11. rész

-Tényleg azt mondtam neki, hogy menjen be a hálószobámba? Hülye vagyok én?-visítottam, miközben szamurájokat meghazudtoló mozdulatokkal vagdaltam immáron egy sárgarépát.
-Áhhh! Most úgy fenékbe billenteném ezt az egoista barmot!-dühöngtem magamban.
-Georgina!-szólított meg óvatosan Jenni, én azonban annyira megijedtem, hogy megvágtam egy kicsit az mutatóujjamat.
-A fenébe!-káromkodtam mérgesen, miközben hideg víz alá tartottam a frissen szerzett sérülést. „Remek! Már csak az kell, hogy megtudjon valami! Bááár, lehet, hogy nem is lenne rossz ötlet…..!”-sunyi mosoly ült ki az arcomra, amint mérlegeltem a lehetőségeket.
-Jajj Istenem! Jól vagy?-kérdezte megszeppenve.-Tudok segíteni valamit?
-A fürdőszobaszekrényben van egy elsősegély doboz, megtennéd, hogy idehozod?
-Persze! Rohanok!-mondta sietősen, és már futott is a kért dologért.
Gyorsan elláttam a kis vágást, aztán megköszöntem neki a segítséget.
-Nos, akkor rátérhetünk végre a tervekre?-kérdezte felcsillanó szemekkel.
-Természetesen!-sóhajtottam egy nagyot.-Máris hozom őket!-tettem hozzá, és elindultam a szobám felé. Szó, mi szó, nem voltam hozzászokva, hogy szinte vadidegen emberek befészkelik magukat az én kis lakásomba, úgyhogy eléggé meglepődtem, mikor benyitottam a szobámba, és egy félmeztelen Kimivel találtam szembe magam. Hiába voltak olyan gondolataim, hogy legszívesebben megfojtanám, mégiscsak nőből voltam, és ezt jól mutatta, hogy alaposan végigmértem őt a tekintetemmel.
-Ne zavartassa magát Mr. Räikkönen! Már megyek is!-böktem oda egy bájvigyor kíséretében, majd előhalásztam a mappáimat, amikben a tervek voltak.
-Máskor kopogjon, ha lehet!-nézett rám szúrós szemekkel.
-Azt hiszem, hogy ez még mindig az én lakásom!-vágtam vissza, aztán a hátsómat billegtetve kisétáltam a helyiségből.
Letettem Jenni elé a lapokat, ő pedig szakértő szemmel kezdte őket átvizslatni. Nem szólt semmit, csak néha-néha bólintott egyet, vagy megjelent a szája szegletében egy kis mosoly.
-Nos?-kérdeztem kíváncsian, amint letette az utolsó papírt is maga elé.
-Nem tudok mit mondani!-közölte pókerarccal.-Ezek a tervek egyszerűen lehengerlőek!-tört ki belőle a mondat, én pedig megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt.
-Köszönöm!-bólintottam lassan.-Bár nincs bennük semmi különleges!-tettem hozzá lekicsinylően.
-Ugyanmár Gina! Ezek úgy jók, ahogy vannak! Nem kell minden tervezőnek szélsőséges ruhákat alkotni!-mosolygott rám.-Miért nem próbálod ki magad a divatszakmában? Azt gondolom, hogy sikered lehetne!-vetette fel a kérdést, amire igazából nem tudtam a választ.
-Jenni!-felsóhajtottam.-Nekem tökéletesen megfelel az, amit most csinálok! Nem szeretnék bekerülni abba a világba!-ráztam meg a fejem.-Hogy is fogalmazzak?.....Nekem az túl csillogó!-mondtam fintorogva, és lemondóan pillantottam rá a rajzokra.
-Figyelj drágám!-fogta meg a kezem hirtelen.-Vágjunk bele együtt! A modellkarierremnek köszönhetően nagyon sok embert ismerek! Bármikor meg tudnánk szervezni egy bemutatót!-győzködött rendületlenül. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem foglalkoztatott a dolog, de nem mertem még semmi konkrétumot közölni vele.
-Maradjunk annyiban, hogy meggondolom a dolgot, rendben?-ajánlottam fel a kompromisszumos megoldást.
-Hát jól van, várok! De ne húzd sokáig a dolgot!-nézett rám jelentőségteljesen.
-Rendben van!-bólintottam. –Készítettem egy kis ebédet, ha gondolod…-mosolyogtam rá félszegen, és felállva az asztaltól a konyhába sétáltam.
-Ez jól hangzik!-csillantak fel a szemei, és követett engem a másik helyiségbe.
A délután egyszerűen „fantasztikus” volt. Nézhettem, hogy Kimi fapofával bámulja a TV-t az ÉN LAKÁSOM nappalijában, miközben Jenni folyamatosan a divatvilágról csicsereg. Azt hiszem, hogy ettől jobb programot is találhattam volna…Nagyokat sóhajtva próbáltam átvészelni a délutánt, és vártam, hogy végre este legyen, és lefeküdhessünk…..

A kanapén fekve azon törtem a fejem, hogy jobb lett volna, ha nem kívánom, hogy jöjjenek el ezek a percek.. Kitúrtak a szobámból, így nekem csak a nappaliban álló, kényelmetlen bútordarab maradt alvásra alkalmas hely gyanánt. Forogtam jobbra-balra (már amennyire a hely nagysága engedte) de egyszerűen képtelen voltam aludni. Addig-addig kattogott az agyam a dolgokon, míg végül azért lassan álomba szenderültem. Nagyon rosszul aludtam, éppen ezért azonnal felébredtem, mikor hallottam egy tompa puffanát, majd néhány nem túl szalonképes finn szót, és aztán végül arra eszméltem, hogy valaki rám esett.
-Áúú!-visítottam ijedten, és heves kézmozdulataimmal sikerült fejbevágnom az illetőt.
-Naa!-kiabált álmaim hercegének elűzője. Nagynehezen felkapcsoltam az ágy mellett álló éjjelilámpát, és döbbenten vettem tudomásul, hogy drága finn „barátom” tehénkedik rajtam.
-Kimi! Maga mégis mi az ördögöt keres itt?-suttogtam hangosan, hogy kedves feleségét nehogy felébresszem. –Lenne szíves leszállni rólam?-kérdeztem dühösen, és felhúztam a pizsamafelsőként szolgáló top pántját, ami időközben levándorolt a vállamról.
-Nem tudtam, hogy ez a nyamvadt kanapé itt van az útban!-dühöngött ő is, miközben lekászálódott a kanapéról.
-Azt hitte, hogy a fürdőkádban alszom, vagy mégis mit?-támadtam neki keményen.
-Ilyet nem mondtam! De maga mindenkit megcsapkod?-kérdezte a szemembe nézve, és a fejét vakargatta közben. „Lehet, hogy túl harcias voltam?”
-Nem szoktam hozzá, hogy nagyra nőtt medvék ugrálnak az ágyamba az éjszaka kellős közepén!-vágtam rá csípőből, és durcásan pillantottam rá.
Felhorkant, de nem szólt semmit, aztán elvonult a fürdőbe. A biztonság kedvéért égve hagytam a lámpát, hogy nehogy megint beessen mellém az ágyba, mikor visszafelé tart.
Futólag rám pillantott, és mintha azt mormogta volna, hogy „Jó Éjt!”, de mivel ebben nem voltam biztos, hülyét pedig nem akartam csinálni magamból, nem szóltam semmit, csak leoltottam a villanyt, és próbáltam újra visszaaludni.