2011. február 5., szombat

3. rész

Még az arcát sem sikerült szemügyre vennem „őnagyságának”, de már akkor biztos voltam benne, hogy a mellettünk elrohanó szőke srác nem lesz a szívem csücske……
-Ne is foglalkozz vele, direkt csinálja, hogy idegesítsen!-próbált meg visszazökkenteni az iménti beszélgetésünkbe az egyelőre még ismeretlen, ám annál szimpatikusabb férfi.
-Hát legyen olyan kedves, és ne engem!-jegyeztem meg morcosan és összefontam a karjaimat a mellkasom előtt. –Hol is tartottunk?-erőltettem ismét egy mosolyt az arcomra, miután visszatereltem a szót az előbbi témánkra.
-Azt hiszem ott, hogy az én nevem…..
-Fiúk, lányok egy kis figyelmet szeretnék kérni!-jelent meg Christian, apával az oldalán, és ezzel újra félbeszakította a még mindig ismeretlen srác bemutatkozását. A csapatvezető szemeivel erősen keresett valakit a „tömegben” és a pillantása egyszer csak rajtam állapodott meg.-Gyere csak!-hívott oda magához
-Még beszélnük!-moolyogtam rá a srácra, akivel alig néhány perc alatt összebarátkoztam-legalábbis én úgy éreztem-aztán elindultam Chris felé.
-Először is, engedjétek meg, hogy bemutassam nektek Martin Schrödelt, aki mostantól a mérnöki csapatunkat fogja erősíteni szaktudásával. Kérlek titeket, magyarázzatok el és mutassatok be mindent neki.-biccentett a teremben ülő mérnökök felé. –Ez a csinos hölgy pedig, itt a másik oldalamon Martin lánya, Nora Ha szükségetek lenne rá, akkor az orvosi szobában fogjátok legtöbbször megtalálni, ugyanis orvostanhallgató és nálunk tölti gyakorlati idejét.-mutatott be végül engem is a társaságnak. Ismét feszélyezve érztem magam, de az a néhány kedves mosoly, amit leolvashattam az emberek arcáról, kezdte feloldani a gátlásaimat.-Szeretném, hogyha segítenétek nekik beilleszkedni, és megtanítanátok nekik az itteni rendszert, valamint, ha szükségük lenne néhány tanácsra, akkor a rendelkezésükre állnátok! Biztos vagyok benne, hogy gyümölcsöző lesz ez a kapcsolat, és nagyon remélem, hogy jól fogjátok itt érezni magatokat.-fordult felénk, és mindegyőnkkel kezet fogott.-Üdvözöllek titeket a Red Bullnál és eredményes munkát kívánok nektek!-mosolygott ránk kedvesen.
-Köszönjük!-bólintottam, aztán egy nagy levegőt véve néztem végig újra társaságon.
-Minden oké lesz!-ölelt meg Apa, miután Chris másfelé vette az irányt.
-Menj, a többi mérnök már vár rád, és neked meg kell mutatnod, hogy egy nagyszerű szakember vagy, aki a kisujjából is kirázza az ide szükséges tudást!-mosolygtamszeretetteljesen, és egy puszit nyomtam az arcára.
-Vigyázz magada Kicsim! Ha szükséged van, mindig meg fogsz találni valahol!-kacsintott rám, és megsimogatta az arcom, majd elindult újdonsült kollégiái asztala felé.
Csendesen álldogáltam tovább ott a fal mellett, teljesen egy magamban, ezért is ért váratlanul, amikor valaki megkocogtatta a vállamat.
-Jézusom!-kaptam a kezem ijedten a mellkasomoz és kissé megszeppenve pislogtam a mellettem álló két hölgyeményre.
-Hello!-köszöntek egyszerre.-Tina Meyer vagyok, ő pedig itt Susie Baden!-vette a szót magához a szőke hajú lány.
-Jó napot! Nora Schrödel!-fogtam velük kezet kicsit félénken.
-Hallottuk, hogy új vagy itt Tündérkém, és láttuk, hogy milyen egyedül álldogáltál itt, ezért gondoltuk, hogy megpróbálunk valami beszélgetés félét kezdeményezni!-mosolygott rám a látszat alapján, korban kissé idősebbnek tűnő hölgy, Susie.
-Ez nagyon jól esik! Köszönöm!-bólintottam, és hálás pillantásokat intéztem hozzájuk.
-Engem, ha szükséged van valakire, vagy csak beszélgetni szeretnél, akkor megtalálsz Christian irodája mellett, ugyanis én vagyok az asszisztense!-kezdett el újra Susie beszélni.
-Én pedig a büfében fogok mindig a szolgálatodra készen állni!-csacsogott Tina is.
-Igazán rendesek velem, pedig még csak most jöttem! Köszönöm a kedvességüket!-hálákodtam újfent.
-Kislány! A magázódó formát azonnal felejtsd el, különben elfelejtheted az óriási, sonkás-salátás szendvicseket, amik a büfé pultjából kacsingatnak rád!-fenyegetett meg viccesen Tina.
-Rendben van!-nevettem fel jókedvűen.
-És miért éppen nálunk szeretnéd tölteni a gyakorlati idődet?-érdeklődte meg kedvesen Tina, közben pedig leült az egyik, mellettünk álló székre.
-Hát tudjátok, sportpszichológiát is tanulok, és úgy gondoltam, hogy ha egy Forma-1-es csapatnál lehetnék, akkor talán nem csak az orvosi pályához tudnék tapasztalatot és tudást gyűjteni, hanem a pszichológiai tudásomat is tudnám fejleszteni kicsit. Bízom abban, hogy talán lesz néhány ember, aki szívesen beszélgetne velem a munjájáról, az életéről, és én természetesen örömmel meghallgatám őket!-vázoltam fel nagyvonalakban az elképzelésemet.
-Érett nőhöz méltóan beszélsz Nora, ahhoz képest, hogy még egészen fiatalka vagy!-biccentett elismerően Susie.-Úgy érzem, szeretni fognak téged itt és szívesen fordulnak majd hozzád, akár segítségért is!
-Köszönöm!-mosolyogtam rá hálásan és egyben kissé meghatottan.
-Megkérdezhetem, hogy mennyire ismered a csapatot?-kérdezte Tina a falnak támaszkodva.
-Bevallom őszintén, nem tudok túl sokat rólatok, de egyik istállóról sem. A pilótáitok és Christian nevét tudtam egészen addig a pillanatig, míg veletek meg nem ismerkedtem! Nem igazán néztem F1-et ezidáig, annak ellenére sem, hogy apukám minden egyes szabadedzést, időmérőt, futamot, interjút megnéz. És ha ez nem lenne elég, még elemzi is a versenyhétvégén történteket! Nem egyszer volt rá példa, hogy több oldalas számításokat végzett egy-egy esemény miatt!-kuncogtam, az ilyen pillanatokra gondolva.
-Jól jártunk apukáddal!-szólaltak meg egyszerre a lányok, aztán elnevették magukat.
-Ne haragudj Nora, de nekünk most mennünk kell, eddig tartott a pihenőnk!-szólalt meg Tina, miután Susie-val együtt abbahagyták a nevetést.
-Rendben!-bólintottam.-Ideje lenne nekem is megkeresni a……
-Nora Schrödel! Itt van Nora Schrödel?

