy ravasz mosollyal az arcán.
- Benned nem bízom meg! - sziszegte a Jégember képébe, miután közelebb lépett hozzá. Ekkor futott át az agyamon, hogy ezek bizony mindjárt egymásnak esnek, ha nem csinálok valamit.
- Mikko, Kimi, elég már! - szóltam rájuk határozottan, mire ők rögtön rám néztek. - Hagyjátok abba ezt itt és most. - szögeztem le gyorsan. - Ennek a veszekedésnek semmi értelme. - ráztam a fejem. - Maradjuk annyiban, hogy odamegyek Svájcba, segítek azoknak a gyerekeknek és egy hónapig Kiminél fogok lakni. Hétvégenként pedig, ha nem lesznek próbáink, akkor hazautazom. Megfelelő ez így? - próbáltam rendet tenni a srácok között.
- Nekem igen! - ragyogott fel Kimi arca.
- Nekem nem, de tudok mást tenni? - nézett ránk morcosan a párom. - De ne merd kihasználni a helyzetet Räikkönen! - mászott bele Kimi arcába.
- Ne fenyegess Hirvonen! - mosolygott rá negédesen. - Akkor még beszélünk, és hálásan köszönöm előre is! - kezdett el beszélni hozzám Kimi, anélkül, hogy figyelembe vette volna a barátom jelenlétét.
- Rendben! - bólintottam, de kissé feszélyezve éreztem magam.
- Megyek is, további szép estét nektek! - bájvigyorgott egyet még a páromnak, amit én már csak egy rosszalló fejcsóválással jutalmaztam.
- Kikísérlek. - ajánlottam fel.
- Köszönöm, de nem kell. Maradj csak, és pihentesd a lábad. Kitalálok magam is! Meg aztán, úgy látom Hirvonennek van még veled némi megbeszélnivalója! - szúrta még oda kicsit gonoszan, aztán elhúzta csíkot, mielőtt még Mikko a torkának esett volna. A párom mérgesen nézett rám, és ebből már tudhattam, hogy még hosszú, és nem túl nyugodt este elé nézünk. A kanapéhoz sétáltam, kényelembe helyezkedtem és vártam, hogy Mikko a nyakamba zúdítsa az első adag megrovást. Biztos voltam benne, hogy élmény lesz ez az este.