21. rész

Két nap múlva már a reptéren álldogáltam a párommal és még az utolsó szavakat váltottuk egymással, mielőtt felszálltam volna a Zürichbe tartó járatra.
- An, biztos vagy abban, hogy helyesen cselekszel? - nézett rám Mikko komolyan.
- Nem, cseppet sem vagyok biztos benne, de muszáj segítenünk azoknak a gyerekeknek. - válaszoltam némi gondolkodás után.
- Mondd Drágám, csak a gyerekek miatt utazol te oda? - kérdezgetett tovább titokzatosan, mire én összehúzott szemekkel kezdtem fürkészni az arcát.
- Hogy érted ezt? - kérdeztem vissza gyanakvóan.
- Véletlenül nincs benne a dologban az is, hogy szívesen tartózkodsz Kimi közelében? - tette fel a kérdést olyan természetesen, szemrebbenés nélkül, hogy attól én rögtön dühbe gurultam.
- Te mégis mi a francról beszélsz? - ripakodtam rá mérgesen és egy üres sarokba húztam őt, hogy lehetőség szerint Finnország fele ne hallgassa végig a vitánkat.
- Megváltozol, miután hazavisz engem és kettesben maradtok a házunkban, ő talál meg mikor leesel lépcsőn és van olyan lovagias, hogy még a kórházba is bevisz téged. Néhány nap múlva ahotelszobánkban talállak vele kettesben, most pedig elutazol hozzá Svájcba. Nem gondolod, hogy sok a véletlen egybeesés? - pillantott rám Mikko jelentőségteljesen.
- Hát te teljesen megőrültél! Féltékenységi jelenetet rendezel a repülőtér kellős közepén? - emeltem fel a hangom és szikrákat lövellő szemekkel fürkésztem az arcát.
- Nem, csak kezd idegesíteni, hogy ez a nagyképű barom ilyen látványosan csapja Neked a szelet! - pattogott előttem, én pedig döbbenten bámultam rá. Soha nem mondott még nekem ilyeneket és meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg féltékeny lesz valakire. Arra meg aztán pláne nem, hogy pont Kimire.
- Most ne beszéljek vele, mert szerinted rám hajtott? - kérdeztem vissza teljesen felpaprikázódva.
- Igen, az lenne a legjobb, ha ezt tennéd. Te az én barátnőm vagy és nem hagyom, hogy lecsapjon a kezemről téged. - jelentette ki akaratosan.
- Na álljon csak meg a menet! - dobbantottam a lábammal. - Az igaz, hogy a barátnőd vagyok, de a tulajdonod nem, világos? - vettem elő most már én is a határozottabbik énemet.
- Kedves Utasaink! A 14 órakor induló, Zürichbe tartó járat utasait kérjük, szíveskedjenek a kapukhoz fáradni! - hallottam meg a hangosbemondó hangját.
- Mennem kell. - mondtam szárazon és futólag Mikkora pillantottam. - Köszönöm, hogy ilyen csodásbúcsúajándékkal kedveskedtél nekem .- tettem hozzá ironikusan.
- Nem fogom megváltoztatni a véleményem csak hogy neked legyen igazad ebben is. - közölte hidegen, még csak rám se nézve.
- Jó! Legyen így! - bólintottam, aztán felszegtem a fejem. - Remélem élvezni fogod azt az egy hónapot, amit a zsarnok hárpia nélkül tölthetsz. Miközben az persze agyon dugatja magát aJégemberrel Svájcban. - gúnyolódtam.
- Ez cseppet sem vicces Anneli! - nézett rám haragos pillantásokkal.
- Nem érdekel. Ez a véleményem az egész összeesküvés-elméletedről. - pillanatok alatt megint felment bennem az a bizonyos pumpa és tudtam, hogy ha nem megyek el Mikko közeléből, akkor hamarosan fel fogok robbanni. - Most pedig ideje indulnom. Légy szíves csak akkor hívj fel, ha értelmesen is tudsz beszélni velem. - tettem hozzá halkabban.
- Vigyázz magadra! - nyögött ki végre nagy esre hitre egy értelmes mondatot.
- Te is! - bólintottam. Megölelt engem, de miután érezte, hogy most inkább távolságot tartanék tőle, nem erőltette a dolgot és gyorsan elhúzódott. Egy nagyon apró kis csókit kaptam, majd egy utolsó összenézést követően utamra engedett. Tudta jó, hogy most többet nem is engedtem volna neki.

A repülőút egésze alatt Mikko körül jártak a gondolataim. Először úgy éreztem, hogy túlreagálja a dolgokat és többet képzel a történtek mögé, de amikor alaposabban végiggondoltam ezt az egészet, már arra a megállapításra jutotta, hogy azért szolgáltattunk alapot a féltékenységéhez. Tény, hogy nem volt tőle túl korrekt, hogy anélkül támadt rám, hogy megbeszéltük volna a kapcsolatunkat, de sajnos volt némi igazság abban, ami elhagyta a száját. A reptérre megérkezve is ez járt még a fejemben, így elég kellemetlenül ért, hogy a figyelmetlenségem miatt nekiütköztem egy háttal álló férfinak. Ő azonnal megfordult, én pedig nagyra nyílt szemekkel néztem rá.
- Kiira! - derült fel az arca, amikor meglátott engem.
- Szia Kimi! - mosolyogtam rá félszegen.
- Örülök, hogy látlak! Tessék! - tolt az arcomba egy csokrot, mire nekem ismét tágra nyíltak a szemeim és nem igazán értettem, hogy mi ez a lelkesedés a részéről.
- Ezt miért kapom? - kérdeztem halkan, miközben elvettem tőle a kedvenc virágaimból álló csokrot. Jól eső melegség költözött a mellkasomba a tudattól, hogy emlékszik még arra mit szeretek.
- Hát, csak gondoltam örülnél neki. - vonta meg a vállát. Láttam rajta, hogy kicsit zavarba jött a kérdéstől. - Tudom, hogy az orchidea és a frézia a kedvenceid, és….
- Köszönöm! - vágtam a szavába hirtelen és kedvesen rámosolyogtam.
- Szívesen. - bólintott. - Indulhatunk? - kérdezte, de már meg is fogta a bőröndömet.
- Persze. - válaszoltam halkan és követtem őt.
Nem forszírozta a beszélgetést az autóban sem, amiért hálás is voltam neki. Most szükségem is volt erre a nyugalomra, amit még így az autóban ülve is éreztem magam körül. Ahogy a reptér parkolójába lépve beleszippantottam a svájci levegőbe, rögtön tudta, hogy jót fog tenni nekem az itteni légkör, és bíztam benne, hogy képes leszek kikapcsolni kicsit és végigcsinálni mindazt, amiért ide jöttem.