56. rész

Az állam a padlón kötött ki, amikor megláttam a családomat és a barátaimat, no meg a fölöttük kifüggesztett „Isten hozott Hercegnő!” transzparenst. Hatalmas mosoly ült ki az arcomra, ugyanakkor meg is könyeztem ezt a szívélyes fogadtatást.
-Ezt nem tudom elhnni!-kapkodtam a levegőt.
-Isten hozott titeket újra itthon!-mosolygott Lőri, majd odaétált hozzánk, és mindegyőnk arcára nyomott egy óvatos puszit.
-Te ezt tudtad?-fordultam hirtelen Sebastian felé.
-Hát persze! Én voltam az egyik ötlegazda!-húzta ki magát büszkén, mire kapott tőlem egy hatalmas, cuppanós puszit, aztán sorjában a többiek is.
-Nagyon szépen köszönöm mindannyiótoknak!-mosolyogtam rá a kis társaságra. –Ha nem haragszotok, akkor most megyek, és lefektetem Emmát…..a szobámba!-tettem hozzá fintorogva. Sajnos nem tudtunk elkészülni a pici szobájával, úgyhogy nem tudtam mást tenni, csak a hálóban lefektetni őt.
-Menj csak, persze!-mosolygott Lőri. Felvettem a babahordozót, amelyben még mindig édesdeden aludt az én kis Hercegőm, aztán elindultam a hálóm felé. Emma szobája előtt kellett elhaladnom, és ahogy egy pillanatra bepillantottam az ajtó melletti résen, érdekes dologra figyeltem fel. Visszafordultam, és lassan benyitottam a helyiségbe. A látvány ami fogadott, egyszeűen lenyűgöző volt. Már nem csak a falakra festett csillogó, aranyszínű pillangókban lehetett gyönyörködni, hanem az egész berendezésben. A világos padlón egyszerű bézs színű szőnyeg terült el, az ablakokon pedig hasonló árnyalaú sötétítők függtek, két oldalra elkötve. Előtte állt a törtfehérre festett faágyikó, amelyben ott voltak a már előre megvett párnák és takaró, fölötte pedig az áttetsző, krém színű függöny. Az ágyikó mellett volt egy plüss huzatos, roppant kényelmesnek tűnő fotel is, sejtésem szerint a hosszú estékre és éjszakákra, amikor Emma nem akar álomba szenderülni, vagy éppen csak azért, hogy bárki leülhessen oda, és csodálhassa ezt a kis Tündért. Az egyik sarokban egy kisebb szekrény állt, és rögtön szemet szúrt, hogy a tetejére ki volt készítve a babamegfigyelő, lázmérő és egyéb hasznos kütyük is. A szemben lévő sarokban álló tölgyfa polcon számtalan mesekönyv, érdekes olvasmány, újság kapott helyet, és még egy-két virág, valamint dísztárgy is itt foglalhatta el méltó helyét.
A szobácska varázsa pedig azzal vált teljessé, hogy a plafonról lelógó, arany színű pillangók strasszkövein megtört a napfény, és ezzel fényjátékot varázsoltak a helyiségbe. Miután kigyönyörködtem magam, kiemeltem Emmát a babahordozóból, levettem róla a felesleges ruhadarabokat, aztán óvatosan belefektettem a kiságyba, és gondosan betakargattam, majd néhány percig megbűvölve néztem őt. Úgy éreztem, hogy ezt a látványt meg kell osztanom a többiekkel is, ezért lábjjhegyen kiosontam a szobából, és odsétáltam a kis társasághoz.
-Kérlek, gyertek velem!-mosolyogtam, és visszaindultam az Angyalka szobája felé. Halkan követtek engem, és ahogy meglátták az édesen alvó Emmát, mindegyikük szeme csillogni kezdett.
-Nem is tudjátok milyen hálás vagyok azért, hogy berendeztétek a szobát! Köszönöm!-mosolyogtam rájuk
-Ez volt a legkevesebb Kincsem!-legyintett Miki bácsi, és megsimogatta a karom.