3 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszett megint csak. :D
    Susie és Tina nagyon rendesek voltak a csajszival. :)
    De miért itt kellett abbahagyni? grrr

    Folytit!!!! 8I
    Puszi,Solya..*

    VálaszTörlés
  2. SZUPI RÉSZ LETT!!! :D
    ÁÁÁ, de bemutatkozni illik ám!!! KI VOLT A SZÖSZI???????????????? 8I 8I
    A csajok nagyon rendesek voltak vele :D
    HAMAR FOLYTIT ♥♥
    Puszi, Alofun

    VálaszTörlés
  3. Susie és Tina tényleg nagyon rendesek!! :D
    DE DERÜLJÖN MÁR KI!!! KÉRNÉNK MÉG SZÉPEN AZT A KÉT KÉSZEN LÉVŐ RÉSZT, MERT TŰKÖN ÜLÖK MÁR, A HAJAM TÉPEM ÉS A SZÍVEMET A RETTEGÉS TARTJA VASMARKÁBAN, HOGY ESETLEG MEGESNE AZ AZ ABSZOLÚT ELKÉPZELHETETLEN DOLOG, HOGY NEM KIMIT TESZED MEG FŐSZEREPLŐDNEK!!!!

    SZUPER RÉSZ LETT!!!

    MÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉG!!!

    Puszi,
    Noncsi

    VálaszTörlés