2. rész

-Héé Kicsim, gyere már! Tényleg elkésünk!-kiáltotta hátra Apu, amikor már vagy 5 perce várattam őt, ugyanis sikerült kapásból belelépnem egy nagy kupac undorító, ragadós rágóba, és meg kellett állnom, hogy lesikáljam a magassarkú cipőm talpáról. Csodásan indult a nap……
-Mennék én, ha nem lenne itt ez a mocsok!-feleltem vissza mérgesen, miközben már az utolsó darabokat vakartam le abból a nyamvadt rágóból.
-Jahjj Kincsem! Ez is csak te lehetsz!-rázta meg a fejét rosszallóan, de ahogy rám mosolygott, abból rögtön tudtam, hogy csak viccel.
--Hát persze, hogy én! De ezért szeretsz, nemde?-vigyorogtam rá, amint mellette termettem.-Különben bemehetünk mi ide? Nem hiszem, hogy csak úgy sétálhatnak itt föl-alá az emberek!-jegyeztem meg kissé aggódva.
-Ne aggódj! Christian azt mondta, hogy menjünk nyugodtan, és ha fennakadunk valakin, akkor csörgessük meg és intézkedik!-nyugtatott meg szokásához híven.
-Aha! Értem!-bólintottam, aztán sikeresen megszabadulva attól a szeméttől, csendesen követtem őt.
Őszintén szólva, csodálkoztam azon, hogy mennyire könnyedén veszik a szabályokat, ugyanis alig láttam pár biztonságit, és ők is inkább egymással beszélgettek, ahelyett, hogy a hívatlan látogatoktól védték volna a paddockot. Könnyedén bejutottunk, de ez után kissé tanácstalanul próbáltuk megkeresni a Red Bull csapat Motorhome-ját. Jobbra-balra kanyarogtunk, nézelődtünk, míg végül megtaláltuk a keresett helyet.
-És most? Bekopogunk, netán csengetünk vagy egyszerűen csak bemegyünk?-tudakoltam kedves édesapámtól, némileg gúnyos hanglejtéssel.
-Azt hiszem jobb lesz, ha felhívom Christiant!-jelentette ki egy fejvakarás közepette. „Christian, Christian! Mindig csak Christian! Azt sem tudom ki az!”
-Rendben, tégy úgy!-vontam vállat és nekitámaszkodtam a Home üvegfalának, majd igyekeztem figyelemmel követni a telefonbeszélgetést.
-Mindjárt jön!-közölte velem Apa, mikor látta, hogy kérdő pillantásokat intézek felé.
-Remek!-mormogtam, és továbbra is lelkesen támasztottam a falat.
-Most mi a bajod Tündérkém?-kezdett el faggatni Apu, és kedvesen mosolygott rám.
-Semmi….csak egyre inkább elbizonytalanodok…..azt hiszem nincs nekem itt sok keresnivalóm!-húztam el a számat.
-Ugyan! Ne beszélj zöldségeket! Biztosan nagyon jól fogod itt érezni magad, és rengeteg barátot szerzel, no meg persze tapasztalatot a munkádhoz!-bíztatott rendületlenül.
-Biztosan kifognak nézni, hiszen egy tapasztalatlan kis csitri vagyok még! Semmi gyakorlat nincs a hátam mögött!-folytattam tovább önmagam lekicsinylő becsmérlését.
-Ezt most azonnal fejezd be, különben még a végén muszáj leszek elfenekelni téged!-jelentette ki nagyon komolyan, aztán látva a megrettent ábrázatomat elvigyorodott, majd utána el is nevette magát, és megölelt. –Csak vicceltem!-simogatta meg az arcom.
-Tudoom!-öltöttem rá a nyelvem. Ekkor nyílott a Home ajtaja, és kilépett rajta egy körülbelül Apuval egymagas, Red Bull-os egyenruhába öltözött, szőkésbarna férfi.
-Sziasztok! Örülök, hogy látlak titeket!-mosolygott ránk kedvesen.