-Szerintem hagyjuk aludni Emmát, és menjünk ki beszélgetni egy kicsit!-vetette fel Lőri, mi pedig helyeslően bólogattunk. Megpusziltam még a picur homlokát, aztán én is a többiek után mentem a nappaliba.
-Figyelem!-szólaltam meg kicsit hangosabban, és megkocogtattam egy poharat, hogy mindenki rám figyeljen. -Szeretnék nektek köszönetet mondani azért, amit tettetek értünk az elmúlt hónapokban! Nagyon sokat jelent nekem, hogy segítettetek, folyamatosan bátorítottatok, hogy mellettem voltatok és fogtátok a kezem. Ha ti nem lettetek volna velem, akkor nem tudom, hogy most ilyen kiegeyensúlyozottan, és boldogan állnék-e itt előttetek!-mosolyogtam rájuk, és letöröltem a kezemmel az arcomon végigfolyó könnycseppeket.
-Azt hiszem, mindannyiónk nevében mondhatjuk, boldogok vagyunk, hogy segíthettünk neked talpraállni, és elég nagy köszönet az nekünk, hogy a kicsi Emma megérkezett közénk!-mondta Em néni sírástól fojtott hangon. Meghatódva léptem oda hozájuk, és mindegyikőjüket megöleltem.
-Megmondom őszintén, már nem merek kajakészítéssl kísérletezni, mert félek, hogy órákat tölenél a WC-kagyló fölött görnyedve, de azért merészkedtem csináltatni egy tortát!-vigyorgott Seb, mire mindannyian nevetni kezdtünk, aztán kivettem a kezéből a cukrászremeket.
-Elképesztőek vagytok, köszönöm!-mosolyogtam rájuk boldogan, majd elszaladtam, hogy egy kést kerítsek a konyhából.
Mindenki vidáman csacsogott, jókat nevettek, én pedig csak ültem egy széken, és néztem ezt az idillt. Egyszercsak egy árnyék vetült fölém. Rögtön felemeltem a fejem, és láttam, hogy Hanna áll előttem, a kezeit tördelve.
-Ülj csak le!-mosolyogtam rá bíztatóan és megpaskoltam egy széket magam mellett.
-Köszönöm!-mondta halkan, kissé távolságtartón. –Szeretnék tőled elnézést kérni!-kezdett bele néhány perc múlva. Rápillantottam, és jeleztem, hogy folytassa.-Amit tettem, az megbocsáthatatlan! Egy hisztis, féltékeny hisztérika voltam, aki nem törődött semmivel, és senkivel, csak ment a saját maga, hülye feje után!-hadarta szenvedélyes hangvétellel.
-Hanna, Hanna! Állj le!-csitítottam kedvesen.-Nincs semmi baj! Megértem, hogy kiborultál, hisz volt, hogy Sebastian heteket töltött itt, nem volt veled, és szinte semmit nem tudtál róla!
-De ez nem magyarázat!-csattant fel.-Ha valami baja lett volna a picinek, akor én……én
-De nem lett semmi baja!-vágtam közbe, és rámosolyogtam.-A kis veszekedésünknek hála Emma előbb kibújt a kis vackából, méghozzá épen és egészségesen!-próbáltam őt tovább nyugtatni, és a kezemet az övére tettem.
-Olyan boldog vagyok, hogy van egy ilyen megértő, okos és tüneményes barátnőm!-mosolygott rám a könnyei között, és a nyakamba borult.
-Szeretlek Hanna, még akkoris,ha kicsit féltékeny vagy!-nevettem boldogan és felszabadultan.
-Úgy örülök, hogy megbocsátottál!-simogatta meg az arcom, amikor elhúzódtunk egymástól.
-Hanna!-kiáltottam rá kissé megrovóan, de az arcomon hatalmas vigyorral, mire ő is elmosolyodott.-Ha nem haragszol, most megyek és megnézem Emmát!-mosolyogtam , aztán felálltam a székről és elindultam a Kis Hercegnő szobájába.