59. rész

Emmával az élet maga volt a megtestesült álom. Néhány hónappal ezelőtt még álmodni sem mertem arról, hogy egyszer azt mondom, csodálatos dolog, hogy van egy lányom, de fordult a kocka, és az érzéseim teljesen megváltoztak a dologgal kapcsolatban. Élveztem minden egyes vele töltött percet, és még a legapróbb dolgoknak is feltétlenül tudtam örülni. Boldog voltam, mikor rám mosolygott, vagy mikor a kezecskéit nyújtogatta felém, vagy mikor másodpercek alatt megnyugodott és elaludt a karjaim között.
A mindennapi teendők, és rutin mellett persze voltak különleges pillanatok is, így például ilyen volt az is, mikor az én kis drágám fülbevalót kapott. Szinte én is éreztem azt a fájdalmat, amit Emma, és vele sírtam én is, közben meg a szívem majd meg szakadt érte. Végül aztán kapott a kis Tündér, egy édes, fehérarany, pici kővel díszített fülbevalót, amivel már tényleg úgy nézett ki, mint egy Hercegnő.
A legmeghatóbb, és legemlékezetesebb esemény azonban mégiscsak a keresztelője volt. Csendesen, és türelmesen tűrte a procedúrát, és közben érdeklődve pislogott az őket körülálló emberekre. Szívmelengető érzés volt azt látni, hogy Hanna és Seb teljesen meghatódva tartották őt, amíg a pap beszélt, majd pedig ők is tették, amit kellett. Látszott rajtuk, hogy tapasztalatlanok, és fogalmuk sincs, hogy mit csináljanak, de ez az egész esemény éppen ettől a bájos sutaságtól volt olyan kedves…….

Apropó Sebastian…….igaz, ami igaz, szívből gyűlöltem az autóversenyeket, mégiscsak sikerült belekeverednem az F1-es szurkolók körébe az évad vége felé. Ha jól rejtegettem, akkor is mindig nagyon szurkoltam Sebnek, na meg a bátyámnak is, de csak nagyon ritkán néztem versenyeket, és a Hungaroringre is csak kétszer látogattam ki. Amikor azonban megnőttek az esélyek arra, hogy Seb és a csapat is világbajnok legyen, úg éreztem, hogy nekem is még inkább támogatnom kell őket. Erőt vettem magamon, és leültem hétvégenként a tv elé, és végignéztem az idegtépő, és hozzá kell tenni, izgalmas futamokat. Volt, amikor teljesen magamba roskadtam, és azt hiszem, én voltam az, aki Seb helyett is sírt. Máskor azonban a fellegekben jártam a boldogságtól. Az utolsó-abu-dhabi-futam kezdetét már szétzilált idegállapotban, remegő kezekkel és lábakkal, no meg tehetős gyomorgörccsel vártam. Minde egyes kör egy örökkévalóságnak tűnt, azonban, amikor úgy tűnt, sikerülhet, heves imádkozásba kezdtem, hogy ne történjen már semmi váratlan, és rossz dolog.
Nagyon lassan pörgött az a kis körszámláló ott a képernyő tetején, de szépen lassan csak odaért az 55-höz. Felálltam, és már könnyes szemekkel, a kezeimet továbbra is imádkozó állásban tartva vártam. Vártam, hogy Seb végre áthaladjon a célvonalon. És amikor megtrtént, sikítva, és a könnyeimet szabadon engedve, kezdtem ugrálni. Azt hiszem, már Emma is felébredt, ezért boldogan kiálthattam a szót. „VILÁGBAJNOK!” Sokáig, képtelen voltam elhinni, hogy az én drága szöszi németem, és a bátyám is Bajnokok lettek. Lőri is, bizzony, hiszen a Red Bull a csapatvilágbajnoki címe is megnyerte……..

Amint lezajlott néhány teszt, megvolt a díjátadó ünnepség is, és lenyugodtak kissé a kedélyek, a frissen avatott Világbajnok barátom felvetette azon érdekes ötletét, hogy Emmával töltsünk nála néhány napot. SVÁJCBAN!!!!! Azt hiszem, mondanom sem kell, először hevesen tilatkoztam, és egyértelműen visszautasítottam a meghívást, „összefuthatok a Räikkönen-házaspárral” nevezetű ürüggyel. Sokáig sikerült ellent mondanom neki, de aztán a sok ostromlásnak hála, beadtam a derekam, és beleegyeztem, hogy karácsony előtt néhány napot Baar-ban töltsünk a pici lánnyal.

Hiába, igaza lett a „kicsi németnek” abban, hogy fantasztikusan fogjuk érezni magunkat. Sétálgattunk Zürich eldugott, és nyugodt részein, vásárolgattunk, főzőcskéztünk, naphoszat játszadoztunk a kicsi lánnyal, és természetesen rengeteget nevettünk. Fergeteges volt az a néhány nap, de sajnos ennek az álomszép nyaralásnak, vagyis inkább telelésnek is vége szakadt. Az egyik felsőmet hajtogattam éppen a bőröndömbe, közben pedig a fehérbe öltözött tájat csodáltam az ablakon keresztül. Tetemes mennyiségű hó esett az elmúlt napokban, és a padokat, a kerítéseket, háztetőket, és az egész tájat hótakaró borította. Kissé elméláztam, ám hamarosan telefoncsörgés rántott vissza a valóságba. Az éjjeliszekrényre pillantottam, és láttam, hogy Sebit hívja valaki. Közelebb léptem, és a kezembe vettem a telefont, aztán amint elolvastam a nevet, azt hiszem, teljesen lesápadtam.