70. rész

-Sophie?-kérdeztem halk, elhaló hangon, amikor megláttam volt legjobb barátnőmet.
-Rosalie!-nézett rám meglepetten. –Te vagy az?-rázta a fejét hitetlenkedve.-Ezer éve nem láttalak!-még mindig csodálkozás ült ki az arcára.
-Nagyon hiányoztál!-mondtam a sírástól fojtott hangon. Végiggurult egy könnycsepp az arcomon, amint az ajtóban álló szőke lányt néztem. –Annyira sajnálom a történteket Sophie! Tudom, hogy nagyot tévedtem, de azóta már milliószor megbántam amit tettem veletek!-kezdtem bele a bocsánatkérésbe. Gyűlöltem, hogy mindenki, aki fontos volt nekem, harugodott rám…..de ez sajnos jogos volt.
-Miért nem hallgattál rám? Megmondtam, hogy csalódni fogsz abban a szemétben!-szólalt meg végre.
-Úgy érzem, hogy az az ember nem is én voltam! Mintha valaki más irányította volna a testemet, a szívemet és az agyamat! Már bánom, hogy hagytam eluralkodni ezt az érzést!
-Tudom jól, hogy…-kicsit elcsuklott a hangja.-…hogy te is megbocsátanál nekem!-bólogatott hevesen.-Gyere ide egyetlen barátnőm!-ölelt magához, és mindketten zokogásban törtünk ki.
-Szeretlek Sophie!-súgtam halkan.
-Én is téged Rose! Üres volt nélküled az életem!-mosolygott rám, és megsimogatta az arcom.
-Gyere be, ne ácsorogjunk itt az ajtóban!-nevettem fel. Becsuktam utána az ajtót, és mgint a nyakába vetettem magam. Kimondhatatlanul hiányzott az én drága barátnőm,és hihetetlenül boldog voltam, hogy visszakaptam őt. Pár nap alatt minden visszatért a régi kerékvágásba, és ez nagyon boldoggá tett engem….
-Egyébként mit keresl te itt?-nézett rám furán, miközben egymásba karolva sétáltunk vissza az étkezőbe.
-Nos, ez elég hosszú történet, de azt hiszem a lényeg annyi belőle, hogy szeretnék bemutatni neked két embert!-vigyorogtam.
-Jó Reggelt mindenkinek!-köszönt Sophie hatalmas mosollyal, amint a helyiségbe értünk.
-Szia kedvesem!-köszöntötte a Mamám, és felállt, hogy megölelgesse őt, aztán odahúzza az asztalhoz.
-Gyertek csak!-intettem Kimiék felé. Fura pillntást vetette felém a párom, de Matit maga előtt tolva, odasétált hozzánk. –Szóval……-fordultam Sophie felé….Ők az a két ember, akikről beszéltem neked az imént. Kimi Räikkönen, és a kisfia Mati. Ő pedig itt Sophie Matthews, a legjobb barátnőm!-fordultam vissza asrácok felé.
-Hello!-bólintott Räkka, és a kezét nyújtotta.
-Üdv!-mosolygott Sophie, és elfogadta a kézfogást.-Szia Pajtás!-simogatta meg Mati fejét.
-Csókolom!-köszönt megszeppenve az én kis drágám.
-Te! Engem ne magázz!-fenyegette meg játékosan a kis csibészt, mi pedig jót nevettünk rajta.
-Rose!-szólított meg nevetve.-Tudod mi jutott eszembe?
-Micsoda?-néztem rá kérdő tekintettel.
-Emlékszel te még 2007-re?-vigyorgott.
-Konkrétabban mire?-mosolyogtam, és kíváncsi pillantásokkal mértem végig őt.
-Egy borongós októberi napra, amikoris mi a nappalitokban ültünk, és néztük a Forma-1-es évadzáró Brazil Nagydíjat!-alig bírta visszatartani a nevetését.
-Istenem!-kapatam a kezeimet az arcom elé, amikor rájötem, hogy mire céloz. Kimsterre pillantottam, aki sztorira éhes tekintettel nézett minket.