-Szia Chris!-nyújtotta kezét Apukám. –Rég láttalak már!
-Bizony! Nem ma volt már, mikor legutóbb találkoztunk!-bólogatott helyeslően.
-Ő itt Nora, az egyik nagylányom!-mosolygott és kicsit előrébb tolt engem.
-Jó napot! Nora Schrödel!-mutatkoztam be jól nevelt kislányok módjára, és elfogadtam a kézfogást.
-Áhh szóval te vagy Nora! Mikor legutóbb láttalak, még négykézláb mászkáltál az udvarotokon!-nevetett, mire az én arcom kezdett egyre inkább vörösödni.-Christian Horner vagyok!-tette hozzá vigyorogva.
-Ezek szerint mi már találkoztunk?-kérdeztem vissza meglepetten.
-Bizony-bizony, bár biztos vagyok benne, hogy te arra még nem emlékszel!-mosolygott.
-Azt hiszem tényleg elég kicsit lehettem, mikor legutóbb láttuk egymást!-jegyeztem meg nagyot sóhajtva és egy aprót nevettem.
--Bizony!-bólintott.-Javaslom, menjünk beljebb, ne itt ácsorogjunk a Home előtt!-vetette fel az ötletet Christian, és beinvitált minket az épületbe. Hatalmas, tágas térbe jutottunk, ahol volt néhány kör alakú üvegasztal, és ezeket Red Bull-emblémával díszített ruhában lévő csapattagok ülték körbe. Ahogy beléptünk, szinte megfagyott a levegő, és láttam, hogy mindenki minket kezdett bámulni. Roppant zavarba ejtő volt, és hogy leplezzem az egyre sötétebb piros színt felvevő arcomat, lehajtottam a fejem, és a padlót kezdtem fixírozni.
-Nora!-szólított meg Christian.-Kérlek, foglalj helyet valahol, ismerkedj a többiekkel, amíg én megbeszélem apáddal a részleteket!-mosolygott rám kedvesen a csapatfőnök.
-Rendben, kössz!-bólintottam, aztán „pá’-t intettem, amikor elmentek onnan.
Néhány percig még figyeltem a vígan cseverésző csapattagokat, akik tudomást sem szereztek rólam, majd meguntam az ajtóban való ácsorgást és leültem egy eldugott sarokban lévő, üres asztalhoz. Kis idő múlva egy árnyék vetült fölém, én pedig kíváncsi lettem, hogy ki az újdonsült„látogatóm”, ezért felemeltem a fejem és szemügyre vettem az illetőt.
-Hello! Leülhetek?-mosolygott rám egy szőke srác.
-Persze!-bólintottam és rámutattam a mellettem lévő üres székre.
-Köszi!-vigyorgott, aztán az ásványvizes üvegével együtt leült hozzám.-Vendég vagy nálunk?-kezdett bele rögtön a kérdezősködésbe. „Méghogy a férfiak nem kíváncsiak…….”
-Nem!-ráztam meg a fejem.-A hétvégétől a csapat orvosa mellett fogok tevékenykedni, ugyanis itt töltöm a gyakorlati időmet. Orvostanhallgató vagyok.-vontam vállat.
-Áhh, így már értem!-felelte mindenttudóan.-És a férfi, akivel Christian beszélget, ő…..
-Ő az apukám!-mosolyogtam.-Mérnökként fog dolgozni a csapatnál!-közöltem vele az információt.
-Szóval ő az új mérnökünk, Herr….
-Schrödel!-segítettem ki.-Martin Schrödel. Engem pedig Norának hívnak.-mutatkoztam be és a kezemet nyújtottam felé.
-Én……-kezdett bele, de egy mellettünk elviharzó srác megzavarta őt.
-Ej-ej Haver! Új bigével nyomulsz? A barátnőd nem fog repesni az örömtől a hír hallatán!-nevetett kissé gúnyosan, aztán a következő pillanatban már ott sem volt.