10. rész

Kedd délelőtt 9 óra volt, én pedig úgy futkároztam fel-alá a lakásomban, mintha valami kilométerhiányban szenvedő idegbeteg lennék. Bár lehet, hogy a szószerkezet második része már tökéletesen illett rám. Mivel édes, drága Jenni Dahlamm Räikkönent nem lehetett lebeszélni „fantasztikus” tervéről, nekem alapos takarításba kellett fognom. Alig estem haza Finnországból, máris új feladatom akadt. A hátam közepére se kívántam ezt az egész látogatást, de legutóbbi megrendelőmet nem tudtam leépíteni.
Már csak egy óra volt az érkezéséig, és én még messze nem voltam kész a pakolással. Port törölgettem az egyik polcról, és közben már fogtam a porszívó csövét, ugyanis még végig kellett száguldoznom az egész lakáson a masinával.

A mosdó előtt álltam, és meredten néztem a tükörbe. A szempillaspirál ott volt a kezemben, de még ahhoz sem volt erőm, hogy felemeljem. Nem tudtam, hogy mi van velem, csak azt éreztem, hogy fáradt vagyok, és kimerült. Az elmúlt hónapok nagyon kikésztettek, és úgy éreztem, hogy a közeljövőben sem számíthatok túl sok jóra….. Elgondolkodva néztem a tükörképemet. Rájöttem, hogy nagyon megváltoztam az immáron magam mögött hagyott évek alatt. Mióta dolgozom, sokkal talpraesettebb, keményebb, és határozottabb lettem, mint előtte voltam. Céltudatosan álltam hozzá minden projekthez, és mindenki, aki jól ismert, tudta, hogy az én szótáramban a jó szó nem szerepelt, csupán a tökéletes, de az nagy betűkkel.
Mostanra azonban én is besokalltam. Imádtam a munkám, hiszen izgalmas, érdekes, újdonságokkal, és váratlan helyzetekkel teli volt, de be kellett vallanom, hogy iszonyatosan lefárasztott. Idejét sem tudtam már, hogy legutóbb mikor voltam olyan szabadságon, hogy egyszer sem foglalkoztam a rendezvényszervezéssel.
Megráztem a fejem, és igyekeztem lepöckölni magamról ezeket a negatív gondolatokat.
-Nem fogom gyengének mutatni magam! Soha!-jelentettem ki határozottan, miközben farkasszemet néztem saját tükörképemmel.
Éppen letettem a szájfényes tubust a mosdóra, mikor meghallottam a csengő hangját. Gyorsan beledobáltam a sminkcuccaimat a dobozukba, majd vettem egy nagy levegőt, és a bejárathoz sétáltam. Kinyitottam az ajtót, és egy mosolygós hölgyeménnyel találtam szembe magam.
-Hello Georgina!-köszönt kedvesen, és két felől megpuszilta az arcomat. „Ez ám a szívélyes üdvözlés!”-gondoltam meglepetten.
-Jó napot Jenni!-bólintottam, és küldtem felé egy gyenge kis mosolyt.-Fáradjon beljebb!-tártam ki az ajtót, hogy ő is be tudjon jönni a lakásba. Ahogy belépett, akkor vettem csak észre, hogy egy kis táskán kívül nem volt nála más..
-Óhh, de helyes kis lakás!-udvariaskodott, miután szemügyre vette a nappalit.
-Köszönöm!-mondtam gyorsan.-Ne haragudjn, hogy megkérdezem, de nem is hozott más csomagot?-pillantottam rá , miközben visszacsuktam az ajtót, vagyis csak szerettem volna, ugyanis ezt a tervemet megakadályozta valami. Hogy pontosabban fogalmazzak, ez a valami, egy ember lába volt. Egy pillanatra megállapodott a tekintetem a fehér sportcipőn, de aztán végignéztem az illetőn. Másodpercek múlva belenéztem abba a jeges, kék szempárba, és úgy éreztem, hogy teljesen leblokkoltam.
-Maga?-kérdeztem meg hirtelen, miután sikerült visszarázódnom a valóságba.
-Én!-felelte, és az arca egy gúnyos grimaszba rándult.
„Ilyen nincs! Ez nem lehet igaz! Ugye most csak álmodom?”-töprengtem magamban, majd behunytam a szemem, és vettem egy mély levegőt. Úgy éreztem, hogy bájvigyorgás helyett, inkább üvegrepesztő hangon sikítani tudnék. Nagynehezen összeszedtem magam, és beengedtem a lakásomba „kedves” vendégemet. Tényleg nem hiányzott már más az életemből, csakis ő….
-Könnyen idetaláltak?-kérdeztem meg hirtelen, hogy legalább Jenni előtt ne tűnjek egy modortaln, buta libának.
-Mivel a sofőr minden egyes utcát ismer a fővárosban, igen!-bólintott a barna szépség.-Arra gondoltam, mi lenne, ha tegeződnénk?-nézett rám mosolyogva.
-Persze! Jó ötletnek tartom!-viszonoztam a gesztust, majd lopva a drágalátos férjére pillantottam, aki karba tett kézzel, a falnak dőlve álldogált, és a nappali minden egyes kis négyzetméterét alaposan szemügyre vette. –Gondolom, fárasztó volt az út, és szeretnél egy kicsit pihenni! A hálószobában már megágyaztam, ha szeretnél, akkor dőlj le nyugodtan!-mosolyogtam kedvesen Jenre.
-Óhh, ez igazán figyelmes tőled!-bólintott.-Előtte még elmehetnék zuhanyozni?
-Természetesen! Arra találod a fürdőt!-mutattam a helyiség irányába.-Vittem be tiszta törülközőt, és, ha azon kívül bármire szükséged van, kiálts nyugodtan!-tettem hozzá.
-Jól van! Köszönöm!-mosolygott rám ismét, majd gyorsan átölelt, és elindult a fürdőbe.
Ketten maradtunk a barátságos finn „haverommal”. Nem foglalkoztam vele, nemes egyszerűséggel elsétáltam mellett, és a konyha felé vettem az irányt.
Egy nagy fej salátát mostam éppen, amikor észrevettem, hogy Kimi figyel engem.
-Szüksége van valmire Mr. Räikkönen?-kérdeztem meg hidegen, és még csak rá sem néztem.
-Tőled?-kérdezte egy sunyi vigyorral. „Nocsak! Nem is tudtam, hogy tegeződünk!”
-Mondtam már, hogy nem bukom a magafajta férfiakra…..a házasokra meg aztán pláne nem!-válaszoltam vissza keményen.
-Lennél szíves megmondani, hogy hova rakhatom ezeket a hülye bőrödöket? Nincs kedvem mégegyszer átesni rajtuk!-morgolódott. „Témaváltás!? Nem rossz taktika!”
-Arra van a háló!-mutattam.-Oda beviheti!-tettem hozzá.
-Kössz!-morogta, és elindult arrafelé.
-Ja, amúgy nem emlékszem, hogy mi tegezőviszonyban lennénk!-szóltam utána hirtelen, ő azonban válaszra sem méltatott. Egy uborkát vagdaltam éppen, mikor hirtelen, mint villám csapott belém a felismerés: „Ez tényleg beteszi a lábát a hálószobámba?”