A fekhely „kényelméhez” mérten egészen jól vissza tudtam aludni, azonban ismét hallottam valami szöszmötölést, és ennek köszönhetően nem tudtam tovább szunyókálni. Kinyitottam a szemeimet, és feltérképeztem a terepet. Úgy tűnt a konyhámból szűrődik ki valami halvány fény. Meglestem a mobilomon az órát, fél 3-ra járt az idő. Sóhajtottam egyet, aztán lerúgtam magamról a takarót, és elindultam, hogy megnézzem melyik jómadár ügyködik már megint. (Őszintén szólva volt egy sejtésem)
Odabattyogtam a kis helyiséghez, de a bejáratnál tovább nem jutottam. Mondhatni, leblokkoltam. „Rénszarvasföldi” barátom csupán egy boxert, meg egy fehér pólót viselt, és derékig benne volt a hűtőmben. Nem tudom mi ütött belém, de egyhelyben ácsorogtam, a falat támasztva, és szó nélkül néztem a ténykedését, ahelyett, hogy már rákiabáltam volna. Néhány másodperc múlva felegyenesedett, én pedig hirelen magamhoz tértem.
-Örülök, hogy ilyen jól feltalálja magát a konyhámban Mr. Räikkönen!-jegyeztem meg szarkasztikusan, és nekitámaszkodtam az egyik szekrénynek.
-Most is fel akar pofozni?-nézett rám savanyú ábrázattal.
-Nos, eredeti terveim között nem szerepelt, de ha így beszél, és viselkedik velem, akkor nagyon könnyen ismét tapintható közelségbe kerülhet a tenyeremmel!-közöltem vele szemrebbenés nélkül.
-Tudta, hogy remek vendéglátó?-kérdezte meg egy gúnyos vigyorral.
-Kössz, hogy mondja!-válaszoltam vissza ugyanolyan stílusban. –Különben mit téblábol itt?
-Egy pohár vizet akartam inni, de itt semmit nem lehet megtalálni!-grimaszolt.
-Férfiből van, ráadásul pilóta, és mégis ilyen szörnyű a tájékozódása? Akkor maga mit csinál a versenypályán? Vagy kérdezzem úgy, hogy a pálya szélén?-háttal álltam neki, így nem láthatta, hogy hatalmas vigyor ült ki az arcomra.-A víz és a pohár!-nyomtam a kezébe a dolgokat, és bájosan mosolyogtam.
-Maga..-kezdett bele a mondatába, de aztán félbehagyta, és összehúzott szemekkel nézett rám.
-Tehetek még Önért valamit?-kérdeztem, mintha mi se történt volna.
-Azt hiszem már így is eleget tett!-morogta.
-Hát akkor, további jó éjszakát!-köszöntem elégedett vigyorral, majd visszaslattyogtam a kanapéhoz, bebújtam a takaró alá, és vártam, hogy álom jöjjön a szememre.
Reggel iszonyatos fej-, nyak-, és hátfájással ébredtem. Idejét sem tudtam már, hogy mikor aludtam ennyire rosszul. Úgy éreztem, hogy megmozdulni sem tudok, minden testrészem el volt gémberedve. Nagyon rosszul éreztem magam, ennek ellenére lemásztam valahogy a kanapéról, és hangos nyögések közepette elindultam a fürdőbe. Lezuhanyoztam, majd a konyhába sétáltam, és főztem egy nagy adag, jó erős kávét. Töltöttem egy bögrébe, aztán letelepedtem az étkezőasztalhoz. Nagyon kikészített ez az éjszaka, és ezt igazolta a tény is, miszerint még a bögrét is alig bírtam felemelni. Becsuktam a szemeimet, és hátradőltem a széken. Arra gondoltam, lehet kényelmesebb lett volna, ha ülve alszom.
-Jó Reggelt!-hallottam meg a köszönést kedves Kimi szájából, amire azonnal felpattant a szemhéjam. Ott állt az asztal mellett, és csodálkozva nézett rám.
-Reggelt!-köszöntem vissza halkan.
-Valami gond van?-kérdezte meg előzékenyen. „Hát ebbe meg mi ütött?”
-Úgy érzem, hogy leszakad az egész felsőtestem, de amúgy jól vagyok!-válaszoltam vissza kicsit gúnyosan.
-Sajnálom, nem akartam kétszer is felébreszteni!-szólalt meg bűnbánóan. Mostmár tényleg elég furcsán méregettem őt.
-Nem maga miatt van!-vontam vállat. –Egyébként mit akar tőlem?-támadtam rá néhány másodperc múlva. –Miért ilyen kedves most velem?
-Maga mindenben a hátsó szándékot látja?-rázta meg a fejét. –Az eszébe se jut, hogy bocsánatot szeretnék kérni a bunkó viselkedésemért, de nem tudom milyen módon adhatnám ezt a tudtára?-csattant fel idegesen. Meglepett, annyi szent.
-Ne haragudjon! Nem vagyok jó passzban!-húztam el a számat.
-Tudom, hogy én szúrtam el a dolgok nagy többségét, de mi lenne, ha tiszta lappal indulnánk? Szerintem egyikünknek sincsen szüksége erre az ellenségeskedésre!-nézett rám jelentőségteljesen.