-Röviden, tömören annyi a lényeg, hogy akkoriban néztük az F1-et, és hát ugye mi is szurkoltunk. Emlékszem rá, hogy én Lewisnak drukkoltm, hiszen ő mégiscsak brit, Rose azonban benyögte, hogy neki nem szimpi a pasi, úgyhogy inkánbb a cuki finn mellett teszi le a voksát.
-Ez lennék én?-nevetett fel a vőlegényem.
-Ez lennél te, bizony!-bólogatott hevesen barátosném.-Na szóval, egész verseny alatt visított, hogy „Hajrá Kimi, hajrá Kimi!” , én meg próbáltam túlharsogni, de nem jött össze.-Sophie fuldoklott a röhögéstől, én meg pipacspiros fejjel álldogáltam mellettük. –Aztán, amikor áthaladtál a célvonalon, az én édes, egyetlen Rosalie-m ordítva a nyakamba ugrott, és mindketten a kanapé mögött kötöttünk ki. Mondjuk őt nem érdekelte, hogy félig összetörtük magunkat, örömtáncot lejtett a házuk nappalijában, még mindig harsogva, hogy „Hajrá Kimi, nyerd meg a versenyt!” Komolyan mondom, ilyet még nem láttam!-nevetett hétrét görnyedve Sophie, és vele együtt az egész társaság. Még én is, igaz ehhez társult az is, hogy rákvörös fejjel néztem a vőlegényemre. –Ja, és azt elfelejtettem, hogy potyogtak a könnyei, miközben a himnuszokat hallgattuk!-tette még hozzá, és ezzel megadta a kegyelemdöfést.
-Mindezt én is tanusíthatom!-szólalt meg Apukám is, aki eddig csak nevetve hallgatta a beszámolót, szurkolói élményünkből. –Én az emeleten néztem a TV-t, de maximális hangerőn, ugyanis a kislányom, és a barátnője, sikítoztak a földszinten!-kacagott ismét, amint eszébe jutott a néhány évvel ezelőtti emlék.
-Rose! Ezt miért nem mesélted nekem még soha?-kérdezte a vőlegényem hatalmas vigyorral.
-Ez nyilvános megaláztatás! Hogy csinálhatjátok ezt velem?-sóhajtottam fel jól hallhatóan, és ismét az arcom elé kaptam a kezeimet. Újabb nevetési hullám söpört végig a társaságon.
-Rosalie!-hallottam meg hirtelen Sophie hangját, majd éreztem, hogy a kezeimet elkapta az arcom elől. –Te…..te már férjnél vagy?-nézett rám hüledezve.
-Még nem!-vigyorogtam.
-De férjhez mész!-ült ki egy hatalmas mosoly az arcára.-Áhhhh, nem hiszem, el, nem igaz! Visítozott, és a nyakamba ugrott, aminek következménye megint egy kiadós nvetés lett.
-Azért ez milyen fura, nem?-kérdezte elgondolkozva.-Évekkel ezelőtt azért kiabáltál, hogy Kimi megnyerje a világbajnokságot, most pedig te vagy a menyasszonya!-mosolygott ránk.
-Az élet sokszor furcsa dolgokat produkál!-jegyezte meg a párom nagy bölcsen, majd adott egy puszit a fejemre, és közelebb húzott magához. Mosolyogva néztem végig a társaságon…..a családomon.

Még két napot Görögországban töltöttünk, de aztán sajnos el kellett hagynunk Antiparost. Álmaim helyét. Itt békültem ki a családommal, és a legjobb barátnőmmel, így még több okom akadt arra, hogy imádjam a helyet. Tudtam azonban, hogy vissza kell zökkennünk a mindennapokba, és segítenem kell a vőlegényemet, hogy a lehető legjobban fel tudjon készülni erre a spa-i nosztalgiázásra, és meg tudja nekünk mutatni, milyen az, ha 2007 Bajnoka visszatér a versenypályára…..