-Nos, nehezen, de beismerem, hogy igaza van Mr. Räikkönen!-mosolyogtam rá félszegen.
-Kimi Räikkönen!-nyújtotta felém kezét. Hezitáltam egy kicsit, de aztán elfogadtam a kézfogást.
-Georgina Tárnoki!-bólintottam.
-Ejha! Végre megtudtam a nevét!-nevetett fel viccesen.-Mondjuk kár volt eddig titkolni!-bókolt, tegyük hozzá burkoltan.
-Mi lenne, ha elhagynánk ezt a személyes hangot is? Ha már ilyen békülős hangulatban vagyunk!-mosolyogtam rá.
-Én benne vagyok!-vont vállat.-Tudom, hogy nem voltunk eddig túl jó kapcsolatban, de megengeded, hogy egy kicsit enyhítsek a fájdalmadon?-nézett rám boci szemekkel.
-Hmm?-vontam fel az egyik szemöldököm.
-Mit szólnál, ha megmasszíroznám kicsit a nyakad?-kérdezte meg konkrétan.
-Tiéd a pálya!-tártam szét a karjaimat, majd lejjebb csúsztam a széken, és hagytam, hogy megdolgoztassa kicsit elmacskádotott tagjaimat. A hajam alá csúsztatta a kezeit, aztán lassú, körkörös mozdulatokkal kezdte masszírozni a halántékomat, majd a nyakamat, és a lapockámra is kitért. Lehunytam a szemeimet, és elengedtem magam.
-Jó Reggelt!-köszönt Jenni éles hangon. Felemeltem a fejem, és kicsit megszeppenve néztem rá. „Remek! Ez most nagyon nem hiányzott!”
-Neked is!-bólintottam lassan. –Hogy aludtál?-kérdeztem meg gyorsan, megelőzve őt.
-Jól, köszönöm!-mosolygott.-Minden rendben van? Sápadnak tűnsz!
-Igen, persze, csak kicsit rosszul aludtam!-vontam vállat. –Összedobok egy kis reggelit! Nem akarom, hogy éhesen induljatok útnak!-tereltem gyorsan a témát, majd felpattantam a székről, és a konyhapulthoz mentem, közben még egy „Köszönöm”-öt odasúgva Kiminek.
Másfél óra múlva aztán „könnyes” búcsút vettünk, majd ők elindultak a reptérre, én pedig visszamentem a hálószobámba, és bedőltem az ágyamba. Végre!
Szia!
VálaszTörlésKár tagadni.. úgy is tudom, hogy meg akarja fektetni a kiscsajt! Ja, most még itt burkoltan nyakakat masszíroz meg kedveskedik, aztán meg még pár rész és jön az ereszd el a hajam :DDDDDDD
A "Rénszarvasföldi" szó és a derékig a hűtőben dolog eléggé kicsapta nálam a biztit, szóval tiszta narancsos apenta a monitor :D És őszintén szólva ahogy azt a részt olvastam hogy:
-Tiéd a pálya!-tártam szét a.... - azt hittem, hogy valami egész mást fog széttárni Gina néni! Ne haragudj, de ezt meg kellett veled osszam! :D
Puszi és várom a folytit! :)
:D
VálaszTörlésHát igen Kimi nem változik :D
Pusszancs
Na jó! Kezdjük az elején!
VálaszTörlésGondolom Gina néniben titkon megfordult - ha nem is Kimi - de maga a gondolat, hogy egy bizonyos rénszarvasföldi fekhelynek ezerszer kényelmesebb lenne, mint a kanapé. :P
Lerúgta magáról a takarót.. Hogyhogy nem bukott fel benne? :D :D
Aztán Kimi félig kilóg a hűtőből.. Elképzelem, ahogy bájosan bepucsít közben és szakadok a röhögéstől :D :D :D
Kedves Kimi.. Höhh :D :D
ÁÁÁÁ, kicsit enyhítsek a fájdalmadon... Persze-persze, ahogy azt a naiv kislányok képzelik! :P :D
A 'Tied a pálya' felszólításnál meg valamiért Bődöcs Tibor jelenete játszódott le a fejemben: "Gyere-gyere, állj, gyere-gyere, állj, gyere, állj..." :D
SZUPER LETT!! :D :D
Miért vannak fenntartásaim ezzel a hirtelen változással kapcsolatban???????
VálaszTörlésKimi nem az a típusú ember sztem, aki "kezdjünk mindent tiszta lappal"... gyanús... felettébb gyanús...:P:D A finn vodkavadász akar vmit... Vagy inkább valakit??? :D:P
Imádom...
Pusza: szabus
Csaaajok! :D :O
VálaszTörlésHogy lehettek ilyen rossz májúak? (Hát persze, a sok pia....xD) Miért gondoljátok, hogy édes drága finn barátunknak valami hátsó szándéka van? 8) Nem értem :O xD
Nos, az egyéb hozzászólásaitokra nem reagálnék.....legyen elég annyi, hogy nálam ezek vágták ki a "biztit"! xD xD
Várom továbbra is, a hozzászólásokat! :D
Köszönöm! (L)
Puszi:Dahlia (L)